„A tradíciók értéket teremtenek ma is”

Kövesdiné Martin Nórát, a Svábhegyi Hagyományőrző Egyesület elnökét sokan ismerjük a különböző hegyvidéki rendezvényekről. Találkozhattunk vele egyebek mellett a Svábhegyi Pünkösdi Búcsúkon, a terményünnepeken és a hagyományos sváb húsvétokon is.
Erre a beszélgetésre legutóbbi kitüntetése, az önkormányzat által március 15-én adományozott Hegyvidéki Közösségépítő Díj teremtette meg az alkalmat. A Svábhegyi Mozgásszervi Gyógyuldában, Martin Nóra (egyik) munkahelyén találkoztunk. „Ez nem csak az én érdemem. Meg egyébként is, fel kell hozzá nőnöm – mondta a díjról, és felhívta a figyelmem arra, hogy az interjú során többes számban beszél majd. – Rengetegen vannak mellettem. Nem mögöttem, hanem előttem és mellettem.”

Napjainkban nem túl gyakori, hogy valaki ennyi mindent tesz, ilyen energiával, a hagyományőrzésért.

– Amikor hosszú évek csendje után felelevenítettük az úrnapi virágszőnyeg-készítést, egy olyan mondatot kerestem, amit szirmokból könnyen ki tudunk rakni. Szent Ágoston gondolatát választottam: „Tedd a jót, és légy vidám!” Azóta is ez jár a fejemben. Az egyesületben mindenki munka mellett harcol a jóért. Engem nagyon szeret az Isten! Van egy jó férjem, három csodás gyermekem, és szeretem a munkám. Amikor nem tanítok, akkor a gyógyuldában dolgozom, emellett az egyesület tagjaival azon vagyunk, hogy a felnövekvő generáció is megismerje múltunk szépségeit. Sok apró kéz munkája mindaz, amiért március tizenötödikén elismerésben részesítettek.

Sokat dolgozik, hétvégenként, ünnepnapokon mégis rendszeresen felölti a sváb népviseletet, és őszinte mosollyal az arcán fogadja az érdeklődőket. Érezte már valaha, hogy a hajnali kelés helyett jobb lenne délig pihenni?

– Nézze, ön szereti az újságírást, a szakács a főzést, az orvos az életmentést. Ha az ember szívvel végzi a dolgát, akkor – bár a fizikai fáradtságot megérzi – a hivatása iránti szeretet erőt ad neki. Nem vagyok fáradt. A rengeteg mosoly, a sok „köszönöm” és a gyermeki rácsodálkozások, amik a programok során érnek, igazi örömet okoznak. Ez visz tovább bennünket.

Nemcsak napjainkban, de régen sem rajongtak a gyerekek az ünnepekkel járó előkészületekért. Kislányként is úgy vonzódott a tradíciókhoz, ahogyan felnőttként?

– Budakeszin nőttem fel, sok időt töltöttem a nagyszüleimnél – tulajdonképpen őket és a szüleimet is megilleti a díj. Gyerekként nehezen fogadtam, hogy a nagyhéten nem lehetett begyújtani a sparhertet, nem volt szabad zenét hallgatni, és hangosan beszélgetni sem. Felnőttem, de a hagyományokat tovább őrzöm, a gyerekeimet is így nevelem. Persze, nem könnyű – ahogyan mások, mi is sokat küzdünk a csemetékkel. Ezerrel pörögnek. Ember legyen a talpán, aki egy izgalmas kütyüt két perc után letesz. A fiaimat mindig arra tanítom, hogy az életben bármit elveszíthetünk, de a tudást és azt, ami nyomot hagy a szívünkben, senki nem veheti el.

Azt mondja, a Szent Ágoston-i gondolat átsegíti a nehézségeken. Milyen helyzetekben szokta rá emlékeztetni önmagát?

– Borzasztóan nehéz az, amikor adnánk a gyerekeknek, megismertetnénk velük a múlt értékeit, de ők nem értik. Nekik ez még nyűg. Egyetlen reményem van: ők is ugyanazt teszik majd a gyerekeikkel, amit most velük a szüleik. A lázadás idővel eltűnik, és megérik bennük a hagyományok iránti tisztelet. Már látok reakciókat, változásokat, többek között a saját gyerekeimnél is. A Svábhegyi Hagyományőrző Egyesület által felelevenített ünnepek olyanok, mint a patakban a kövek. Ha át akarunk kelni a vízen, akkor rá kell lépnünk ezekre. A böjt visz a húsvétba, a húsvét visz a pünkösdbe és így tovább. Megvan az ideje a vidámságnak, az elmélyülésnek, az evésnek és az ivásnak is. Balgaság lenne feladni a harcot. Jó látni, hogy évről évre többen csatlakoznak hozzánk. Ma már családok, sőt egyetemisták is ott vannak hajnalban a virágszőnyeg-készítéseken. Az emberekben él a jóra való vágy. Mert a múlt tisztelete, a hagyományok ápolása és megőrzése nélkül nincs jövőnk. A legnagyobb bizonyíték erre az, hogy a tradíciók értéket teremtenek ma is. Ez az, ami kiállta az idő próbáját.

Boussebaa Mimi