Szabadegyetem a szanatóriumokról

A 19. században a budai hegyekre mint Pest tüdejére tekintettek, számos szanatórium épült ebben az időszakban a Hegyvidéken is. Különösen a Svábhegyet részesítették előnyben az építtetők, akik a területet az akkortájt rendkívül népszerű Boden-tó környékéhez hasonlították. Az általános vélemény az volt, hogy a betegeknek felesleges messzi vidékekre elutazniuk, hiszen a fővárosban is megtalálják a gyógyulásukat elősegítő mikroklímát – kezdte előadását az Egészségesen a Hegyvidéken – Szabadegyetem szeptemberi találkozóján Balázs Attila, a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény igazgatója, aki elsőként a budai hegyvidék „tündöklő koronáját”, a hírneves Svábhegyi Szanatóriumot mutatta be.
Elmondta, hogy az intézmény elődje a báró Eötvös József egykori telkén 1883-ban dr. Vaskovits János által alapított Vízgyógyintézet volt, amely 1909-ben került a Budapesti Svábhegyi Szanatórium Egyesület tulajdonába. A férőhelyek szűkössége miatt 1924-ben megkezdődött a háromemeletes szanatórium bővítése, ez három évvel később készült el.

A rendkívül impozáns, jól felszerelt hely kertjében a többi között sziklakert, pálmaház, a parkban temperált vizű strandfürdő is helyet kapott, a gyerekeknek télen szánkópályákat jelöltek ki. Minden szobában külön rádió volt. Koncerteket és hangosfilm-vetítéseket tartottak, lehetett bokszolni, vívni, túrázni, bridzselni és síelni, ez utóbbihoz a Normafán saját pályák álltak rendelkezésre. A gyógyítást röntgen, EKG és laboratórium segítette.
Az üzemeltető cég – épp a pompa és fényűzés miatt – 1932-ben csődbe ment, 1944-ig több tulajdonosváltással működött a szanatórium. Ekkor két hétig rendőrlaktanyaként, később a németek hadikórházaként, majd 1946 januárjáig elmegyógyintézetként hasznosították, ezután a Magánalkalmazottak Biztosító Intézete vette át. 1951-ben államosították, 1979-ben ott helyezték el a III. számú Belgyógyászati Klinikát, amely 1998-ban hagyta el a jelenleg üres, jobb sorsra érdemes épületet.
A fogaskerekű alsó végállomásának közelében állt egykor a Vaskovits-féle vízgyógyintézet, amelynek elődjét 1853-ban alapította dr. Siklósi Károly, egy bővizű forrást felhasználva. A betegek nyugodtan pihenhettek ott, ugyanakkor néhány perc alatt eljuthattak Buda belvárosába.
Siklósi Károly azonban, megfelelő tőke hiányában, nem tudta sokáig működtetni az intézményt, ezért 1860-ban a szintén orvos Vaskovits János vette át az üzemeltetést. Vállalkozása olyan sikeres volt, hogy 1883-ban már fiókintézetet nyitott a Svábhegyen, s közben a városmajori parkot is fejlesztette. A forrás vizét nemcsak fürdésre, hanem ivókúrára is használta, a víz ugyanis a legkülönbözőbb betegségek „csodálatos gyógyszerének” bizonyult.
A Városmajor-Szanatórium és Vízgyógyintézetet 1910-ben már Kozmutza Béla működtette. 1920-ban ott alakították ki a Bíró Dániel izraelita kórházat, amelyet a második világháborút követően lebontottak, a helyén társasházak épültek.
A híres szanatóriumok mellett a pszichiátriai ellátás terén is úttörő volt a Hegyvidék. A Kék Golyó utcában nyitotta meg Schwartzer Ferenc 1852-ben az első budai tébolydát, a telket a Teleki családtól vásárolta. 1863-ban bővítették az épületet, később – már Schwartzer Ottó irányításával – egy kaszinót is kialakítottak benne. 1921-től a Budai Református Egyházközösség Szieszta Szanatórium néven működtette.
A Kék Golyó utcában kezelték Kossuth Lajos titkárát, Vahot Sándort, Szemere Bertalan miniszterelnököt és Hőgyes Endrét. Babits Mihály és József Attila is ebben a szanatóriumban keresett magának nyugalmat. 1942-ben államosították az intézményt, a Magyar Királyi Postához került, majd a háború után szinte teljesen elbontották. A telken 1952-ben épült fel az Országos Onkológiai Intézet, az egyetlen megmaradt épületrészben jelenleg könyvtár üzemel.
A kerület határán, a Pihenő út 1. szám alatt áll az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet. Névadója, Korányi Frigyes 1898-ban alapította meg a Budapesti Szegénysorsú Tüdőbetegek Szanatórium Egyesületét; 1903-ban a fővárostól kapott nagyméretű, hegyvidéki telken közadakozásból és kölcsönökből épült fel a tüdőszanatórium.Ű
Eleinte néhány száz beteget tudtak ellátni, az 1909-es bővítést követően azonban már ezer pácienst kezeltek. A Tanácsköztársaság alatt közkórházként, a második világháború után rövid ideig szovjet katonai kórházként működött, az államosítást követően pedig létrejött a ma is fennálló intézet.

sm.