Az év fája a mezei szil

Az Országos Erdészeti Egyesület szakmabeliek és laikusok számára is nyitott szavazáson dönt minden évben az év fájáról. A kezdeményezés lényege, hogy évről évre előtérbe kerül egy fafaj, amelyik a különböző oktatási programokban is megjelenik. Kiemelten foglalkoznak az év fájával a tanulmányi versenyeken és az erdei iskolákban, továbbá az erdészetek kiadványaiban és általános ismeretterjesztő kommunikációjában is helyet kapnak a mindenkori nyertesek. Az idén a mezei szilre esett a választás.
A mezei szil európai fafaj, a kontinens nagy részén elterjedt, kivéve a magasabb hegyvidékeket és az északi területeket. Hazánkban az alföldi részeket részesíti előnyben, a dombságokban inkább a meleg, déli oldalakon fordul elő, középhegységeink hideg völgyeit és árnyékos oldalait viszont elkerüli. Ahol megél, ott rendszerint a tölgyerdőkben képez elegyállományokat. Az erdészetekben ültetett példányai mellett leggyakrabban a vízfolyásokat kísérő ligeterdőkben fordul elő.
A szil akár a 30 méteres magasságot is elérheti, lombhullató, változatos koronaformát nevelhet. Kérge barnásszürke, gyakran barázdált. A fiatal vesszők erősen paralécesek, ami könnyen felismerhetővé teszi a fát.
Levelei szintén változatos alakúak lehetnek, de rendszerint tojásdadok, a szélükön jól láthatóan fogazottak. Előfordul, hogy aszimmetrikusak, fonákjukon az erek mentén szőrösek.
Az apró, piros virágok lombfakadás előtt nyílnak. Csomókban érő termései a mag körüli kerek szárnyról ismerhetők meg. A magokon kívül jól szaporodik sarjakról is. Nem ritka, hogy a kivágott fa tönkjéből újra kihajt.
Az európai fák versenyét néhány esztendeje egy – állítólag – ezeréves bolgár szil nyerte. Itthon a ma is élő legöregebb mezei szil Csákváron áll, törzsének körfogata mintegy öt méter, a korát 300 évre becsülik.
A szil faanyaga széles körben elterjedt, értékes áru. Mivel nem hasad, rugalmas és ellenálló, ezért előszeretettel használták épület- és bútorfának. Magas csersavtartalma miatt még a víz alatti építményeknél is időtállónak bizonyult. A népi gyógyászatban gyomorbántalmak enyhítésére ajánlják, különösen borba áztatott kérgét.
Ellenálló fa, így 200-300 éves egyedei is ismertek, de az Észak-Amerikából behurcolt gombakártevővel szemben védtelen. A 20. század elején megjelenő szilfavész alapos pusztítást végzett az európai állományban, majd mintegy ötven évvel később ismét elszaporodott a kórokozó gomba.
Az élősködő behatol a szil szállítónyalábjaiba, és szűkíti, vagy egészen eltömi azokat. Ennek következtében a fa nem képes elég vizet eljuttatni a lombkoronába, ezért először az ágai, majd akár az egész növény elszáradhat.
A nemesített szilek a kertekben is komoly „karriert” futottak be. A különböző változatok sokasága mellett kiemelést érdemel a törpeszil: ez kisebb leveleivel és jól irányítható növekedésével kedvelt növénye a díszkerteknek és olykor a bonsaikerteknek is.
A csodasövényként is ismert szil gyors növekedésével és jó alakíthatóságával érdemelte ki nevét. Néhány év alatt sűrű, zöld sövényt képez, amelynek egyetlen „hibája”, hogy télen, amikor a levelek lehullnak, kevésbé takar.
A XII. kerületben a kertekben élő díszszilek és a Budai-hegységben előforduló vad szilállomány mellett is megjelenik az év fája, mégpedig a Szilágyi Erzsébet fasor és a Szilassy utca nevében. Mindkét vezetéknév – és a hasonló helységnevek – a szilfa egykori jelenlétére utalnak: szilas, szilágy.

(Barta)