Születésnapi ajándék Sztankay Istvánnak

Sztankay István az utóbbi évek során szinte észrevétlenül fejlődött mai színészetünk egyik legértékesebb tagjává. Erős, eredeti tehetség, komikusi vénája pedig – úgy látszik – kifogyhatatlan. Ruganyos, ravasz, kópés slemilség, szemfényvesztő ötletesség, fanyar, modern, kissé cinikus férfibáj jellemzi játékát, máris mester; közönségével tetszése szerint bánik. Született komédiás a szó legnemesebb értelmében – írta Osztovits Levente 1970-ben Sztankayról, akiről most egyszerre vidám, felemelő, mégis szívszorító fotókiállítás nyílt a Bajor Gizi Színészmúzeumban.
A felvételek a Nemzet Színészének elkapott színpadi pillanatait idézik fel. A többi között láthatjuk őt Tartuffe szerepében Márkus Lászlóval, és Rómeóként is, ahogy Törőcsik Marival szerelmesen néznek egymásra. Megannyi karaktert megformált már, de volt egy szerep, ami kimaradt az életéből.„Leéltem szép ötven évet ezen a pályán, szinte mindent eljátszhattam, amit szerettem volna. Talán csak egy van, amit mégis hiányolok: III. Richárd. Izgalmas kihívás megformálni egy jellem alakulását attól a pillanattól, amikor elhatározza, hogy gazember lesz, addig, mire mindenki látja is rajta, hogy valóban az. Shakespeare nagyon pontosan írja le mindezt” – vallotta egy interjúban, ami az egyik hegyvidéki kötetben jelent meg.
A színészmúzeumban látható „…egy nagy, ismeretlen Úrnak vendége voltam” című kiállítást gyermekei, Sztankay Ádám újságíró és Sztankay Orsolya színművész rendezték. „Papa különös módon vonzódott az összeadás műveletéhez – mesélték a megnyitón. – Elszívott cigaretták, bedöntött kávék, pályán töltött évek, eljátszott szerepek… Ha csak fejben is, de mindet strigulázta, és időnként beszámolt róla, miként növekszik mindnek a mennyisége.”
Majd azt is elmondták, miért tartották fontosnak, hogy édesapjuknak születésnapja alkalmából ezzel a különleges válogatással kedveskedjenek. „Február tizennegyedikén lett volna hetvenkilenc éves. Ám ő biztosan azt vizsgálta volna a tükör előtt: miként fest immár a nyolcvanadik évében? Látjuk, halljuk a hangját. És legyen neki igaza. Ilyen szép évfordulón jár neki meglepetésként egy ilyen kiállítás. Ami azt mutatja, ami a lényeg volt. A szerepeit. Vagy pontosabban: néhány pillanatképet megszámlálhatatlan színeiből.”

-bm-