Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

A_gyogyszerszedes_utvesztoi

A gyógyszerszedés útvesztői

„A gyógyszerszedés útvesztői krónikus szív- és érrendszeri betegségek esetén” címmel tartott ismeretterjesztő előadást az Egészségesen a Hegyvidéken – Szabadegyetemen dr. Wessely Mária. A Budai Egészségközpont kardiológusa a mindennapi életben hasznosítható gyakorlati tanácsokkal is ellátta a MOM Kulturális Központ kupolatermét megtöltő hallgatóságot.

Beszedjük a felírt gyógyszert, vagy inkább valamilyen természetes megoldást válasszunk? Ha több orvos végzi a kezelést, melyiknek higgyünk? Hányféle gyógyszert lehet szedni mellékhatások nélkül? – tette fel a sokakat érintő és érdeklő kérdéseket dr. Wessely Mária az Egészségesen a Hegyvidéken – Szabadegyetem márciusi előadásában. A Budai Egészségközpont kardiológusa elmondta, sokan kampányolnak a gyógyszerszedés ellen, mert azt mondják, a természetes szerek sokkal egészségesebbek.
Ezzel kapcsolatban dr. Wessely Mária arra hívta fel a figyelmet, hogy aminek hatása van, annak mellékhatása is lehet, ez alól a természetes termékek sem kivételek. Előfordulhat, hogy egy növényi készítmény egyes betegeknél több kárt okoz, mint amennyi hasznot hoz. Ilyen az orbáncfű, ami kiváló antidepresszáns, azonban kioltja a sztrókot megelőző, gyakran felírt véralvadásgátló gyógyszer, a pradaxa hatását.
Hatékony antidepresszánsok a lítiumot tartalmazó növényi szerek. A probléma az, hogy a legtöbb magas vérnyomás elleni gyógyszer nem adható azoknak, akik lítiumot szednek. Ezért lényeges, hogy a kezelőorvos tisztában legyen azzal, milyen gyógynövényeket fogyaszt a betege.
Dr. Wessely Mária külön is kiemelte az Aloe verát, mint elmondta, a növényt külsőleg bátran használhatjuk, kiváló gyulladásgátló és sebgyógyító, azonban elfogyasztva az arra érzékenyeknél vesegyulladást és pajzsmirigyproblémákat okozhat. Nagyszerű élénkítő a maté tea, aminek azonban rákkeltő hatása lehet, nyelőcsőrákosoknál pedig tragédiát okozhat.
Súlyosbítja a Parkinson-kor tüneteit a káva (mámorbors), míg a B-17 vitamin (a búzafű, a sárgabarack magja, a mandula tartalmazza) túlzott fogyasztása cianidmérgezéshez vezethet. A szakember szerint a főképpen ízületi panaszokra ajánlott kombucha gomba teljesen hatástalan, ráadásul aspergillus penészgombával társulhat, ami allergiát válthat ki.
Divatos az ezüstkolloid, ami ugyan valóban gomba- és baktériumölő, az ezüst azonban lerakódik a bőrben és a lágy részeken. A Himalája só valójában vasoxidot tartalmazó hagyományos só, a konyhasóhoz képest nincs további jótékony hatása. Éppen ezért a szakorvos a sokkal olcsóbb Salvus vizet ajánlja.
Félrevezető lehet, hogy egyes gyógyszerek recept nélkül is kaphatók, ezért azt hihetjük, veszélytelenek. Ez nincs teljesen így, ezért kell mindig ellenőrizni a gyógyszereknél is a hatóanyaglistát.
Hatástalanok a prosztataproblémákra ajánlott tökmagolaj-készítmények, valamint az alvászavarokra előszeretettel bevett golgotavirág-kivonat, míg a mesterséges C-vitamin (aszkorbinsav) túlszedése, főleg az erre hajlamos nőknél, felgyorsíthatja a szürkehályog és a vesekő kialakulását. A zsírban oldódó A-vitamin nagyobb dózisban hajhullást, körömproblémákat okozhat, dohányosoknál növeli a tüdőrák kockázatát. A béta-karotint (az A-vitamin provitaminját) tartalmazó répa fogyasztásával ugyanakkor nem lehet túladagolni az A-vitamint.
A leggyakrabban receptre kiadható gyógyszerrel kezelt betegségek a szív- és érrendszeri problémák, a reumás betegségek, az alvászavar, valamint a gyomor és bélrendszer betegségei. Ezek közül a pszichotróp szereknek, a vérnyomásgyógyszereknek, a vízhajtóknak, a gyulladásgátlóknak, a fájdalomcsillapítóknak, a véralvadásgátlóknak és a teofillineknek lehetnek káros mellékhatásai. Gondot okozhat, ha a beteg indokolatlanul kapja a gyógyszereket, nem megfelelő adagot írtak elő a számára, a páciens nem tartja be az orvos utasításait, vagy a felírt gyógyszerek együttes hatása káros a szervezetre.
Figyelembe kell venni, hogy idősebb korban lassul a felszívódás, ezért az egyes gyógyszerek beszedése között az előírtnál hosszabb szünetet kell tartani. A kardiológus az aszpirin szedését csak érrendszeri panaszok esetében tartja indokoltnak, valamint nyomatékosan felhívta a figyelmet arra, hogy a gyulladáscsökkentőket – amennyiben hatástalanok – egy hónapon túl felesleges alkalmazni, míg az idősek, ha lehet, kerüljék az instabilitást kiváltó gyógyszereket (például a Xanaxot). Indokolt esetben, főleg családi halmozottság esetén, a koleszterinszintet befolyásoló statinkészítmények alkalmazása viszont kifejezetten ajánlott.

-os