Valentin-nap, Bálint-nap

Az utóbbi két évtizedben főként a fiatalabb korosztály körében terjedt el a Valentin-napnak, a szerelmesek napjának a megünneplése. Az ünnep megosztja az embereket: vannak, akik üdvözlőkártyával, virággal, csokoládéval, kisebb-nagyobb ajándékokkal, esetleg hétvégi wellnessprogrammal kedveskednek szerelmüknek, míg mások idegenkedéssel szemlélik a kirakatokat és az internetet elárasztó vörös szíveket és lufikat, a virág- és ajándéküzletek, vendéglátóhelyek és szállodák Valentin-napi buzgalmát.
Az idegenkedésnek több oka is lehet. Az egyik az ünnep eredete; a Valentin-napi szokások Amerikából érkeztek hozzánk, amit az elnevezés is jelez, hiszen Magyarországon senkit sem hívnek Valentinnak. Ehhez kapcsolódik a szokások és rekvizitumok sajátos, tengerentúli stílusa, amit sokan olcsónak, érzelgősnek, giccsesnek éreznek. Hozzájárul még az ünnep kommersz jellege; a kereskedelem leplezetlen propagandával igyekszik Valentin-napi hangulatot teremteni. Túlságosan újnak, gyökértelennek és felületesnek érezzük mindezt.
Pedig Valentin-napnak, a magyar naptárban Bálint napjának, ősi római és keresztény gyökerei vannak. Február 14. az ókori Rómában a Lupercalia ünnep vigíliája (előestéje). A tavaszváró termékenységi ünnepen a papok kecskét áldoztak, a bőréből szíjat hasítottak. Ezt a szíjat hívták februának, ami az ünnep másik elnevezése volt. Az ókori történetíró, Plutharkosz leírása szerint két ifjú „derekukon övvel, de egyébként teljesen mezítelenül futásnak erednek. A kezükben lévő szíjjal minden szembejövőre rávernek. Fiatal asszonyok nem futnak el az ütlegelés elől, abban a hiszemben, hogy az könnyebbé teszi a szülést, és hamarabb esnek teherbe.” Néhány leírás szerint ugyanekkor a római ifjú nők és férfiak sorsot húztak, így kerültek párba erre a napra.
A kereszténység előretörésével I. Gelasius pápa 496 körül megtiltotta a Lupercalia pogány szertartásait, és elrendelte, hogy február 14. Szent Bálint ünnepe legyen. Így is maradt másfél évezredig, mígnem 1969-ben a katolikus egyház naptárreformjának áldozatául esett, és törölték a hivatalos ünnepek sorából.
Amikor Szent Bálintról beszélünk, a katolikus lexikonok is legalább két vagy három, sőt helyenként négy Bálintról emlékeznek meg. Ezek közül a 3. században élő vértanú, Terni püspöke a legnevezetesebb. A népszerű középkori legendagyűjtemény, a Legenda Aurea szerint II. Claudius császárral keveredett hitvitába. A vita végén a püspököt a császár egyik katonai parancsnokának őrizetére bízta, akinek volt egy vak lánya. Bálint imádsággal visszaadta a lány szeme világát, amivel megtérítette a parancsnokot és egész családját. Erre a császár 269. február 14-én lefejeztette a püspököt.
A másik nevezetes Bálint az 5. században élt, ereklyéit a passaui dómban őrzik. Ő is gyógyító tevékenységéről volt nevezetes, a nyomorékok és nyavalyatörősek imádkoztak hozzá. A későbbi századokban német nyelvterületen a két Bálint személye összeolvadt, a legendák kibővültek, így vált Szent Bálint a nyavalyatörősek (epilepsziások) patrónusává.
De hogyan lett a szentéletű püspök a szerelmesek védőszentje? A magyarázat évszázadokkal később született. A történet szerint Claudius császár egy időre megtiltotta a házasságot, mert hite szerint a nőtlen ifjak jobb katonák voltak. Azonban Bálint püspök, dacolva a császári paranccsal, titokban a keresztény szertartás szerint mégis összeadta a szerelmespárokat. Sőt házassági ajándék gyanánt a saját kertjéből szedett virágcsokrot ajándékozott nekik. De a vak lány meggyógyításának története is tovább bővült egy majdnem szerelmi szállal: a püspök kivégzése előtt egy levelet küldött a lánynak „A te Valentinod” aláírással. A hagyomány szerint innen ered a valentine-nak nevezett szerelmi üdvözlet.
A középkor folyamán Szent Bálint tisztelete és február 14. megünneplése nemcsak Európa nyugati felén, de Magyarországon is elterjedt. Népszerűségét bizonyítja, hogy hazánkban a 16. századra a Bálint lett az egyik leggyakoribb keresztnév, de családnévként is mindmáig elterjedt. Német nyelvterületen az epilepsziában szenvedők a nyakukban bálintkeresztet, vagy más néven frászkeresztet hordtak (Valentinskreuz, Fraisenkreuz), hogy megvédje őket a bajtól. Nálunk, akit a frásznak vagy nyavalyatörésnek nevezett epilepszia gyötört, Bálint napján fogadalmat tett, és böjtölt a gyógyulás érdekében. Szent Bálint ábrázolásai is a gyógyító funkciójához kapcsolódnak: a püspöki öltözetű szent lábainál egy betegségben szenvedő ember hever.
A Bálint-napi időjárásból a termésre is lehetett jósolni; hideg, száraz idő esetén jó termés várható. Néhol facsemetét ültettek ilyenkor, hogy hamarabb kirügyezzék, és gazdagabb termést hozzon. Különösen a magyarországi németek tisztelték Szent Bálintot, templomaikban Bálint-napon misét mondtak. Hőgyész kézművesei azért imádkoztak, hogy az állványokon dolgozva Bálint megvédje őket a leszédüléstől.
A szerelmi vonatkozású hiedelmek, szokások Nyugat-Európában már a középkorban elterjedtek. Mindezt magyarázza a február 14-i időpont, ami farsang hatodik hetére esik (nagy ritkán már böjti napnak számít). A farsang az ismerkedés, a szerelem időszaka volt, az ötödik-hatodik héten már meg kellett találnia a párját annak, aki meg akart házasodni. A brit források szerint a Valentin-napi megemlékezés Geoffrey Chaucher Madarak parlamentje című művéhez kapcsolódik, amelyet a költő 1383-ban a királyi udvarban megtartott Valentin-ünnepségekre írt. A mű azt a széles körben elterjedt vélekedést dolgozza fel, hogy a madarak épp ezen az ünnepnapon találnak társra.A madarak párválasztásának, menyegzőjének Bálint-napi hiedelme nemcsak Angliában, Franciaországban vagy éppen Horvátországban terjedt el, de magyarországi hiedelmek is kapcsolódnak hozzá. Például Balmazújvárosban és Debrecenben úgy tartották, hogy e napon választanak párt a verebek. Mindszenten (Csongrád megye) gabonaszemekkel, aszalt gyümölcsökkel kedveskedtek az ég madarainak, a hangonyiak (Borsod megye) ilyenkor várták vissza a tavaszt hozó vadgalambokat.
Angliai hiedelem, hogy a fiataloknak az lesz a jövendőbelijük, akit Valentin-napon először meglátnak az utcán. Ő lesz az illető valentine-ja, vagyis kedvese. Erről tanúskodik Ophelia éneke Shakespeare Hamletjében:

Holnap szent Bálint napja lesz,

Mindjárt reggel korán;

És ablakodnál párodul

Ott leszek, én leány.

Kelt a legény, felöltözött,

Ajtót nyitott neki:

Bement a lány, de mint leány

Többé nem jöve ki.

A 18–19. században Angliában és az Egyesült Államokban is széles körben elterjedt a szerelmi üdvözletek és szerelmi ajándékok küldésének, átadásának szokása. Így köznevesült a szent püspök neve, és nemcsak a szeretőket, de a Bálint-napi szerelmes leveleket és üdvözlőkártyákat, szerelmi ajándékokat is valentine-nak nevezik.
A szerelmi ajándékozás szokása a magyar népi kultúrában is ismert jelenség volt. A legények saját faragású mosósulykot, fésűtartót, kapatisztítót és más hasonló, általában gazdagon díszített tárgyat ajándékoztak a leányoknak, akik cserébe zsebkendőt, kalapra való bokrétát, dohányzacskót adtak. Mivel pedig farsang volt az udvarlás legfőbb ideje, ezért gyakoriak a farsangi, olykor Bálint-napi szerelmi ajándékok. Egy fából faragott, díszes kalotaszegi vetélőn (szövéshez használt szerszám) például ez olvasható: „1883-Ba Február 14 Kén”.Kétségtelen, hogy a mai Bálint-napi ajándékozás szokása nem a magyar hagyományból, hanem az angolszász, elsősorban amerikai mintából ered. Azt is tudjuk, hogy ünnepi szokásaink jó része is egykor hasonlóképpen külföldi eredetű volt, ám idővel magyarrá változott. Globalizált világunk persze nem kedvez a helyi sajátosságok kialakulásának, ám a Valentin-nap magyarítására is történnek kísérletek. Bevallottan a külföldi jelleg ellensúlyozására, a szerelmes verseiről híres nagy magyar költő emlékére, 1997 óta ezen a napon adják át a Balassi Bálint emlékkardot. A középkori mintára készült szablyát hagyományosan a budapesti Gellért szállóban nyújtják át annak a magyar költőnek, aki Balassi szavaival élve „Emberségről példát, vitézségről formát” tud adni.
Magyarrá válik-e, vagy sem, szeretjük, vagy idegenkedünk tőle: Bálint napja a 21. században Magyarországon is a szerelmesek napja, és bizton mondhatjuk, aligha fog elenyészni. Életben tartja az ősi igazság: Omnia vincit amor.

Porogi András