Nyári útépítések
A tervek szerint haladnak a kerületi út-, járda- és lépcsőépítések. Elkészült az Istenhegyi lépcső felújítása, így a gyalogosok kényelmesebben elérhetik a fogaskerekű Erdei Iskola megállóját. Kijavították a járdahibákat a Béla király út–Városkúti út és a Hollósy Simon utca–Németvölgyi út kereszteződésében, valamint a Fodor lépcső pihenőszakaszán. Pótolták a lopások vagy baleset miatt hiányzó vagy sérült parkolásgátlókat.
Az utóbbi időszakban a Zugligeti, az Alsó Svábhegyi, a Kakukk, a Laura és a Béla király úton, valamint a György Aladár, a Szendrő és az Ada utcában zajlott kátyúzás. Régen várt és jelentős beruházás valósult meg a Gyógyfű utcában, ahol a garázsok előtti szakaszon korszerű aszfaltburkolatot kapott az eddigi földút.
Jelenleg is tart a Sion lépcső felújítása, a Hóvirág úti járdaépítés, valamint a Diana utcában (a 33-as szám és a Szent Orbán tér között) a gyalogjáró hibáinak javítása. Dolgoznak a Költő utcai támfal átépítésén is. Az önkormányzat megkezdte a BKK által a Tóth Lőrinc és a Goldmark Károly utcában végzett útfelújítási munkák műszaki átadás-átvételi eljárását.
A hónap elején kezdődött, és várhatóan július végéig tart a Németvölgyi út Farkasréti temető főbejárata előtti kétszáz méteres szakaszának rekonstrukciója. A munkálatok idején félpályás útlezárásra kell számítani, a forgalmat jelzőlámpa segíti. A Hegyvidéki Önkormányzat által indított facebookos szavazás eredményeként gyepet, egynyári virágot és cserjét ültetnek el várhatóan augusztus elején a Németvölgyi út–Stromfeld Aurél út kereszteződésében épített körforgalom közepén.
Folyatódik az elektromos kábel fektetése az Istenhegyi úton, a következő hetekben új helyszínen, a Zsibói utca és az Istenhegyi út 97/b számú ingatlan között is dolgozik az Észak-Budai Zrt. Az Istenhegyi út–Németvölgyi út-csomópontban vízvezeték-rekonstrukciót végeznek, emiatt forgalomkorlátozásra kell számítani.
m.