Ady éjszakái, Radnóti nyarai – költők a Hegyvidéken

Petőfi Sándor (1823–1849) többször megfordult a mai Hegyvidék területén. Balázs Sándor író, visszaemlékezése szerint, 1848 júliusában találkozott vele a Zugligetben – Egressy Gábor, Sükey Károly és Petőfiné társaságában ebédelt a Fácán vendéglő kerthelyiségében.
Mikszáth Kálmán Jókai és kora című könyvében megemlékezett arról, hogy Petőfi is hivatalos volt Laborfalvy Róza és Jókai Mór eljegyzésére, amit 1848 májusában tartottak egy svábhegyi villában. Várady Antal ügyvéd feljegyzései révén ránk maradt, hogy Petőfi 1849. május 12-én a „Fácánnál” táborozott bajtársaival. Feltehetően onnan ment fel az Óra-villába (Diana út 25/c), Görgey főhadiszállására, ahol a tábornok fogadta a költőt, s az erdélyi hadjáratról és Bemről beszélgettek.
Petőfi két verset is írt, amit a Zugliget ihletett, ezek: A hegyek közt és A bokor a viharhoz. Érdekesség, hogy felesége, Szendrey Júlia (1828–1868) második férjével a Kakukk út 9. alatti villában élt. A családi hagyomány szerint a házban az egyik szoba Petőfi-emléktárgyakkal volt berendezve.
Vajda Péter (1808–1846) szívesen járt a Tündér-hegyre és a Tündér-sziklához. Vihar című leíró költeménye egyik ott átélt élményét örökíti meg. A költő elhunyta után egy évvel Vajda-bércnek nevezték el a Tündér-hegyet, de a név nem honosodott meg.
A híres „nyugatos” nemzedék több jeles költője is a Hegyvidéken keresett gyógyulást. Ady Endre (1877–1919) 1912. márciustól júniusig a Városmajor Szanatórium (Városmajor utca 68.) lakója volt, majd 1917-ben ismét ott kezeltette magát. Az egészségügyi intézetben írta Lédával szakító, Elbocsátó szép üzenet című versét.Ady rendszeres vendége volt az Alkotás utca és a Schwartzer Ferenc utca sarkán egykor működő, Donreich Hermanné által 1906-ban alapított Délivasút kávéháznak. Szabó Lőrinc emlékezett meg egy írásában erről, ugyanis a kávéházban meséltek neki Adyról.
Az elbeszélésben Konecsny Antal főúr, alias Tóni így mesélt a költőről: „Este szokott jönni, vagy még többször késő éjjel. Olyankor már nem volt zene, de a cigányok itt rostokoltak, várták, jön-e vendég a szeparéba. Hát jött Ady. Egyenesen a főnöknőhöz ment: – Csak egy szál cigányt, nagyságos asszony, csak egy szál cigányt! – Akkoriban Dani Gyuri muzsikált nálunk, Ady nagyon szerette, leültetett magához bennünket is, és azt mondta, hogy ha velünk van, úgy érzi magát, mintha hercegek közt ülne. Nekem meg dalolnom kellett. […] Néha elszundított. Hagytuk aludni. Reggel négy óra felé aztán odaült ahhoz az asztalhoz – Tóni a hátsó sarok felé mutat – és írni kezdett.”
Szabó Lőrinc azt is megtudta, hogy Ady még titkárnak is meg akarta tenni az énekes pincért, aki a költő külsejét így írta le: „Ekkora szeme volt, ni! Mindig elegánsan járt, kellemes megjelenése volt, nagy kalapot hordott, néha egész óriás kalapban jött… Egyszer meg – folytatja – autón érkezett a barátaival. Akkor még más volt az autó, nagy ritkaság volt, micsoda feltűnést keltett, kérem alássan, micsoda feltűnést! Azt hittük, valami börziánerek jönnek, aztán láttuk, hogy Ady, és mindjárt tudtuk, hogy lesz pia!”
Donreichné ekképpen emlékezett vissza Ady éjszakáira: „Annyira szeretett mulatni Dani Gyuri bandájával, annyira leitta magát, hogy sokszor mondtam is neki: »Nézze, én üzletasszony vagyok, és azon vagyok, hogy minél többet fogyasszon a vendég, de már inkább elveszteném azt az egy-két üveg pezsgőt, csak ne rúgna be, csak menne már haza!« Néha egész magánkívül volt, úgy vitték el. Lebeda Feri, az akkori főpincér, meg a fiatal Tóni támogatta a konflisba… Igen kedves ember volt. A szeparéban szeretett mulatni… Tilos volt a kései zene, és néha bizony büntetést kellett fizetnem miatta.”
Babits Mihály (1883–1941) gégerákban szenvedett, 1938-ban meg is operálták. Nem sikerült felépülnie, és több hónapos szenvedés után a Ráth György utcai Siesta Szanatóriumban hunyt el. Felesége, Török Sophie (családi nevén: Tanner Ilona) költőnő 1942-ben a Jagelló út 3/a-ba költözött.
Szintén a Siestában kezelték József Attilát (1905–1937) 1937-ben, amikor a nélkülözések és a csalódások egyre jobban felőrölték az idegeit. Ekkor a Szamos utcában lakott albérletben.
Kosztolányi Dezső (1885–1936) ugyancsak a betegsége miatt járt a kerületben. Utolsó éveit a Városmajor Szanatóriumban és a János kórházban töltötte, rákos betegként.
Radnóti Miklós (1909–1944) 1928-ban ismerkedett meg Gyarmati Fannival, későbbi feleségével, akivel gyakran ellátogatott a Svábhegyre. Gyarmatiék a Diana út 15/b alatti házat, a Tündérlakot bérelték kora tavasztól késő őszig. Házasságkötésüktől, 1935-től 1943-ig Radnóti a családdal együtt ott töltötte a nyarakat.
Számos versének volt ihletője a Tündérlak és kertje (Alkonyat, Istenhegyi kert, Hajnaltól éjfélig, Hajnali kert, Zápor után), ahová barátaik, mint például Bálint György, vagy József Attila is gyakran ellátogattak. A költő 1934-ben, a doktori disszertációja után a Normafa vendéglő legfelső szobájában pihente ki fáradalmait.
A Királyhágó utcában sétálva az 5/b alatti ház homlokzatán megtalálhatjuk Nemes Nagy Ágnes (1922–1991) emléktábláját. Ő harminchárom évig élt ott, több költeményét is a környék ihlette (Kékgolyó utca, A Krisztinában). Nem messze onnan, a Márvány utca 29.-nél egy másik emléktáblára bukkanhatunk: Kaffka Margit lakott egykor a házban.
A fentiek pusztán kiragadott momentumai a XII. kerület egykor pezsgő irodalmi életének. Aki szeretne elmélyülni a Hegyvidékről szóló versek világában, érdemes lapozgatnia a 2007-ben megjelent Hegyvidék Antológia című kötetet, amely a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény könyvtárában és az Ugocsa utcai könyvtárban biztosan megtalálható.

Balázs Attila