Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Tortenelmi_vetelkedo_Zrinyi_Miklos_eleterol_es_korarol

Történelmi vetélkedő Zrínyi Miklós életéről és koráról

Szigetvár ostromának 450. évfordulója emlékezve a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény és a Jókai Klub történelmi vetélkedőt rendezett a kerületi általános iskolák, valamint a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok 7–8. osztályos tanulói részére. A szóbeli döntőben hat csapat küzdött meg egymással: a Jókai Mór, a Tamási Áron, a Virányos és a Zugligeti iskola képviselői, valamint az ELTE két osztálya.
A versenyzőknek először Szigetvár ostromához kapcsolódó események leírásairól kellett eldönteniük, igazak vagy hamisak, majd 16. századi történésekhez rendeltek hozzá helységneveket. A továbbiakban történeti-irodalmi forrásokból származó idézetek keletkezésének helyszíneit jelölték meg vaktérképen, majd ki kellett találniuk, hogy bizonyos leírások, tulajdonságok a mohácsi csata után Magyarországon megválasztott két király közül Habsburg Ferdinándra vagy Szapolyai Jánosra vonatkoznak-e. Ezután 16. századi magyarországi történéseket azonosítottak festményeken, majd a török hódoltság első feléhez kapcsolódó tényeket állították időrendi sorrendbe, évszámmal ellátva. Utolsó feladatként egy korabeli szereplő bőrébe bújva készítettek tudósítást Szigetvár ostromáról.
„A vetélkedőnek volt egy írásbeli fordulója – mesélte Balázs Attila, a helytörténeti gyűjtemény igazgatója –, több tucat csapat közül választottuk ki azt a hatot, amelyik szóban megmérkőzött egymással. Végül két helyen is holtverseny alakult ki, ezért a sorrend eldöntésénél figyelembe vettük, melyik csapat szerepelt jobban az írásbeli részben.”
A zsűri tagja volt Balázs Attila mellett Molnár Tamás történész és Gonda Attila, a Hegyvidéki Önkormányzat közművelődési referense. A vetélkedőt Földváry Gergely vezette.
A győztes a Virányos Általános Iskola 8. a osztályának csapata lett. Tagjai: Dömötör Máté, Ernyei Zoltán és Galambos Bence, a történelemtanáruk Völfli Ádám. Megkérdeztük a diákokat, okozott-e nehézséget valamelyik kérdés. Úgy vélték, ők kapták az utolsó feladat legnehezebb szerepét, diplomataként kellett jelentést küldeniük IX. Károly francia királynak, „de színvonalasan megoldottuk” – válaszolták elégedett, csibészes mosollyal.
A döntő résztvevői könyvjutalomban részesültek, valamint egynapos, tematikus kiránduláson vesznek részt jövő tavasszal.

(B. Anna)