Indiában segített a virányosi pedagógus

Közel másfél évig élt az észak-indiai Zanglában a világhírű Tibet-kutató, Kőrösi Csoma Sándor. A településen ma is jelen vannak a magyarok, akik karbantartják a kolostort, ahol Kőrösi Csoma lakott, szerepet vállalnak az ottani diákok tanításában, valamint a helyi iskola építésében. Az önkéntes munkából most a Virányos Általános Iskolában tanító Sóti István is kivette a részét, a testnevelő egy internetes honlapon meghirdetett pályázat segítségével csatlakozott a programhoz.
„A pályázatomba beleírtam, hogy szívesen tartanék testnevelésórát a gyerekeknek, de bármilyen munkát elvállalok. Februárban, egy személyes megbeszélést követően, elfogadták a jelentkezésem, igaz, arra nem kaptam ígéretet, hogy taníthatok is” – mesélt az egy hónapig tartó kaland előzményeiről Sóti István. Mivel önkéntességről volt szó, a résztvevők maguk vásárolták meg a repülőjegyüket, míg a kint tartózkodás alatt jelképes összeget fizettek a szállásért és a napi két étkezésért.
„Egy társammal együtt július elején érkeztem meg Delhibe, majd Lehbe mentünk, ahol az akklimatizáció érdekében háromezer-ötszáz méter magasan töltöttünk el pár napot. Kőrösi onnan gyalogszerrel jutott el Zanglába, mi idő hiányában inkább autóval tettük meg a négyszázötven kilométeres távolságot, ami a kiépítetlen utaknak és a több ezer méter magas, hófödte hegyeknek, völgyeknek és gleccsereknek köszönhetően két napig tartott.”
Amikor megérkeztek, még tartott az egyhetes iskolaszünet, ezért az újoncok először az építkezésen kaptak feladatot, ami komoly erőpróbának bizonyult. Az alkalmi kőműveseket elsősorban a – nagy magasság miatt – megszokottnál ritkább levegő és a tűző nap tette próbára. Eleinte az ételek és italok is furcsák voltak, hiszen a menü szinte mindig tésztából, rizsből és zöldségekből állt, hús nem került az asztalra. Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért, a 16-18 fős magyar csapat tagjai (főleg 25-30 éves hölgyek) nagyszerűen helytálltak, mindenki vállalta a kemény fizikai munkát.
„Heti két pihenőnapot lehetett kiválasztani, akkor volt lehetőségünk a környék felfedezésére, vagy bemenni a negyven kilométerre fekvő nagyobb városba. Nekünk, magyaroknak, ez egy különleges hely, ugyanis az egyik itteni lámakolostorban, egy pár négyzetméteres szobában, aszkétikus körülmények között élt Kőrösi Csoma Sándor. Vajas, sós teát ivott, hozzá néha rizst evett, minden idejét a magyar nyelvi gyökerek kutatására és a tibeti nyelv tanulmányozására fordította. Ennek eredménye a többi között a negyvenezer szavas első tibeti–angol szótár” – magyarázta Sóti István, aki igyekezett Kőrösi Csoma Sándor nyomdokaiban járni. Felfedezte a környéket, négyezer méter magasan túrázott, és ellátogatott két lámakolostorba; az egyikben épp fesztivál zajlott.
A második héten megkezdődött a tanítás, a virányosi pedagógusnak ekkor a szabadidő szervezésében jutott feladata: „Vittem ki magammal játékokat, könnyen használható nyersanyagokat, például számháború-készítéshez, csúzlit, sok apróságot. Az egyik hétvégére egy estet szerveztünk a falusiaknak, amelyen bemutatkozhattunk nekik, valamint lehetőség nyílt a közös játékra, táncra, kézműves-foglalkozásra. Nem hiányozhatott a sport sem, a tizenkettedik kerületi diákolimpia mintájára labdarúgás, birkózás és céllövés is szerepelt a programban, ami nagyszerűen sikerült.”Sóti István számos megpróbáltatással, nehézséggel és szokatlan körülménnyel szembesült Indiában, azonban mindenért kárpótolták az új barátságok, emberi kapcsolatok és a rendkívüli kalandok, amiket átélt.
„Kőrősi Csoma Sándort követni a Himaláján, raftingolni az Indus folyón, bepillantani a kolostorok életébe – mind-mind feledhetetlen élmény!” – foglalta össze az érzéseit a testnevelő, aki minden bátor, tenni akaró önkéntesnek javasolja, hogy keresse fel az alapítvány honlapját (csomasroom.kibu.hu), és jelentkezzen időben a következő útra.

(mm.)