Ünnepség a lengyel függetlenség napján

Józef Piłsudski (1867–1935) Zulówban született, családja a Litván Nagyfejedelemség és a Lengyel–Litván Nemzetközösség korába visszanyúló hazafias tradíciókat ápolt. A wilnói orosz gimnáziumba járt, ahol az orosz hatóságok tiltották a lengyel történelem és irodalom oktatását.
Már 1887-es szibériai száműzetése előtt katonának állt. Visszatértekor belépett a Lengyel Szocialista Pártba, amelynek később vezetője lett. 1905-ben megalapította a lengyel emberek katonai kiképzését és lövészegyletek létrejöttét támogató Harci Szövetséget. Lengyel légiókat hozott létre, amelyek az első világháborúban az Osztrák–Magyar Monarchia és a Német Császárság mellett harcoltak Oroszország ellen. Ő lett a Második Lengyel Köztársaság (1918–1922) első államfője.
1923-ban visszavonult az aktív politizálástól, három évvel később, 1926 májusában azonban puccsal Lengyelország élére került; haláláig főként a hadüggyel és a külüggyel foglalkozott. Bár életében sokan bírálták, politikája helyességét senki nem vonta kétségbe. Halála után még nagyobb tisztelet övezte őt, elismerték igaz hazafiságát, államteremtő munkáját.
Lengyelország nemzeti függetlensége kihirdetésének 98. évfordulója alkalmából november 11-én koszorúzási ünnepség zajlott Józef Piłsudski Apor Vilmos téren lévő emléktáblájánál. Az eseményen jelen volt a Lengyel Köztársaság megbízott nagykövete, a Lengyel Intézet igazgatója, a Magyar Parlament lengyel szószólója, eljöttek az Országos Lengyel Önkormányzat, a Fővárosi Lengyel Önkormányzat, az egyes kerületek lengyel képviselői, lengyel civil szervezetek tagjai, a Wysocki légió és a Lublinból érkező hagyományőrző ulánus egyesület tagjai, valamint a Slask néptáncegyüttes is.
A Hegyvidéki Önkormányzat nevében dr. Gidófalvy Dénes képviselő, valamint Gonda Attila és Praimayer Mária, a polgármesteri hivatal munkatársai helyeztek el koszorút az emléktáblánál. A XII. kerületi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Nyitrai Zoltán beszédét, majd a koszorúzást követően a „Lengyel függetlenségi vonat” a Lívia-villába szállította a résztvevőket, Siekierski Zenóbia festőművész „A tájképek muzsikája” című kiállításának megnyitójára.
Siekierski Zenóbia édesapja 1939-ben, amikor a németek lerohanták Lengyelországot, menekült katonaként került hazánkba, a zugligeti lengyel táborba. Akkor ismerkedett meg Siekierski Zenóbia édesanyjával, amikor a budai lakosok karácsony alkalmából lengyel menekülteket láttak vendégül. A férfi és a nő a háború után összeházasodtak, két leánygyermekük született. Siekierski Zenóbia gyermekkorában is a XII. kerületben élt, családjával sokat járt kirándulni, azóta kedveli a természetet.A művésznő mögött sok egyéni és csoportos kiállítás áll. Kedvenc festészeti stílusa a plein air. Kérdésemre elmesélte: „Már kiskoromban megtanultam lengyelül, őriztük a lengyel hagyományokat, húgommal együtt gyakran meglátogattuk Varsóban élő nagymamánkat. A festészet szeretetét édesanyámtól örököltem, aki festőművész volt, gyerekkoromban tőle tanultam. Érettségi után felvettek a konzervatóriumba, tangóharmonika szakos tanárként végeztem. Néhány évig zenetanárként dolgoztam, majd édesanyám halála után újra a festészet felé fordultam. Először az ő félig kész olajképeit fejeztem be, ez akkor nagy megnyugvással töltött el.”
Lengyelország újra függetlenné válásának ünnepi megemlékezését a Szent Efrém férfikar előadása zárta.

(Balajthy)