„Método Pataki”, avagy a hosszú élet titka

A házba belépve elegáns úriember fogad. Könnyedén elém sétál, kezet nyújt, majd mosolyogva így szól: „Dr. Pataki Ervin vagyok. Már vártam magát.’’„Ön az ünnepelt?” – bukott ki belőlem a kérdés. „Én volnék az. Jöjjön, foglaljon helyet!” – mondja. Amíg a diktafonomért nyúlok, fél szemmel, titkon figyelem százesztendős vendéglátómat, akit, bevallom, egészen másképp képzeltem el…

Hogy érzi magát?

– Köszönöm, remekül vagyok. Majd százhúsz éves koromban kérdezze meg újra. Remélem, akkor is eljön hozzám!

Megbeszéltük! De addig is, adjon pár tippet, minek köszönhető, hogy ilyen jó formában van!?

– Sok minden történt velem; ezt a száz évet meg kellett élni. 1915-ben születtem, bele a háborúba. Édesanyámat korán elveszítettem, a fronton is harcoltam, csakúgy, mint az öcsém és az édesapám. Ők a második világháború idején eltűntek. Senkim sem maradt, magamra voltam utalva. Az iskola elvégzése után egy szappangyárban dolgoztam tisztviselőként, ezután soroztak be katonának. Miután hazajöttem és kijártam a kereskedelmi szakiskolát, mezőgazdasági gépállomás-vezetői munkát kaptam. Tudtam, csak tanulással törhetek ki, így elvégeztem az Agrártudományi Egyetemet is. A kitartásom meghozta a gyümölcsét. 1973-ban, a kubai kiküldetésem után költöztem ide, a Hegyvidékre. Nagy szomorúságomra a feleségemet egy hónapja veszítettem el, hatvanhat évet éltünk együtt szeretetben, egyetértésben.

Mit csinált a távoli országban?

– Trópusi növényvédelmi szakemberként három évet töltöttem ott. Kuba mezőgazdasága kritikus helyzetben volt, mert az ananászt, az egyik fő exportterméküket megtámadta az ananász vándorpajzstetű. A kártevő az ország nyugati részéről szépen lassan eljutott a sziget belsejébe. Ekkor kértek fel, hogy valamilyen módon akadályozzam meg a gyümölcs pusztulását. Sikerrel jártam; a megelőzés módjáról tankönyvet is írtam. Csodálatos volt a kint töltött idő.

– Papa mindig szerénykedik – veszi át a szót Kecskés Mihály, Pataki Ervin veje. – Amikor Mexikóban jártam, találkoztam egy farmerral, aki az ananászával büszkélkedett. A férfi elmondta, hogy egy kubai módszerrel védekezik a pajzstetű ellen. Kiderült, hogy ennek a módszernek a neve nem más, mint „Método Pataki”.

– Igen? Én ezt nem is tudtam. Miért nem beszéltél nekem erről? – értetlenkedik az ünnepelt.

– Ha már itt tartunk – folytatja Kecskés Mihály –, azt is elmondom, hogy amikor Magyarországon járt a mexikói mezőgazdasági miniszter, szakembereket kért a mezőgazdasági szakiskolák országos méretű kiépítésére. Akkor a minisztérium egy háromtagú delegációt küldött ki, amelynek ő is tagja volt, és elkészítették a tanulmányukat, amit a mexikóiak fel is használtak.

Ez hatalmas dolog, valóban büszke lehet rá!

– Én mégis azt mondom, hogy a család a legdrágább kincs. Boldog vagyok, amikor a dédunokáimmal játszom, büszke vagyok arra, hogy a vejem és a lányom mellettem van. Mert a család a legfontosabb emberi szövetség. Lehet az embernek karrierje, de időskorában a karrier nem gondoskodik rólunk, nem ápol, nincs mellettünk.

Hogyan telnek a napjai?

– Rengeteget olvasok, keresztrejtvényeket fejtek, igyekszem megőrizni a szellemi frissességemet. Királyi bánásmódban van részem, ebéd után rendszeresen sétálok a vejemmel, akivel ilyenkor németül szoktam beszélgetni. Most elkezdtem kínaiul tanulni, bár már nem fog úgy az agyam, mint azelőtt. A napot pedig egy rablórömipartival szoktam befejezni, amit a lányommal játszom.

Ez volna a hosszú élet titka?

– Nem. A legfontosabb az, hogy ne legyünk önzők, értsünk meg mindenkit, és ne érezzünk haragot senki iránt. A fiataloknak is ezt üzenem. Legyenek mértéktartók és szerények. Szeressék a családjukat, és mindenkiben keressék a jót. Ne csak a saját, jobb életükkel törődjenek, gondoljanak arra, hogy ez az ország is adott nekik valamit, amíg diplomás emberek lettek, és most esetleg rajtuk a sor, hogy ebből valamit viszonozzanak. S végül, bár manapság ez nem divatos, mindig a tisztességes, becsületes úton kell járni!

Ez az igazi „Método Pataki”?

– Így van. Nincs ebben semmi különös…

Akkor húsz év múlva ugyanitt?

– Persze, és akkor egyúttal már megbeszélhetjük a következő találkozónkat is.

B. M.

Pataki Ervin az első világháború idején, 1915-ben született Berlinben értelmiségi, magyar állampolgárságát megőrző családban. Tizenegy éves volt, amikor édesanyja meghalt, ezt követően, 1926-ban apjával visszatért Magyarországra. Sopronban, a kereskedelmi iskolában érettségizett, itt kezdett el érdeklődni a természet szépségei iránti. Egy német atyai barát, virágkertész a növényekkel való foglalkozás érdekességére nyitotta fel a szemét. Ez a kertész ültetett először Magyarországon a kukoricasorok közé babot. Pataki Ervin tőle hallhatott elképzeléseket, ismereteket a növénynemesítésről, a kártevőkről, ami nagy hatással volt későbbi életére. 1940-ben behívták munkára. Tokajban követ fejtett, Erdélyben betonbunkereket bontott. A leszerelés után alkalmi munkákat végzett éhbérért, de minden nyomorúságot elviselt, csak hogy beiratkozhasson az Örkényi–Strasszer-féle festőművészképzőbe, ahol Bernát Aurél tanítványa lett. Kitűnő rajztehetségét változatos műfajokban kamatoztatta, tudományos rovartani rajzokat, illusztrációkat is készített. 1951-ben beiratkozott az újra meginduló agráregyetem levelező szakára. 1957-ben diplomázott, majd a szakmérnökképzés keretében a növényvédelmi szakot végezte el, aminek később irányítója lett. Doktori disszertációját 1966-ban a répabolha biológiájának monografikus feldolgozásából írta. A nemzetközi elismerés a kubai meghívással kezdődött 1969-ben. Fő kutatási munkája a viaszos ananász pajzstetű alaktanának biológiája volt. Mexikóban mezőgazdasági szakiskolák létesítésében vett részt. Spanyol nyelvre fordított magyar szakkönyvei a szakma nemzetközi tekintélyét növelték. Nyugdíjazása után páratlan értékű ábrákkal, szakcikkekkel, könyvekkel, fordításokkal, spanyol–magyar, német–magyar szótárkészítéssel gazdagította a magyar tudományt.