„Azt csinálom egész életemben, amit szeretek”

A napokban ünnepelte 75. születésnapját Jankovics Marcell, a Hegyvidék díszpolgára. A népszerű rajzfilmrendező volt a vendége a Hegyvidéki Önkormányzat, a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerülete és a MOM Kulturális Központ által közösen szervezett „Próféta a saját hazájában?” című beszélgetéssorozat legutóbbi alkalmának.
A rendezvény kezdetén Völgyessy Szomor Fanni énekelt el egy magyar népdalt, majd a házigazda, dr. Fabiny Tamás evangélikus püspök köszöntötte az egybegyűlteket. A művész beszélgetőtársa Illisz László, az Evangélikus Információs Szolgálat vezetője volt.
Jankovics Marcell 1941. október 21-én született Budapesten, a Nemzet Művésze, Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, grafikus, könyvillusztrátor, író. A Nemzeti Kulturális Alap Bizottságának elnöke volt 1998-tól 2000-ig, majd 2010–2011-ben. Több tucat művelődéstörténeti könyvet publikált önállóan és társszerzőként.
Rendezőként és forgatókönyvíróként több száz rajzfilmet jegyez. Sisyphus című rajzfilmjét 1975-ben Oscar-díjra jelölték, a Küzdők című rövidfilmjéért 1977-ben Arany Pálma-díjat nyert Cannes-ban, „Minden idők legjobb rajzfilmje” díjat kapott a Fehérlófiáért 1984-ben Los Angelesben. Az ember tragédiája című Madách-mű 2011-ben készült rajzfilmváltozatáért a Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle fődíját érdemelte ki. „Harminckét díjat nyertem, amiből egyet vehettem át személyesen” – jegyezte meg a beszélgetésen Jankovics Marcell.
Fabiny Tamás először a családjáról, a gyermekkoráról, az iskoláiról kérdezte őt.
„Apám a Magyar Nemzeti Bank államközi osztályának vezetője volt. 1950-ben koholt vádak alapján életfogytiglanra ítélték, a börtönben agyvérzést kapott, 1956-ban szabadult megrokkant egészségi állapotban. Elsősorban az ő történetét örökítettem meg a dokumentumokon alapuló Lékiratok című kétkötetes munkámban. Miközben apám börtönben ült, 1951-ben családunkat az Attila út 75.-ből, (ma: 105.) kitelepítették Öcsödre. Amikor 1953-ban hazajöhettünk, a nővérem – tizennyolc éves volt akkor – protekcióval elhelyezkedhetett kazánfűtőnek a Dunai Cementműnél. Gyerekkoromban csak nők vettek körül; az volt a vélemény a családban, hogy szükségem van férfimintára is, így 1955-ben beírattak a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumba. Tizennégy évesen nem örültem, hogy ott kellett hagynom Budapestet. Visszaemlékezve furcsa módon a negatívumok is pozitívumokká váltak, így lettek fontos élménnyé Öcsöd, a paraszti gyermekkor, Pannonhalma, az a kultúra, amit ott kaptam és a segédmunkás lét is. Érettségi után az Erőmű Javító és Karbantartó Vállalat anyagvizsgáló laboratóriumába kerültem segédmunkásnak.”
Az egyik kollégája a laborban észrevette, hogy tud rajzolni, és arra kérte, rajzolja le a munkatársakat – mesélte Jankovics Marcell arra a kérdésre, hogyan lett segédmunkásból rajzfilmes.
„A karrieremet a művezetőnknek köszönhetem – folytatta. – Szabó Lajos eredetileg jogot végzett, esztergályos lett, emellett amatőr bábfilmek készítésével is foglalkozott. Ő ajánlott be valamikori egyetemi kollégájának, barátjának, Szabó Szabolcsnak – aki a Vízipók-csodapókról lett híres később – a Pannónia Filmvállalathoz. Felvettek, de az önéletrajzomból ki kellett hagyni, hogy apám börtönben volt… Szerencsés vagyok, hogy azt csinálom egész életemben, amit szeretek.”
A beszélgetésben szóba került a János vitéz forgalmazási joga, amelyet a filmforgalmazó vállalat 1973-ban eladott a Hanna–Barbera cégnek 120 ezer dollárért, ám aztán sehol sem mutatták be. Szívmelengetőbb történet, hogy a rendkívül népszerű Magyar népmesék sorozatból száz epizód készült el.
Jankovics Marcell tizenegy évvel ezelőtt kezdett bele a felvidéki magyar szárnyas oltárokról szóló, tizenkét templomot bemutató könyvsorozatába. Az albumokban a helységek történetéről, az ott élő történelmi családokról is olvashatunk.
Fabiny Tamás megemlékezett a lutheri reformáció 500 éves évfordulójáról és Tours-i Szent Mártonról, aki 316-ban született a római Savariában, a mai Szombathelyen. Ő, aki köpenyét kettéhasítva annak felét egy koldus vállára terítette, Jankovics Marcellnak is kedves szentje. A püspök felhívta a figyelmet arra, hogy fontos feladat hidat verni a vallások és a különböző társadalmi rétegek között.
Végezetül Illisz László a napi politikára, a magyar társadalom jelenlegi megosztottságára, a nemzeti minimum kidolgozásának szükségességére terelte a szót. „Ez nehéz kérdés – mondta a vendég. – Az alapértékek válsága nemcsak hazánkra, de az egész nyugati világra jellemző. Az a bajom, hogy nehezen tolerálom az elvakultságot. Kicsit konzervatív vagyok, kicsit liberális, szociális érzékenységgel is megáldott; lehet, bibliai értelemben »langyos« vagyok.”

(Balajthy)