Egy nap az iskoláért és az idősekért

Dolgos gyerekek és szülők hada lepte el a Németvölgyi Általános Iskolát, hogy egy délután alatt megszépítsék az intézmény udvarát és közösségi tereinek egy részét. A harmadik alkalommal meghirdetett „Egy nap az iskoláért” programhoz az idén több mint ötszázan csatlakoztak.
Nagyné Konkoly Szilvia, az ötletgazda és a rendezvény főszervezője elmondta, három évvel ezelőtt az akkor második évfolyamos természetbarát-osztállyal kezdték el az iskolaszépítést. „Az önkormányzattól száz tő cserjét, sok-sok palántát, festéket, ecsetet, kerti szerszámokat és földet is kaptunk, sőt a szülők is hoztak növényeket. A virágok elültetésén kívül az alsósokkal közösen lefestettük a folyosókorlátokat és az udvar beton támfalát, míg a nagyobbak kitakarították az iskola körüli esővízcsatornát” – sorolta az elvégzett munkáka a pedagógus.
Az iskola előtti padokat és az intézmény homlokzati burkolatát kenceolajjal kenték le. Mivel a Németvölgyi ökoiskola, ezért elsősorban zöld festékkel dolgoztak, az udvaron és az átkötő folyosón azonban további színeket is használtak, hogy még vidámabb összhatást érjenek el.
Az iskolaszépítés ezzel nem ér véget, az évzáróig ugyanis padokat alakítanak ki a kerti rézsűn, így a szülők kényelmesen ülve nézhetik végig a ballagást. Dohány András igazgató mindehhez annyit tett hozzá, hogy a diákok mindig nagy kedvvel vesznek részt az önkéntes közösségi munkában, és a tapasztalatok szerint a későbbiekben sokkal jobban vigyáznak arra, amit saját maguk újítottak fel.
Az anyák napjához kapcsolódik egy másik, vadonatúj németvölgyis kezdeményezés. Balogh Klári alsós tanító kezdeményezésére az idén először látogatták meg az iskola tanulói a XXIII. János Szeretetotthon lakóit. Az 1. b osztályosok versekkel, énekekkel készültek, előadásuk végén pedig maguk készítette rajzokkal lepték meg az időseket. Cserébe finomságokat és még több szeretetet kaptak, s megtapasztalhatták, hogy önzetlen kedvességükkel mekkora örömet okoztak. Az elérzékenyülő közönséget látva az egyik hatéves fiú meg is kérdezte tanárát: „Miért sír itt mindenki? Olyan rosszak voltunk?”
Természetesen a néhány legördülő könnycsepp ezúttal a boldogság jele volt, s azt bizonyítja, hogy kis odafigyeléssel, jóakarattal milyen sokat lehet tenni azokért, akik valamiben hiányt szenvednek. A programot a tervek szerint minden évben megismétlik majd, hogy hagyományt teremtsenek.

M.