Évfordulók esztendeje

Báró Apor Vilmos győri püspök (1892–1945) Segesváron született 1892. február 29-én. 1915. augusztus 24-én szentelték pappá. A két világháború között, 1918 nyarától, nagyváradi papként Gyula plébánosa volt. 1941. január 21-én XII. Pius pápa győri püspökké nevezte ki.
Jelentős szociális munkát végzett, a közéletben a kereszténydemokrácia híve volt. A győri gettó felállítása után aktívan részt vett a zsidómentésben. A menekülteket befogadta, elhelyezte és anyagilag is segítette.
1945. március 30-án, nagypénteken részeg orosz katonák lelőtték, amikor a püspöki palota pincéjében menedéket kereső nők védelmére kelt. Kórházba vitték, megműtötték, de a haslövése következtében kialakuló, egyre súlyosbodó hashártyagyulladás miatt menthetetlen volt, 1945. április 2-án meghalt.
A vértanú főpapot II. János Pál pápa 1997. november 9-én boldoggá avatta. Boldog Apor Vilmos ünnepe május 23-án van – miután ebben az évben ez egybeesett a pünkösdi csíksomlyói búcsú idejével, az ott tartott szentmisén is megemlékeztek a mártír püspökről. A róla elnevezett téren 1997. november 15-én állították és szentelték fel Marton László szobrászművész alkotását.

Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek, hercegprímás (1892–1975) Csehimindszenten született 1892. március 29-én Pehm József néven, és 1942-ben – szülőfaluja elnevezésével összefüggésben – magyarosította nevét Mindszentyre. 1915-ben szentelték pappá. 1919. október 1-jétől szombathelyi egyházmegyés papként Zalaegerszeg plébánosa lett. A két világháború között legitimista nézeteket vallott, és aktívan részt vett a keresztény párt munkájában.
1944. március 4-én XII. Pius pápa kinevezte veszprémi püspöknek. 1944 novemberében a harcok beszüntetését sürgető memorandumot intézett a nyilas kormányhoz, amiért a helyi hatóságok letartóztatták. Sopronkőhidán – ahol december közepétől a hadbíróság is működött –, majd Sopronban raboskodott. A pápa 1945. augusztus 16-án esztergomi érsek-prímássá, 1946. február 24-én pedig a római Szent Péter-bazilikában bíborossá nevezte ki.
A 20. század egyik legkiemelkedőbb magyar lelkiségi eseménye volt az általa kigondolt és vezetett, az 1848–49-es szabadságharc 100 esztendős évfordulójához kapcsolódó, 1947. augusztus 15-től 1948. december 8-ig tartó „Boldogasszony Éve”: az ünnepségeken mintegy 4,6 millió hívő vett részt. Hercegprímásként az egyházi iskolák 1948. június 16-i államosításakor szembeszállt az egyházat és a vallást üldöző új hatalommal, fellépett a nemzeti érdekekért és a társadalmi igazságosságért. Ezért a Rákosi Mátyás vezette hatalom félreállította, 1948. december 26-án az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) tisztjei – hazaárulás, kémkedés, összeesküvés és valutaüzérkedés vádjával – őrizetbe vették őt az esztergomi prímási palotában, és Budapestre, az Andrássy út 60.-ban működő ÁVH-központba vitték.
Itt hat héten át rendkívül megalázó körülmények között, testi és lelki kínzások alkalmazásával tartották fogva. Az 1949. február elején látványosan megrendezett koncepciós perben életfogytiglani fegyházra ítélték. Különböző fegyintézetek magánzárkáiban raboskodott, majd súlyos betegségére tekintettel 1955 nyarától előbb Püspökszentlászlón, később Felsőpetényben őrizték kényszerlakhelyen. Az 1956-os forradalom idején onnan szabadították ki a szabadságharcosok október 30-án.
A forradalom utolsó napjaiban – október 31-től november 4-ig – Budapesten tartózkodott. November 3-án nagy hatású rádióbeszédet mondott. Másnap az Országházból, ahová Tildy Zoltán hívta be, az amerikai követségre menekült, ahol menedékjogot kapott. Ott élt egészen 1971 őszéig, amikor is a Szentszék és a magyar kormány megállapodása értelmében nyugatra távozhatott. Először Rómába, majd Bécsbe, a Pazmaneumba ment. Kiadták emlékiratait.
A Vatikán keleti politikája akadályát látta az emigráns esztergomi érsekben, ezért 1971. február 5-én VI. Pál pápa a sokat szenvedett bíborost megfosztotta esztergomi érseki rangjától. Mindszenty a Szentszék általi megaláztatás ellenére folytatta pasztorációs útjait: 1974-ben Kanadában, nem sokkal halála előtt, 1975-ben Venezuelában és Kolumbiában látogatta meg magyar híveit. 1975. május 6-án halt meg Bécsben. Kívánságának megfelelően – ideiglenesen – Mariazellben, a kegytemplomban temették el. Sírjához a világ minden tájáról zarándokoltak.
Hamvait a rendszerváltás után, 1991. május 4-én szállították haza, és az esztergomi bazilika altemplomában lévő érseki kriptában helyezték örök nyugalomra. Ügyében a Legfelsőbb Ügyészség 1989-ben perújítási nyomozást rendelt el, a rehabilitálási eljárást hivatalosan 2012-ben zárták le. Csak 1996 őszén indult meg a hivatalos boldoggá avatási eljárása, ami még folyamatban van.
Mindszenty József halálának 40. évfordulója alkalmából Erdő Péter bíboros, prímás, esztergomi érsek az esztergomi bazilikában szentmisét celebrált, majd felszentelte a néhai hercegprímás bazilika előtt álló szobrát. A XII. kerületben lévő szobrát, Kontur András szobrászművész alkotását 2013. június 13-án állították és szentelték fel.

Márton Áron erdélyi püspök (1896–1980) Csíkszentdomokoson született 1896. augusztus 28-án. 1915-ben érettségizett a gyulafehérvári kisszemináriumban. Pár nap múlva harctéri szolgálatra kapott katonai behívót. A háború végéig frontszolgálatot teljesített különböző harctereken (Doberdo, Ojtozi-szoros, Asiago), négyszer meg is sebesült. A háború befejeztével hazatért Csíkszentdomokosra.
1920 őszén jelentkezett a gyulafehérvári papneveldébe, 1924. július 6-án szentelték pappá. Ezt követően Ditróban, majd 1925-től Gyergyószentmiklóson volt káplán. 1926-tól a gyergyószentmiklósi Állami Főgimnáziumban, 1928-tól a marosvásárhelyi Katolikus Főgimnáziumban hittanárként és a fiúnevelde igazgatóhelyetteseként dolgozott.
1929. július 1-jén plébánosi kinevezést kapott Verestoronyra. 1930–32-ben udvari káplán és püspöki levéltáros volt Gyulafehérváron. 1932-től püspöki titkárként az Erdélyi Katolikus Népszövetség egyetemi szakosztályának vezetőjeként, valamint egyetemi lelkészként és hitszónokként tevékenykedett Kolozsvárott.
1938. novemberi beszédében az elsők között tiltakozott a háború ellen. 1938. december 24-én XI. Pius pápa püspökké nevezte ki Gyulafehérvárra. A bécsi döntés után Dél-Erdélyben maradt. 1944. május 18-án a kolozsvári Szent Mihály-templom szószékéről mondott beszédében bátran emelte fel – elsőként – szavát a zsidók deportálása ellen.
A háború befejezése után, amikor a trianoni határok újra érvényessé váltak, és egész Erdélyt Romániához csatolták vissza, harcot folytatott a magyar kisebbség jogaiért, vallás- és lelkiismereti szabadságáért. 1948. október 11-én, a román görög katolikus egyház betiltásakor körlevélben hívta fel a katolikus papok figyelmét, hogy a legmesszebbmenő vallási támogatásban és segítségben részesítsék görög katolikus testvéreiket.
1949 tavaszán Márton Áron Felcsíkon járt bérmaúton, közben részt vett a csíksomlyói búcsún, majd utána a székelyudvarhelyi úrnapi körmeneten is. Ezért az állami hatóság 1949. június 21-én letartóztatta, és Nagyszebenbe szállította. Először vizsgálati fogságba került, majd három éven át több börtönt is megjárt. (Közben 1949. július 6-án XII. Pius pápa címzetes érsekké nevezte ki.)1951. július 13-án a bukaresti katonai törvényszék életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. 1955. február 2-án szabadon engedték, és visszatért a gyulafehérvári püspökségre. Újrakezdte pasztorális tevékenységét, bérmautakat szervezett, hogy meglátogathassa híveit.
A nép lelkesen ünnepelte börtönből kiszabadult püspökét. Népszerűsége annyira zavarta az állami hatóságokat, hogy szabadulása után egy évvel házi őrizetre ítélték, nem hagyhatta el a püspöki palotát. Palotafogsága 1956-tól 1967-ig tartott. Ennek feloldása kapcsolatos volt König bécsi bíboros 1967-es romániai meghívásával, aki a felkérést azzal a kikötéssel fogadta el, hogy találkozhasson Erdély püspökével, Márton Áronnal is.
1967. november 22-én az Egyházügyi Hivatalban tudatták a püspökkel hogy azonnali hatállyal feloldották a kényszerlakhelyre vonatkozó intézkedést, és ezentúl szabadon mozoghat. Az 1969-es felcsíki bérmaúton – amelyen, nem bízva az állami szervek őszinteségében, védelmére híveiből alakult spontán „testőrgárdák” kísérték –, találkozott utoljára Csíkszentdomokoson élő idős édesapjával. 1969-ben eljutott Rómába, és találkozott VI. Pál pápával.
Luigi Poggi érsek, a Vatikán keleti utazó nunciusa gyakran járt Gyulafehérváron, hogy rendezze az állam és az egyház közötti viszonyt Márton Áron közreműködésével, a román vallásügyi osztály elképzelésével harmóniában. A közreműködést a püspök azzal az indokkal hárította el, hogy a betiltott görög katolikus egyház vezetői nélkül, akik számos katolikus pappal együtt börtönben sínylődnek, nem hajlandó az egyház helyzetéről tárgyalni, és azt a benyomást kelteni a világ előtt, mintha Romániában vallásszabadság lenne.
Néhány hónappal a halála előtt, 1980. április 2-án, püspöki működésének 42. évében II. János Pál pápa felmentette az egyházmegye kormányzása alól, mert ezt az idős főpap, egészségi állapotára tekintettel, már harmadszor kérte. 1980. szeptember 29-én halt meg. Temetésén több mint tízezren gyűltek össze a gyulafehérvári székesegyházban. Boldoggá avatása folyamatban van.
Mellszobrát, Kontur András szobrászművész alkotását 2010. november 25-én állították és szentelték fel a Hegyvidéken.

Gaál Katalin