Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Lapatra_tette_az_idot

Lapátra tette az időt

Kassai Flóriánnak lételeme a mozgás: kisiskolásként szerezte meg első úszóbajnoki címét, majd közgazdászként, vezető pozícióban, munka mellett evezésben is a dobogó legfelső fokára állhatott. Most, nyolcvankét esztendősen a versenyek előtt hetente akár tizenkét alkalommal is lejár edzeni. Nem csoda, hogy az örökös evezőbajnok nemcsak a XII. kerület büszkesége, de sokak példaképe is.

A városmajori uszoda előterében találkozom Kassai Flóriánnal. Sportos testalkatú, elegáns, kimért úriember.
„A közelben van egy cukrászda, ott nyugodtabban beszélgethetünk” – mondja, majd az utcára lépve azonnal meglep: a nyolcvankét esztendős férfi nem egy andalgós típus, olyan gyorsan haladunk, mintha kocognánk. Kivételesen örülök, hogy a zebránál pirosat kapunk…
„Mindennap sportolok – verseny előtt általában hetente tizenkétszer edzek. Na, de zöldet kaptunk, menjünk!” – int az örökifjú bajnok, aki már egy pohár tonik mellett folytatja történetét.
Valóban lételeme a mozgás, már kisiskolásként úszóbajnokságot nyert, tulajdonképpen egész életében sportolt. A Közgazdaságtudományi Egyetem pénzügyi szakán 1956-ban szerzett diplomát, majd a Magyar Nemzeti Banknál futott be szép karriert, ahol később vezető pozíciót kapott. Szerette a munkáját, mindig sokat kellett dolgoznia.
A sportról ekkor sem mondott le, evezett a BEAC-nál, ráadásul a Testnevelési Főiskolán az edzői evezős szakot is elvégezte, s egészen a nyugdíjazásáig versenyzőként és edzőként is aktív volt. Néhány év kihagyás után azonban 1998-ban elhatározta, hogy nem lesz „átlagos” nyugdíjas.
„Jobban szeretek vízen evezni, de sajnos a saját korosztályomból nem találok társat, ezért egyelőre marad az ergométer, azaz a szárazföldi evezés” – meséli. Előbb a 2016-os Európa Openen, majd másnap az országos bajnokságon is a dobogó legfelső fokára állhatott. A versenyek jegyzőkönyveiből kiderült, hogy a mintegy 500-500 induló közül egyedül ő volt az, aki a korosztályából mindkét bajnokságban igazolt versenyzőként szerzett aranyérmet.
Az évek során többször is nagy győzelmet aratott, de az egyik legkedvesebb élménye Szegedhez kapcsolódik. „A város polgármestere, Botka László 2003-ban éremátadás közben mosolyogva azt súgta a fülembe, hogy jobban örülne, ha szegedi lennék… Én büszkén mondtam, hogy szívesen hozom haza az érmet ide, a Hegyvidékre. Hálás vagyok Pokorni Zoltán polgármesternek, amiért az itt élő idősekkel együtt nekem is lehetőségem van az ingyenes uszodahasználatra. Szép nyugdíjat kapok, de ez a támogatás így is hatalmas segítség – mondja Kassai Flórián, aki tele van tervekkel. – Nemrég megvalósítottam az évek óta dédelgetett elgondolásomat, hogy egyszer összeállítok egy olyan programot, ami segíthet az embereknek az egészséges életmód elsajátításában. Munkámat élettársam, Margitka lektorálta. Bár a program nem fedi fel a hosszú élet titkát, de mindenképpen az egészségmegőrzés alapjául szolgál.”

Boussebaa Mimi