Támogatás a Szent Ferenc Kórháznak
A Hegyvidéki Önkormányzat hozzájárulásával számos fontos, a mindennapi gyógyító munkához elengedhetetlen orvosi eszközhöz jutott hozzá a Szent Ferenc Kórház az elmúlt hónapokban. A több mint hétmillió forint összegű támogatásból digitális röntgenképek készítésére alkalmas rendszert helyeztek üzembe, továbbá EKG-Holter vizsgálathoz való készüléket, elektronikus testmagasságmérőket, vérnyomásmérőt, testösszetétel-mérőt és pulzusmérőt vásárolt az Assisi Szent Ferenc Leányai Kongregáció fenntartásában működő Széher úti intézmény.
„Hosszú évek óta igyekszünk segítséget nyújtani a finanszírozási gondokkal küzdő intézménynek, amely a tizenkettedik kerületből is sok beteget lát el” – mondta el a támogatások kapcsán Pokorni Zoltán polgármester, aki Kovács Lajos alpolgármesterrel együtt látogatást tett a Szent Ferenc Kórházban. A polgármester megemlítette, hogy korábban két betegszállításra használható gépjárművet ajándékoztak az ellátás színvonalának javítása érdekében, továbbá felújítási munkákhoz, eszközbeszerzésekhez biztosítottak forrásokat.
Az önkormányzati támogatással most megvalósuló orvosi eszközparkfejlesztés részleteiről a kórház főigazgatója beszélt. Dr. Toldy-Schedel Emil a legnagyobb tételt képviselő, közel hatmillió forintos röntgenfejlesztéssel kapcsolatban elmondta: a digitális röntgenképkészítés egyik komoly előnye, hogy a felvételeket az együttműködő intézményekben, a Szent János Kórházban és a Budai Irgalmasrendi Kórházban is azonnal meg tudják nézni a szakorvosok.
Az egészségügyi kormányzat 2012-es kórházi struktúraátalakítása után a kardiológiai rehabilitáció, valamint a diabetológia vált a Szent Ferenc Kórház fő profiljává. Fekvőbeteg-részlege 100%-osan kihasznált, ambulanciája éjjel-nappal működik. A közelben lakók igényeinek megfelelően úgynevezett nappali ellátást is kialakítottak az egészségügyi intézményben, aminek keretében a betegek az otthonukban tölthetik az éjszakát, ennek finanszírozása azonban 2012 óta nincs megoldva.
Dr. Toldy-Schedel Emil szólt arról a nagyszabású tervről is, miszerint új szárnnyal bővítenék a kórházat, s ebben a transzplantált, főként a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájáról érkező betegeknek tudnának megfelelő rehabilitációs ellátást biztosítani. Emellett a Hegyvidéki Önkormányzattal együttműködve egy Magyarországon egyedülálló „kardiovaszkuláris tanösvényt” alakítanának ki a Normafa környékén, ahol a szívbetegek, a szívműtéten és egyéb kardiológiai beavatkozáson áteső emberek – amennyiben az állapotuk engedi – önállóan, segítség nélkül végezhetnének terápiás gyakorlatokat.
d.