Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Gyorgydeak_Marton_kapta_az_idei_Hit_pajzsa_dijat1

Györgydeák Márton kapta az idei Hit pajzsa díjat

Györgydeák Márton, a Felső-krisztinavárosi Keresztelő Szent János Plébánia plébánosa, pápai káplán kapta az idei Parma fidei – Hit pajzsa díjat. A kommunizmus áldozatainak február 25-i emléknapjához kapcsolódó kitüntetést tizennegyedik alkalommal adta át Mádl Dalma, Mádl Ferenc volt köztársasági elnök özvegye.
Az Apor Vilmos téri plébániatemplomban rendezett díjátadó ünnepségen elsőként Kocsis Máté, a fővárosi közgyűlés önkormányzati és rendészeti tanácsnoka, józsefvárosi polgármester méltatta a díjazott munkásságát. A politikus kiemelte: a kommunizmus eszmerendszere hit- és egyházellenességen alapult, mégis sokan voltak azok az egyházi személyek, akik a diktatúra alatt is hűségesek maradtak hitükhöz és magyarságukhoz. Közéjük tartozik a Józsefvárosban született Györgydeák Márton, akit „emberhalásznak” is neveznek, hiszen a közösség építésére rengeteg energiát fordított életében.
Bolberitz Pál, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának professzora laudációjában elmondta, hogy az 1942-ben született, 1965-ben pappá szentelt Györgydeák Márton ifjúkorától tagja volt a Regnum Marianumnak, annak a 20. század elején alapított katolikus ifjúsági mozgalomnak, amelyet a kommunista pártállam illegálisnak tekintett, és hol burkoltan, hol nyíltan üldözött. A „regnumi atyák” összesen 72 évet töltöttek börtönben azért, mert nem voltak hajlandók lemondani az ifjúság katolikus neveléséről.Gyorgydeak_Marton_kapta_az_idei_Hit_pajzsa_dijat2A Regnum Marianum volt az egyetlen katolikus mozgalom, amely végig kitartott, és nem kötött olcsó kompromisszumokat. Nem alkudott meg Györgydeák Márton sem, pedig lett volna rá módja a Gyorskocsi utcai kihallgatások alkalmával.
Györgydeák Márton a kitüntetést megköszönve azt hangsúlyozta, hogy bár a kommunizmus áldozata lett, nem érzi magát annak, hiszen nem töltött éveket börtönben, mint sok paptársa. Porszem volt a gépezet ellen – fogalmazott –, akkor is, amikor a józsefvárosi plébánián egy stencilgépet kellett elrejtenie, vagy amikor kihallgatásokon kellett megjelennie a Gyorskocsi utcában.
A felső-krisztinavárosi plébános a Hit pajzsa díj mellett átvehette a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. által felajánlott, a Jó pásztort megformáló szobrot is. A díjátadáson közreműködött Kubik Anna színművész és a Felső-krisztinavárosi Keresztelő Szent János Plébánia énekkara Tőkés Tünde karnagy vezetésével. Az ünnepségen a kormányt Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érseket Monostori László egyházmegyei titkár képviselte.
A Hit pajzsa díjat 2002-ben Horváth Béla volt kisgazda politikus és a 2008-ban elhunyt Gyurkovics Tibor író alapította. Azoknak az egyházi személyiségeknek ítélik oda minden évben, akik a kommunista diktatúra alatt is hűségesek maradtak hitükhöz. Az elismeréssel járó vörösréz pajzs Madarassy István ötvösművész munkája.

z.