Hegyvidéki művészek az első világháborúban

1914. július 28-án állították fel a Császári és Királyi Sajtóhadiszállást, amely az Osztrák–Magyar Monarchia propagandisztikus szerepet betöltő szerve volt. A haditudósító csoport mellett hamar megalapították a művészeti csoportot is, ahová kezdeti lelkesedésében számos művész önként jelentkezett.
A tudósítók a frontvonaltól többnyire távol tartózkodtak, az elkészült művek sokszor nem is a valós eseményekről adtak hírt, ugyanis kozmetikázták a frontról érkező jelentéseket. A képzőművészek által leadott és a cenzúra által engedélyezett, a sajtóhadiszállás kötelékében készült vázlatokból, alkotásokból több nagyszabású kiállítást rendeztek. Voltak azonban olyan művészek is, akik besorozott katonaként rögzítették a látottakat. A hivatalos elvárás a háború dicsőítése volt, de ők a középutat választva leginkább a háborús mindennapokat, a katonatársakat és a romokat örökítették meg.
A 20. század eleje egyik legjelentősebb magyar művészcsoportjának, a Nyolcaknak két tagja, Berény Róbert és Márffy Ödön hosszabb ideig a Hegyvidéken élt, valamint a fronton is szolgálatot teljesített a „Nagy Háború” idején, amiről Rockenbauer Zoltánnak a Nyolcak hadifestészetéről írt cikkében olvashatunk részletesebben. Márffy Ödön önkéntesként vonult be, 1914. augusztus 17-én a 11. sz. császári és királyi tábori tüzérezred pótütegéhez osztották be kiképzési szolgálatra, ott először oktatótisztként, majd a tartalékos tiszti iskola parancsnokaként teljesített szolgálatot. Többek mellett Berény Róbert és Kisfaludi Strobl Zsigmond is az ezredében szolgált.
A tartalékos tiszti iskola 1915 végén feloszlott, és Márffy 1916-ban hadifestői beosztást kapott. Szolgált az ukrán fronton, ahol Galíciában a táborozások emlékeit örökítette meg, majd a sajtóhadiszállás főparancsnokságán, Ostravában megismerkedett Mednyánszky László festőművésszel. Betegségre (tüdőcsúcshurut, csúz, neuraszténia) hivatkozva többször vonult szabadságra.
Később adriai szolgálatra vezényelték, ennek ihletésére készítette „tengerészeti képeit”, egyebek közt az Orosz hadifoglyok dokkmunkásként dolgoznak című olajfestményét. Boncza Bertával, azaz Csinszkával, későbbi feleségével 1915-ben találkozott, együtt költöztek 1924-ben a XII. kerületbe, a Szamóca utca 12.-be.
A Nyolcak másik meghatározó tagja, Berény Róbert, aki a Városmajor utca 36. szám alatti villában nőtt fel, a tiszti iskola feloszlása után a Budapesti Háziezred 32-es gyalogegységének szakaszvezetőjeként szolgált. Ekkor készült képei között állatkerti tanulmányrajzok, egyenruhás önarcképek és portrék találhatók, egyetlen háborús jelenetet megörökítő festménye van.
Az eleinte szintén Márffy ezredében szolgáló Kisfaludi Strobl Zsigmondot 1916-ban hadiszobrásznak osztották be a sajtóhadiszállásra. Később számos háborús emlékművet készített. A Városmajorban található Tábori vadászok első világháborús emlékműve is az ő alkotása, amelyről a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény „Hegyvidék a »Nagy Háború« idején” című időszaki kiállításán további érdekességeket tudhatnak meg a látogatók.
Szintén a Városmajorban, a Jézus Szíve plébániatemplomban láthatók azok a Szent István királyt megjelenítő alumíniumpannók, amiket Aba-Novák Vilmos festett. Aba-Novák 1914 októberében vonult be a 29. honvédezredbe. Szolgált Galíciában – ahol jobb vállát lövés érte –, később Bukovinában, Fiumében, majd Észak-Olaszországban. 1919 őszétől Berény Róbert Városmajor utcai műtermében alkotott.
A háború után, 1936-ban festette meg a szegedi Hősök kapujának első világháborús témájú freskóit. A kapu a „Nagy Háború” elesett hőseinek, 12 000 szegedi katonának állít emléket. Az egyik freskórészleten az a „doberdói fa” is látható, amely a szegedi 46-osok doberdói küzdelmeinek helyén, a San Martino északi részén található Templomdombon állt, és tanúja volt a közelében zajló véres küzdelmeknek. A fát kivágták, és 1916-ban Szegedre szállították.
Fontos megemlíteni egy másik jelentős szobrászunkat, Stróbl Alajost is, akinek több művével is találkozhatunk a XII. kerületben. Ő 58 évesen önként vonult be a háborúba, bár „csak” 1915 végéig teljesített szolgálatot. Egyik legjelentősebb háborús alkotása, a Zemplénoroszi őrjárat a mindennapok hőseinek állít emléket.A XII. kerülethez is kötődő jelentős építészeink közül Medgyaszay Istvánt kell kiemelni, aki két jelentős hadikiállítás, a lembergi (1916) és a margitszigeti (1917–18) főépítésze volt. A Hegyvidékhez csak névvel kötődő Moholy-Nagy László (a Magyar Iparművészeti Egyetem vette fel a nevét) háborús éveiből több száz rajzos tábori postai levelezőlap maradt fenn, ezeken a civil élet, katonatársak, sebesültek és kórházi jelenetek elevenednek meg.
Moholy-Nagyot 1915 tavaszán sorozták be a hadseregbe mint tüzér önkéntest. 1916 áprilisától Galíciában szolgált, ahol a Kerenszkij-offenzíva idején, 1917. július 1-jén megsérült. Erről így írt július 2-án kelt levelezőlapján barátjának, Hevesy Ivánnak: „Édes, jó Ivánkám, tegnap este a bal hüvelykujjam első percét majdnem lecsapta valami rohad (sic!) szilánk. Így hát itt ülök az ágyban és várom, hogy másik ispotályba vigyenek. Talán viszontlátásra? Ölellek.”
Lányától tudjuk, hogy Moholy-Nagy ujja nem jött rendbe teljesen, ami egy 1926-os kézlenyomatán is látható. Az eset után feltehetően a lembergi kórházban lábadozott, majd Budapestre kerülhetett. Később felmentették a frontszolgálatból, és mint kiképzőtiszt utazgatott Triesztbe, Odesszába, Bécsbe.

Kallós Judit