A Béla király úti tüdőkórház
Évtizedek óta újra és újra megjelennek elképzelések a Hegyvidék kórházainak fejlesztéséről, új kórházépületek létesítésének lehetőségéről. Mostanság leggyakrabban a Szent János Kórház szerepel a hírekben, ugyanakkor ritkán esik szó azokról a kisebb-nagyobb egészségügyi intézményekről, amik megszűntek, s épületeik több évtizede üresen állnak, lassú pusztulásra ítélve. Ezúttal a kicsi, de egykor sok fiatal gyógyulását segítő épületcsoportot, a Béla király út 18–24. szám alatti, sűrű, erdős területen lévő tüdőkórházat látogattuk meg.
A Béla király út és Mátyás király út között húzódó, ma elhagyatott, pusztuló, üres gyógyászati épületeket néhány elszánt régi beteg társaságában jártuk be. A gyermekkórház egykori négy betege elhatározta, hogy fél évszázad múltán meglátogatja a helyet, ahol kisgyermekként ápolták és kigyógyították őket a kor rettegett betegségéből, a tüdőbajból.
A mára életveszélyessé váló épületekbe természetesen csak az Állami Vagyonkezelő engedélyével és biztonsági őrök társaságában lehetett bejutni. A jobb sorsra érdemes villák már régóta helyi védettséget igényelnének, s megmentésük még ma sem lehetetlen. A séta során meglehetősen riasztó élményeket szereztünk omladozó falakról, fákkal benőtt tetőkről, a 2014-es erdőpusztulás még meglévő nyomairól.
A terület a 19. század végén több külön álló ingatlant képezett. Az 1900-as évek elején villaépületek létesültek rajta, kezdetben historizáló, majd szecessziós ízű, korai modern, később, a második világháború után pedig sematikusabb modern stílusban. A közepét ma is uraló főépület elődjét 1890 körül kezdték el építeni.
Tulajdonosa Pálffy Anna grófnő volt, akinek a megbízása alapján, Grioni Antal építész tervei szerint 1908-ban átépítették és jelentősen kibővítették a villát. Ekkor nyerte el a homlokzat a máig megmaradó késő historikus jellegét. Földszintjén nagyméretű szalon volt, kandallóval, nagy, barokkos üvegajtókkal, széles terasszal, amihez a kert felől reprezentatív lépcsősor vezet. Ez a szalon lett később a gyermekkórház központi étterme.
A földszint többi részét tálaló, továbbá egy hálószoba öltözőhelyiséggel töltötte ki. Az emeleten újabb hálószoba, két vendégszoba és társalgó volt, ebből további kis teraszokra, loggiákra lehetett kilépni.
A tulajdonos 1934-ben a Fehérkereszt Országos Lelencházi Egyesület Gyermekotthonára hagyta a villát az akkor erősen terjedő tüdővészben szenvedő beteg gyerekek elhelyezése céljából. A nagy szalont ebédlővé alakították át, a lakószobákból betegszobák lettek, amelyekhez orvosi szoba és kezelőhelyiség is csatlakozott. A kertben 1934–1936 között, két szakaszban, L-alakú, üvegfalas napozó, levegőző, fektető szárny épült.
Az épületet néhány környező lakóházzal és villával együtt 1949-ben államosították, és 1949–1965 között Szabadsághegyi Állami Gyermekszanatóriumként kizárólag gyermektuberkolózisban szenvedő, 6–14 éves fiatalok gyógykezelésére használták. Később 158 ágyon a krónikus légzészavarokkal küszködő gyerekek gyógyítását is itt végezték, a tuberkolótikusoktól teljesen elkülönítve.
A nagy kertben üvegházas kertészet működött, valamint egy kis iskolaépület „Fővárosi Iskolaház-szanatórium” néven. Nyerstéglafalas homlokzatán, a téglákba karcolva, máig olvashatók a tanulók nevei.
A legrosszabb állapotban talán a legjelentősebb műemléki értékeket hordozó főépület van. Ablakai hiányoznak, homlokzati vakolata a hiányzó csatornák miatt többnyire lehullott. Emeleti teraszain, loggiáin, sőt a legfelső tetőszerkezetén kisebb-nagyobb fák nőnek. Kívül-belül lesújtó látvány.
Hasonló, de talán kevésbé súlyos a többi épület rongálódása is. A melléképületek szép részleteit talán még könnyebben helyre lehetne állítani.
A hatalmas kert, a még mindig megmenthető épületekkel, közvetlenül határos a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthona, Óvoda és Általános Iskolával. Ez az intézmény állandó terület- és épülethiánnyal küszködik, számtalanszor próbálta megszerezni valamelyik szomszédos ingatlant. Karitatív munkája méltó lenne az elhagyatott terület hasznosítására, valószínűleg a meglévő épületeihez hasonló szeretettel gondozná, állítaná helyre az újakat is egy igaz és nemes cél érdekében.
Rosch Gábor