Lelket ad a figuráknak

Eszes Hajnal grafikus, illusztrátor munkáiból nyílt kiállítás a Virányosi Közösségi Házban anyák napja alkalmából. A művésznő négy gyermek édesanyja, közülük három lány ott ült a résztvevők körében a megnyitón.
Az általa illusztrált legalább háromtucat mesekönyv rajzainak egy részét most bekeretezve láthatjuk a falakon. Van olyan kötet, aminek a meséjét is ő maga írta; a Bogaras mesék, a Cicakaland a városban, az Erdőország történeteit férjével, Morvay Gáborral közösen illusztrálta; és ő készítette a rajzokat Weöres Sándor Kutyatárához is.
Szakmai életútját pályatársa, iskolatársa, Homolya Gábor képzőművész tréfásan, egy bábjátékban mutatta be: „Eszes Hajnal színes egyéniség, a művészeti középiskolában textil szakon szövögette álmait, de képein már a kedves figurák, manók, tündérek, bogarak és más állatok, növények, virágok szövevénye jelenik meg. A művészeti iskolák után keresztorsózó, textiltechnikai rajzoló, kirakatrendező és animátori munkákat végzett. Anima – lélek; animál – lelket ad, megjelenít, életre kelt, rajzokat élővé varázsol, életet ad az élettelen figuráknak. A legendás, fénykorát élő Pannónia Filmstúdióban rajzolt, legendás produkciókban: Macskafogó, Pumukli és mások. Sok-sok rajzfilmessel dolgozott, köztük a legnagyobbakkal, Jankovics Marcellal, Ternovszky Bélával, Nepp Józseffel, de az animáció megállt, filmszakadás történt – Hajnal ekkor kezdett illusztrálással foglalkozni.”
A bemutatást követően Eszes Hajnal Zsófi lányával együtt készített rajzfilmjét, a Nagymama ruhásszekrényét néztük meg közösen. A délutánt a Solti György Zeneiskola növendékeinek fuvolajátéka tette még szebbé, akik együtt léptek fel tanárnőjükkel, Tarjáni Csoma Cseperkével. Míg a nagyok a – május végéig látható – kiállítás képeit nézték, a kisebbeket a művésznő által készített, színezésre hívogató kifestő füzetek várták az előtérben.

Hogyan és min dolgozik jelenleg, mik a tervei? – kérdeztem Eszes Hajnaltól.

– Van egy saját cégem, főleg hagyományos technikával dolgozom, akvarellel, akrillal. A megbízók újabban sokszor digitálisan kérik az anyagot, tehát van számítógépem, digitális rajztáblám, úgymond varázsceruzával rajzolok rá a monitorra, azonnal ki is lehet festeni, de azért ez nem olyan érzés, mint papírra rajzolni. Ebben az évben ez a kiállítás volt a tervem, a vágyam. Úgy éreztem, ezek az illusztrációk, bekeretezve, önállóan is megállják a helyüket, van atmoszférájuk. Örülök, hogy a nézők elé tárhattam őket.

(B. Anna)