Most virít az őszirózsa

Az őszirózsa kedvelt, ismert kerti dísznövényünk. Népszerűségéből semennyit nem von le, hogy igazából se nem őszi, se nem rózsa. A megelőző ősszel, időben elvetett magokból kikelő kis növények már a nyár derekán virágba borulnak, így az őszi jelző félrevezető vagy korlátozó is lehet. Rózsának pedig végképp nem rózsa, nemcsak kinézete alapján, hanem botanikai besorolása szerint sem; a fészkesvirágzatúak közé tartozik, ennek a rendszertani egységnek az egyik névadó faja.
Ha már részleteztük, hogy mi nem az őszirózsa, ildomos arról is szólni, hogy mi igen: a Callistephus nemzetség egyetlen faja, amelynek rengeteg nemesített változata terjedt el. Teljes tudományos neve Callistephus chinensis, ami egyszerű tükörfordításban „kínai gyönyörű-koronát” jelent. A növényt sokáig az Aster nemzetségbe sorolták, így lehetett keresztszülője a növényvilág egyik legszínesebb és legnépesebb csoportjának, az Asterales rendnek, azaz a fészkesvirágzatúaknak.
Ha már elidőztünk az őszirózsa pontos meghatározásánál, akkor indoklásként érdemes megemlíteni, hogy a köznyelv elég sok kerti virágot nevez így. Az ősszel virágzó krizantémok (róluk a következő számban lesz szó részletesebben) és több kis virágú fészkes dísznövény mellett leggyakrabban a mirigyes őszirózsa (Aster novae-angliae) kerül a Callistephusok mellé. E faj esetében ez nem is olyan nagy baj, hiszen kertészeti felhasználásuk, igényeik, megjelenésük hasonló, növénytanilag is rokon nemzetségekről van szó, és – valljuk be – a kertbarát szívét nem melengeti jobban egy szépen virágzó növény csak attól, hogy helyes névvel illeti.
Az őszirózsa kinézetéről nem kell sokat beszélni, hiszen a parasztudvaroktól a közterületekig szinte mindenütt láthatjuk képviselőit. Inkább az lehet meglepő, hogy mennyire változatos ennek az egyetlen fajnak a megjelenése. Vannak alig arasznyi változatok, és nemesítettek már majd’ egy méter magasra növő példányokat is.
A méret mellett színek tekintetében is nagy sokféleséget találhatunk, hiszen a majdnem fehér rózsaszínektől a sárgákon és a lila ezernyi árnyalatán keresztül a bordókig, vörösekig terjed a skála. A virágok lehetnek szimplák, a vad százszorszépekre emlékeztetően légiesek, és lehetnek pomponszerűen teltek is, ahol a fészkesvirágzat-jelleg a háttérbe szorul. Az újabb divatirányzatokat követve akadnak olyan változatok is, amiknél a virág peremén ülő szirmok egészen csökevényesek. Mindenki talál az ízlésének megfelelő őszirózsát ebben a kavalkádban, függetlenül attól, hogy magányosan egy erkélyládába szánja, vagy nagy csoportban egy kerti ágyásba.
Az őszirózsa nem tartozik az igényes növények közé. Nevelésének legsarkalatosabb pontja a szaporítás ideje. Persze, a legegyszerűbb kész palántákat vásárolni májusban, amiket csak ki kell ültetni a napos vagy félárnyékos helyre, tápdús, laza talajba.Ha ennél vállalkozóbb szelleműek vagyunk, akkor mi is elvégezhetjük az előnevelést. Visszafelé kell gondolkodnunk: ha nyár végén már virágzó töveket szeretnénk, a tavaszi fagyok után el kell vetnünk a magokat. Mivel ezek egészen aprók, a vetésnél ügyeljünk, nehogy egy-egy csoportba kerüljön az összes, nagy területeket kopaszon hagyva. Könnyíthetjük helyzetünket, ha fehér papírlapról szórjuk őket, vagy homokkal keverjük a jobb eloszlás érdekében. A magok fényben csíráznak, így ne fedjük be földréteggel, csak óvatosan öntözzük meg a talajt vetés után. A kis növények rendszeres öntözés mellett szépen fejlődnek.
Az őszirózsa jól tűri az átültetést, így akár a már virágzó egyedeket is áthelyezhetjük. Kártevők ritkán támadják meg, de a gombás megbetegedések párás időben nem kímélik a leveleit, ami ellen leghatékonyabban az ellenálló fajták választásával védekezhetünk.
A sikeres előnevelés eredménye a szépen virágzó őszirózsabokor, ami nemcsak a kertben díszít, hanem – különösen a magas fajták – vázában is tartós. Színes virágaival vidámságot lop az egyre szürkébb és rövidebb késő őszi napokba.

(Barta)