Gyermeknap a Kolompossal
Aki vitt már óvodába gyereket, tudja, hogy a felnőtt kísérők rendszerint csak az öltözőig mehetnek, ahol általában nincs mód beszélgetésbe elegyedni a többi szülővel, nagyszülővel. Éppen ezért szerveznek rendszeresen családi napokat a hegyvidéki óvodák: lehetőséget biztosítanak arra, hogy a közösség tagjai kicsit jobban megismerhessék egymást.
Ilyen program a Normafa Óvoda Őzike tagóvodájában évről évre megrendezett gyermeknapi utcabál, ahová a környéken élőket is meghívják. Az idén a Kolompos együttes gondoskodott a talpalávalóról.
„Igyekszünk évente több családi napot tartani, ezeken a szülők aktív részvételére is számítunk. A Márton-napi lámpás felvonulás, a karácsonyi készülődés, a közös kompót- vagy csalamádékészítés, a kirándulások mind-mind a Normafa-közösség erősítését szolgálják” – beszélt az előzményekről Rácz-Boros Enikő. Az óvodapedagógus elmondta, hogy két évvel ezelőtt tartottak először utcabált, amely nagyszerű alkalom arra, hogy a szülőket és a szomszédságot is bevonják az óvoda életébe.
„Délelőtt játékos ügyességi feladatokkal leptük meg a gyerekeket, akik az erre az alkalomra felállított ugrálóvárat is kipróbálhatták – folytatta. – Ezt követte a délutáni Kolompos-koncert. Az együttest jól ismerik az óvodások, hiszen a csoportfoglalkozásokon, farsangi programokon rendszeresen hallgatjuk a dalait, amikre közösen táncolni is szoktunk."
Az apróságok nagyon várták az előadást, a vidám, interaktív koncerten a népmesék hőseinek ruháiba is belebújhattak. Köztük volt a királylányként fellépő Dorka, akinek az édesanyja, Takács Kriszta elmondta, nagyszerű ötletnek tartja az utcabált, hiszen ilyenkor a szülők is megtapasztalhatják, milyen szeretettel foglalkoznak csemetéikkel az óvodában.
Minél több ilyen rendezvényre, népzenei koncertre lenne szükség, hiszen ezek hozzájárulnak a gyerekek fejlődéséhez – vélekedett Márton Anita. A kétgyermekes anyuka különösen annak örült, hogy a tavalyi Gryllus Vilmos-előadás után most a Kolompos együttes jött el. Mint mondta, a kicsik nem csupán a népdalokat tanulhatják meg, hanem megismerkedhetnek a népi hangszerekkel, játékokkal – méghozzá szórakoztató formában.
S hogy ez mennyire így van, az most is kiderült, az óvodások ugyanis nagy kedvvel játszották el a népmeséket az alkalmi színpadon. Különösen a király és a királylány szerepe volt népszerű, de akkor sem szomorkodtak, ha katonát, netán juhászt kellett alakítaniuk. Nem véletlenül nyilvánították ki közfelkiáltással, hogy ők jövőre is itt lesznek.
M.