Írók, költők a Hegyvidéken
A Hegyvidék környezete, különleges levegője és polgári miliője a 19. századtól kezdve vonzotta a művészeket, akik szívesen választották lakó- és pihenőhelyül ezt a környéket. A kávéházak, szállodák falai legendákat mesélhetnének irodalmáraink találkozóiról. A költők, írók műveiken keresztül számos emléket, történetet megőriztek, és segítenek nekünk abban, hogy érezzük a múlt hangulatát. Gyakran személyes hangvételű gondolatok, konkrét helyleírások olvashatók a versekben, regényekben. Az alábbi rövid válogatással nem titkolt szándékunk, hogy rávilágítsunk arra, helytörténeti érdekességekről nemcsak a levéltárak dokumentumaiban olvashatunk, hanem akár az otthon lévő szépirodalmi kötetekben is.
Az egyik legkorábbi vers, ami a Zugliget békés csöndjéről szól, Petőfi Sándortól származik. A forradalom évében a költő megpihent a hegyek között, és így elmélkedett:
„Én merengve, oh, természet,
Örök szépségidre nézek,
S szemeimnek bámulatában
Néma, de szent imádság van.”
A kerület egyik legismertebb lakója nemcsak regényei, de szőlőbirtoka miatt is nagy elismerésnek örvendett. Jókai Mór 1853-ban vásárolt földet a Svábhegyen, és rajongójává vált a területnek. Írásaiban feltűnik a többi között a Fácán fogadó, a Városmajor utca, sőt, kitekintve a szépirodalom műfajából, Kertészgazdászati jegyzetek című írásában megosztotta földműveléssel kapcsolatos tapasztalatait is.
Kárpáthy Zoltán című regényében saját kertjét Kőcserepy úrra „ruházta át” Jókai. Az alább olvasható leírás valójában az író birtokát jellemezte: „Az egész földdarab száraz, apró kővel volt terítve, melyet vadzsálya és lapu nőtt be itt-ott, s mentül tovább ásták, annál keményebb kőre akadtak, mind a két oldalát vízmosás rongálta, s fű sem termett azon ember emlékezetére. A tanácsos úr egypár év alatt paradicsommá alakítá e boszorkányszombatokra való helyet. Pénzzel mindent meg lehet nyerni, még a természetet is. Száz meg száz munkás fogott a dologhoz, a köves réteget szekerekre rakták, azzal betölték a mély vízmosásokat, ezernyi ezer szekérrel friss erdei földet hordtak a sovány telepre, az omladékos helyeket kőfallal keríték, az ország minden részeiből nagy termő gyümölcsfákat szállítottak nagy gonddal és költséggel a kertbe, melynek közepén pompás, keleti idomú kastély emelkedett, s néhány év alatt a puszta, kopár helyen virágos ligetek, gyümölcsös facsoportok, pázsitos szakaszok, nemes szőlőlugasok támadtak mindenfelé; egy valódi paradicsom, melynek látása önkénytelen sóhajra fakaszt mindenkit, kinek hasonló nincsen.”
Az Alkotás és a Schwartzer Ferenc utca sarkán állt a Délivasút Kávéház, ahol gyakran élvezte a cigányzenét és a csinos személyzet társaságát Ady Endre. A hely egykori dolgozója így emlékezett vissza ezekre a látogatásokra: „Este szokott jönni, vagy még többször késő éjjel. Olyankor már nem volt zene, de a cigányok itt rostokoltak, várták, jön-e vendég a szeparéba. Hát jött Ady. Egyenesen a főnökhöz ment: »Csak egy szál cigányt, nagyságos asszony, csak egy szál cigányt!«”
A személyzet egyértelműen szerette a költő társaságát, a visszaemlékezés így folytatódik: „Néha elszundított. Hagytuk aludni. Reggel négy óra felé aztán odaült ahhoz az asztalhoz. […] Akárhányszor pénz nélkül jött be mulatni, de azért nem maradt adós. Telefonáltatott a messzendzser boyért, az jött, kapott egy cédulát, egy óra múlva pedig hozta valahonnan a pénzt, húsz vagy harminc koronát. Mi csak néztük…!”
A Nyugat nagy nemzedékének másik jeles alakja, Babits Mihály Budára való költözése után több szanatóriumban kapott orvosi kezelést. Ezek közül az egyik volt a Siesta (a mai Országos Onkológiai Intézet helyén), ahol az író, költő több alkalommal megfordult – ott is halt meg 1941-ben.
Kaffka Margit 1910 novemberében költözött a Márvány utcába, ahol lakása gyakori találkozóhelye lett a Nyugat szerzőinek. Füst Milán az írónőre való visszaemlékezésében így írt ezekről a vendégeskedésekről: „Ezt az édes szomorúságot érzem olyankor is, mikor a Márvány-utca felé visz utam. – Itt lakott ő! – mondom magamnak s megállok egy ház előtt. Felnézek a földszinti ablakokra, majd lehúnyom a szemem, hogy a szobák berendezését is lássam. Néha sikerül így egy-egy pillanatra még a hangját is felidéznem, annak nyugtalan és nyugtalanító vibrációját hallanom... vagy látnom őt, amint éppen ott gubbaszt zsámolyán s töprengésektől meghajszoltan, kimerült arccal tesz fel egy kérdést... de nem várva be válaszomat, arra nyomban meg is felel... A tekintetét is látom ilyenkor, ezt az idegességtől puha, bizonytalanságtól állandóan rebbenő, egy kis bizonyosságért esengő tekintetet...”
Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni a nyarakat a Diana út 15/b szám alatti bérelt házban töltötte, és a hely atmoszférája több alkalommal is megihlette a költőt. A Szerelmes vers az Istenhegyen című költeményében Radnóti így írt:
„Itt hordta az anyja, mielőtt született,
köszönd meg a tájnak,
hogy óvta őt és körül a vastag árnyak
hűsét is köszönd, s hajló lombját a fáknak;
mind néked tartogatták! napod egére
napnak és harcodhoz
lobogónak, mely szökkenve véd a gonosz
vermektől s nehéz munkádnak diadalt hoz.”
Krúdy Gyula regényeiben feltűnnek a kerület ismert nevezetességei, így a zugligeti lóvasút is. A vörös postakocsi című könyvében ezzel utazott Rezeda Kázmér Horváth Klára és Fátyol Szilvia kisasszonyokkal: „Még a hosszú és óriáskifli- és serszagú kocsik jártak a budai hegyek között. A kocsis csak néha-néha tülkölt, és Tündér Ilonánál hosszadalmasan várakoztak. A szembejövő kocsit kellett megvárni, és az utasok mind a korcsmába tódultak. A kalauz néhány lökést próbált a javítás alatt levő kuglipályán, míg a kocsis már nyári számlára ivott. Napfény és tavaszi derű mindenfelé. A fák ritka lombjaikkal szinte hamukékek voltak, és az erdei úton jókedvűen szaladt egy kis tarka kutya.”
*
Amennyiben Önök is felfedeznek olyan részeket szépirodalmi munkákban, amik a kerületünkről szólnak, vagy valamiképpen a Hegyvidékhez kacsolódnak, kérjük, osszák meg velünk az info@hegytortenet.hu e-mail címen vagy a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény Facebook-oldalán!
Balázs Attila