„Néha egy-egy szó is csodát tud tenni”

Ez lesz az első karácsonya magyar állampolgárként, a napokban kapta meg az erről szóló okiratokat. Más lesz ettől az idei ünnep?

– Szerintem nem! Én már eddig is magyarnak éreztem magam, nem változott semmi.

Mennyi ideje él itt?

– A rendszerváltozás idején költöztem ide végleg, de már előtte is nagyon sokat voltam itt. A „Krisztus Ügye” Lelki Családi Közösség mindig támogatta Regőczi István atyát, hiszen ő Belgiumban nevelkedett, ott tanult, s lett pap. Nagyon szerették odakint, és amikor hazajött Magyarországra, a belgák akkor is mellette álltak, segítették. A rendszerváltozás előtt, majd utána is.

Belgiumban ismerte meg Regőczi atyát?

– Tulajdonképpen igen, de nem személyesen. Tizennégy éves voltam, amikor olvastam a flamandul írt életrajzi könyvét, „Amikor Flandria visszahív…” címmel. Nagyon nagy hatással volt rám! Akkor érlelődött meg bennem az elhatározás, hogy nővér leszek, ez lesz a hivatásom: segíteni akarok másokon és másoknak. Szolgálni, szeretni, Istent követni. Ezt erősítette meg az atya könyve, ahogyan nagyon sok fiatalban is felébredt hatására a hivatás utáni vágy. Tudta, hogy Regőczi atya gyalog ment el Belgiumba, csak hogy tanulhasson, pap lehessen!? Nagyon sok nehézségen ment keresztül, de olyan erős volt a hite, hogy sikerült neki. Ez inspirálóan hatott rám is, másokra is. Ám személyesen nem ismertem őt. Csak 1969-ben találkoztunk, amikor közösségünk alapítójával, Júlia anyával és néhány nővérrel meglátogattuk őt Magyarországon.

Milyen érzés volt találkozni azzal az emberrel, aki tulajdonképpen megváltoztatta az életét?

– Hatalmas élmény és boldogság! Egyben érdekes is, hiszen a könyve alapján azt gondoltam róla, hogy vibráló, aktív ember. Meglepődtem, mert egy nagyon csendes férfit ismertem meg, akiből csak úgy sugárzott a szeretet. Jó volt vele, jó volt mellette lenni. És ezt érezték az emberek is. Jöttek hozzá a problémáikkal, s ő mindenkit meghallgatott. Azt érezték, éreztük, hogy otthon vagyunk mellette. Biztonságot adott, lelki támaszt, gyógyulást. Nem beszélt sokat, szinte alig szólt, de mindenkit meghallgatott, és ez sokszor többet jelentett mindennél. Az első látogatásom csak három napig tartott, de utána a hetvenes években többször is jöttem. Aztán az atya börtönbe került, ám amikor szabadult, újra látogattam, látogattuk, segítettünk neki a közösségünk nevében. Együtt kezdtük el a Kútvölgyi Szűz Mária Engesztelő Kápolna bővítését, építését. December nyolcadikán volt éppen huszonöt éve, hogy elkészült az épület új része. Együtt fejeztük be – és akkor én itt maradtam. Addig Bécs és Budapest között ingáztam. Először itt laktam, a kápolnában, ebben a kicsiny szobában, később megvettük szemben a házat, ahol a közösség kapott helyet, és ahol most is élünk.

Ezek szerint épp a karácsonyi ünnepvárásba csöppent bele akkor. Nem hiányzott az otthona, a családja?

– Az én otthonom a mennyországban van, tehát nem hagytam el. Azt pedig, hogy mindig máshol élek, megszoktam. Nővér vagyok, oda megyek, ahová szólítanak. Éltem már sok ország több városában. Megszoktam. A családom pedig…. Én nagy családból származom, de már korán elkerültem otthonról a közösségbe. S bár fizikailag igen, lelkileg soha nem voltunk távol egymástól. Nem fájón hiányoznak, hiányoztak a családtagjaim. Karácsonykor az isteni misztérium foglalkoztat, semmi más. És igen, amikor még otthon éltem, ez egy családi ünnep volt, a saját családommal. Amikor pedig a közösségben, ott a közösséggel ünnepeltünk – akkor az volt a családom. Utána mentem haza látogatóba, Újévre.

Milyenek voltak gyermekkora karácsonyai? Milyenek a belga karácsonyok?

– Nálunk az nem egy buli! A karácsony Belgiumban egyházi ünnep, nagyon mély misztérium. Nincs ajándékozás, mint itt, vagy más országokban. A belga emberek Mikuláskor vagy Újévkor adnak egymásnak ajándékot, a karácsony családi és egyházi ünnep: éjféli mise, Jézus születésének ünneplése és emlékezés. Nagyon szép emlékeim vannak az otthoni karácsonyokról. Együtt volt a család, ünnepeltünk, énekeltük a szép karácsonyi énekeket. Teljesen más volt, mint Magyarországon. Újévkor mentünk meglátogatni a rokonokat, jó barátokat, és ajándékot vittünk.

Ezek után mennyire voltak mások a magyar karácsonyok?

– Nem voltak azok. Főleg Regőczi atya könyvének elolvasása után. Ő gyönyörűen írt erről a könyvében, nagyon szép régi történeteket is mesélt a karácsony időszakából. Ugye, mi, belgák, északi emberek vagyunk. Nem hidegek és érzéketlenek, de valahogy mégsem mutatjuk ki annyira az érzéseinket. Szeretjük egymást, őszintén, de itt, keleten valahogy jobban érezni a melegséget, a szív valahogy jobban dolgozik. A karácsonyt is ez teszi meghittebbé, szebbé. No és azok a meghatóan szép magyar karácsonyi énekek… Tényleg megszépítik az ünnepet! Ha valaki időt szán arra, hogy lelkileg is felkészüljön, hogy a szívét is megnyissa, és nem a vásárlás a legfontosabb a számára, akkor nagyon mélyen át tudja élni a misztériumot, hogy Jézus megszületett.

Advent időszakában hogyan telnek a napjai?

– Ilyenkor mi is készülünk, elkészítjük az adventi koszorút a templomban, kis böjtidő van, visszahúzódunk a csendbe, amikor tudunk. Ugyanakkor több a feladatunk is. A közösségünk sokat próbál tenni az elesettekért, a szegényekért, a nélkülözőkért. Karácsony táján szeretnénk még többet adni, nem csak fizikailag. Mi, nővérek, azt gondolom, jobban látjuk az igazi szegénységet: a lelki szegénységet. Amikor jönnek kérni tőlünk, mi adunk mindent, amit tudunk, boldogan, az nem probléma. De igyekszünk segíteni azzal is, hogy a lelkiséget gyakoroljuk. Imádkozunk, beszélgetünk, próbáljuk betölteni az űrt az emberek lelkében, amiről lehet, nem is tudják, hogy ott van. Isten szereti nekünk adni az ő gazdagságát, és ezt a szívünkben kell megtalálnunk. Ez az isteni lét hiányzik a mai emberekből. Nem tudják, hogyan kellene élni, mindenki zaklatott, depressziós, beteg. Régen a templomok tele voltak, ez most már csak ünnepekkor fordul elő. Pedig Isten mindent ad nekünk, amire szükségünk van, csak felé kell fordulnunk. Viszont örülök, mert azt érzem és látom, hogy az emberek kezdik ezt felismerni. Készülnek az ünnepekre, már nem csak külsőségekben. Az adventi koszorúnak jelentése van számukra. Régen csak egy szokásos dísz volt, én is sokat készítettem az ittlétem elején, és ajándékoztam is tovább… De már nem kell annyit készíteni, mert az emberek maguk csinálják. Egyre többen pontosan tudják azt is, mit szimbolizálnak a gyertyák. A katolikus hagyomány szerint a bűnbánat színét jelképezve lilák, kivéve a harmadik vasárnap gyertyáját. Az első gyertya a hit, a második a remény, a harmadik, a rózsaszín az öröm, hogy megszületett Jézus, a negyedik pedig a szeretet. Nővérként advent idején mindig megpróbálunk javítani a saját hiányosságainkon, eljutni mindenkihez, aki rászorul a támogatásunkra. Próbálunk itt, a kápolnában minél több csendes órát eltölteni, imádkozni. Emellett díszítjük a kápolnát, ami nagy öröm, mert látjuk az embereken, hogy mekkora boldogságot jelent számukra. Mi ezt adjuk nekik, azoknak, akik egyedül vannak, vagy otthon ezt nem kapják meg.

A karácsonyai is hasonló békében telnek?

– Mi, nővérek, tartunk egy kis karácsonyi ünnepséget, magunkban. Olyat, ami Istené. Vannak, akik ilyenkor meghívnak magukhoz, de én ezt elhárítom. Próbálom ezt a pár napot egyedül, vagy a nővérekkel közösen eltölteni. Szűk körben ünneplünk, meghitt időszak ez. Együtt vagyunk, mint egy család. Ahogy régebben Regőczi István atyával, most utódával, Héray András atyával ünnepeljük együtt a karácsonyt, aki közösségünk tagjaként látja el a lelkipásztori teendőket a Kútvölgyi Szűz Mária Engesztelő Kápolnában. A karácsony nekünk azt jelenti, hogy segítsünk. Segítsünk az elesetteken, és azokon is, akik keresik az utat vissza, Istenhez. Hogy mindenki nyissa meg a szívét, és találja meg, amit keres. A fő feladatunk ilyenkor az, hogy az embereket emlékeztessük a karácsony igazi jelentésére: ez nem kereskedelmi, hanem elsősorban egyházi ünnep. Hogy Jézus eljött, és mit tett az emberekért. Jó lenne, ha karácsony ma is azt adná, amit régen. Isten minden ember szívében ott van, dolgozik, csak sokaknak szüksége van segítségre, hogy ezt felismerje. Nem kell sokat beszélni. Néha egy-egy szó is csodát tud tenni. Az emberek olyan hálásak tudnak lenni, én meg csodálkozom: nem is mondtam, nem is csináltam semmit… A szeretet kell az embereknek.

K. A.