A fényképezőgép a játékszere

Szél Ágnes építészként kezdte pályáját. Azt mondja, hiába a sok szám és mérés, az épületek megtervezése sokkal inkább humán, mint reáltudomány. A ma már ismert és elismert művész 1984-ben lett a fotózás szerelmese, ekkor fogott először fényképezőgépet a kezében. Azóta missziójának tekinti az apró részletek szépségének megörökítését, a világ tisztaságának hírül adását.
A Hegyvidék Galéria „Műteremjáró séták” elnevezésű sorozatának köszönhetően legutóbb Szél Ágnes kulisszatitkaiba nyerhettünk bepillantást. A többórás, kötetlen beszélgetés során egyebek közt elhangzott, mennyi előkészületet igényel egy kiállítás megtervezése, mikor milyen objektívet tanácsos használni, valamint az is, hogy egy jól megválasztott lencse hogyan hangsúlyozhatja ki az örökké rejtőzködő természet gyönyörűségeit.
A különleges művész–szemlélődő-találkozás azonban nem csak a szakmai fortélyokról szólt, az asztalnál ülve megismerhettük kicsit az alkotót is. „Nem bánom, hogy építészként diplomáztam. Sokan mondták már nekem, a képeim varázsa pont abban rejlik, hogy a szakmát tapasztalat útján sajátítottam el. És valóban: én játszva alkotok. A fényképezőgép a játékszerem” – mondta Szél Ágnes, aki azt is hozzátette, hogy a fotózásra sohasem munkaként tekintett.
A végén még arra is fény derült, hogy mire háklis a mindig kedves művésznő. A találkozó zárásaként az érdeklődők egy emléklapot kaptak, amelyet Szél Ágnes személyesen szignált a szárazpecsétjével – ekkor vallotta be, bárkinek megengedi, hogy azt a kezébe vegye, de lenyomatot csak ő készíthet vele. Így vált teljessé a kép a művészről, aki mindig a tökéletes pillanatot kapja lencsevégre.

BM