Visszatért az aranysakál

A toportyánként, valamint nádi vagy kis farkasként is emlegetett aranysakál az 1800-as évek végétől gyakorlatilag teljesen kiszorult Magyarországról, egy évszázadon át mindössze kétszer észlelték dokumentáltan: 1937-ben és 1942-ben. Eltűnése a vizes élőhelyek megfogyatkozásával és a huszadik század második harmadáig uralkodó, a ragadozó fajok irtására való törekvéssel magyarázható. Életképes állományai ebben az időben csak a Balkánon maradtak fenn.
Onnan, a déli irányból, a volt jugoszláv államokon keresztül érte el hosszú évek alatt újra Magyarországot a közepes testű, emberre veszélyt nem jelentő ragadozó. Az 1990-es években Somogy, Baranya és Bács-Kiskun megyében bukkant fel először.
Az őshonos állatok ma már az ország más részein, így a főváros környéki erdőkben is megtalálhatók – a Pilisi Parkerdő Zrt. szakemberei szerint százas nagyságrendű az állományuk. Az erdészet örvendetesnek tartja az aranysakál visszatérését, mert általa az erdei ökoszisztéma sokfélesége gazdagodik, megjelenése hozzájárul az erdő önszabályozó folyamatainak javulásához.
Az aranysakál jól működő közösségben él. Kölykeit például a rókánál sokkal hosszabb ideig, jól szervezetten védi. Megjelenésében leginkább a rókára hasonlít, csupán színben és méretben adódhatnak különbségek. Elnyújtott üvöltéssel, vagy rövid, jellegzetes vonyító és üvöltő hangokkal kommunikál, ezeket általában napnyugta után egy órával hallhatjuk.
„Rágcsálóspecialista”, elsősorban kisemlősöket, a mezei egereket és a pockokat kedveli, olykor azonban az őzre, a dámszarvasra, a vaddisznóra is szemet vethet. Izmos lába a farkasokéhoz hasonlóan igen alkalmas hosszan tartó üldözésre, így a 40 kilométer/órás sebességet akár egy órán át is képes tartani.
Aki testközelből szeretne szemügyre venni egy aranysakált, érdemes ellátogatnia a Budakeszi Vadasparkba. Ott él ugyanis Muci, a négyéves szuka, akit gondozója intelligens, kedves állatként jellemez.

d.