Deák-Bárdos György, az egyházzenész

Bárdos Lajos bányamérnök a pesti Damjanich utcából 1909. április 30-án költözött Budára, a Kék Golyó utca 15/a alatti házba. Az impozáns, szecessziós stílusú saroképületet Kappéter Géza tervezte, és mire felépült, minden lakás elkelt, kivéve a 13-as számút, azt babonából senki nem vette meg. Bárdosnak azonban megfelelt a második emeleti, 140 négyzetméteres lakás, feleségével és öt gyermekével kényelmesen be tudott rendezkedni.
Két fia közül György 1905. június 5-én született, bátyjához hasonlóan több hangszeren játszott és szépen énekelt. Bárdos György a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán orgona, zeneszerzés és énektanári szakon tanult, már diákként is fellépésekre hívták. 1925. március 1-jén írta a Budavári evangélikus templom közlönye: „Templomi estélyt rendezett a Mária Dorottya Nőegylet febr. 22-én szünidei gyermeknyaraltatási akciójának céljára. A templom nem telt meg annyira, mint máskor, de az estély műsora oly nívós volt, amelyről csak a legnagyobb elismeréssel szólhatunk. Bárdos György rozoga orgonánkból annyi csodás hangot csalt ki, hogy szinte elfelejtettük, hogy az orgona sürgős javításra szorul.”
György 1929-ben végzett a főiskolán, ekkor bátyjával, Lajossal megállapodtak: a család előnevét megkülönböztetésül ő viszi tovább. Felmenőik ugyanis Lénárddarócról származtak, ahol szinte mindenkit Bárdosnak hívtak, ők meg „tanult embereket küldtek a városba”, ezért kapták a Deák előnevet.

Deák-Bárdos György fővárosi középiskolai énektanár lett. Első munkahelyén, a Verbőczy István Gimnáziumban 130 tagú kórust szervezett, és eljutottak a rendszeres rádiószereplésekig. Közben ellátta a Mária utcai Jézus Szíve-templom karnagyi teendőit is. 1934-ben feleségül vette a Zeneakadémián operaénekesi oklevelet szerző, nála egy évvel fiatalabb Lengyel Erzsébetet.
Miután megszületett első fiuk, a fiatalasszony visszavonult a színpadtól, csupán hangversenyeken, rádióban, templomokban énekelt, mellette pedig kitanulta a női szabómesterséget. 1942 szeptemberében bekerült a Mátyás-templom énekkarába, Bárdos Lajos legendás Missa solemnis sorozatának összes előadásán ő énekelte az alt-szólót. Az énekléssel együtt háziasszonyi teendőit is lelkiismeretesen elvégezte, ruhákat varrt négy gyermeküknek, szalonoknak. Segítőkész, de zárkózott természetű volt. Igazán csak az éneklésben tudott feloldódni. Megjelenését is a tartózkodó, elegáns öltözködés jellemezte.

Id. Bárdos Lajos és családja (1910)

Deák-Bárdos mély vallásossága szerénységgel és rendkívül erős családszeretettel párosult. 1946-ban végre megvalósult álma: a Zeneakadémia óraadó tanára lehetett. A világháborút követő üldöztetések miatt, hogy ne zaklassák családját, „gyanús” előnevét elővigyázatosságból töröltette. Templomi kórusait is otthagyta, különben világi állásából kellett volna távoznia. 1950-ben a „rovott múltú egyházzenészt” mégis eltávolították a Zeneakadémiáról. Két évig általános iskolában tanított, majd meghívást kapott a Nagymező utcai Állami Konzervatóriumba (ma: Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium), azonban ezt sem nézték jó szemmel:
„Most értesültem, hogy a karnagyképzés tanára Bárdos György a zenei gimnáziumban. Bárdos egy csomó templomi énekkart vezetett hosszabb időn át, majd ezeket átadta zeneakadémiai hallgatóknak. A Krisztinában Heltai Lászlónak, akinek karmesteri és társadalmi munkáját ellenőrizte. A krisztinai énekkarban a klerikális-reakciós összetartás olyan nagy és testvéries lett, hogy még eljegyzést sem a menyasszony családjában, hanem az énekkari összejövetelek helyén: egyik nős énekkari tag lakásán tartottak. Bárdos Györgyöt két vagy két és fél év előtt büntetésből áthelyezték általános iskolai énektanárnak. Akkor kissé mintha háttérbe vonult volna. A közvélemény azt tartja róla, hogy nem olyan kiváló karnagy, mint testvérbátyja, a szintén exponált reakciós katolikus: Bárdos Lajos mostani zeneakadémiai tanár, de ő is mintaszerű katolikus. A zenei gimnázium a Zeneakadémia után egyik csúcsintézménye a Népművelési Minisztériumnak. Tárgyilagos szakemberek mondják, hogy ennek a csúcsintézménynek számára könnyen találhattak volna Bárdos Györgynél jobb szakembert, ha a másik oldalon is körülnéznek” –jelentette László István 1953. október 11-én.
Deák-Bárdos György a népszerű országos szolfézsversenyek egyik szülőatyja. Nyugdíjasként az időközben megalakult tanárképzőn már sokkal nyugodtabb éveket tölthetett el megbecsült professzorként. Szabad idejében műveinek rendezésével és családja történetével foglalkozott. 1984-ben elveszítette cukorbetegségben megvakult feleségét, akit hűségesen ápolt haláláig. 1991. augusztus 11-én hunyt el.

A család 1909-ben költözött a Kék Golyó utcai épületbe.

Tóth Sándor így emlékezett rá az Új Ember hasábjain: „Egyházzenész. Egyszerűen ha ezzel a szóval illetjük Deák-Bárdos Györgyöt, mindent elmondtunk róla. Mert valóban szentélyek ihletében élt, s életműve lényege az egyházi zene sok remeke.
Bárdos Lajos (a kedves Lajos bácsi) öccse volt, s valahányszor együtt láttam őket, hosszan eltűnődtem: hogyan is osztotta rájuk a Teremtő e tehetséget? Időnként mintha egyszerre hallottam volna mindkettőjüket a dallamimádságban: misék zenei felfohászkodásaiban az átszellemültség magas fokán, máskor külön gyönyörködtem hangzataik eredetiségében, a jól felismerhető különbségben.
Voltam koncertjén, melyen az ő művei hangzottak templomban; elragadott az Angyalszó, a Magas húsvét, motetták több gyöngyszeme, tíz miséjéből főleg a Szent Imre tiszteletére írt mély meditáció, ez a korai alkotása kíséri el az imádkozót az élet erdő-tiszta ösvényére; hallani-tudni általa: van ártatlan pillanata az életnek…”

 

Verrasztó Gábor