Egységesítik a címnyilvántartásokat
Lakásunk címe jó esetben ugyanazzal az adattartalommal szerepel a különböző hivatalos nyilvántartásokban, előfordulhatnak azonban eltérések, amik bonyodalmakat okozhatnak egyes ügyek intézése során. A kellemetlenségek elkerülése érdekében, egy kormányrendelet alapján, a XII. kerületben is zajlik a nyilvántartások egységesítése: az érintett lakók, akiknél az eljárás miatt címváltozás történik, az év eleje óta automatikusan megkapják az illetékmentesen kiállított új lakcímkártyájukat.
Otthonunk címe a személyi adat- és lakcímnyilvántartásban, a postai címnyilvántartásban, valamint az ingatlan-nyilvántartásban is megtalálható. Ideális esetben mindegyik adatbázis ugyanabban a formában tartalmazza a címünket, ám nem ritkák az eltérések, korábban ugyanis nem létezett Magyarországon egységes címadatbázis. A kormány két évvel ezelőtt indította el az úgynevezett központi címregisztert, hogy a különböző helyeken szereplő valós adatokat egyetlen naprakész és pontos nyilvántartásba egyesítse, ezáltal a téves, logikátlan, párhuzamos vagy hiányzó ház-, illetve ajtószámok ne nehezítsék meg az ingatlanok használatával kapcsolatos jogok gyakorlását, valamint a lakók elérését.
„Az egységesítés számos ügyben megkönnyíti az érintettek életét” – hangsúlyozta Barna Zsófia, az önkormányzat városrendezési és főépítészi irodájának munkatársa. Példaként említette, hogy nem ütközik adminisztratív akadályokba, aki lakáshitelt szeretne felvenni, és az sem fordulhat elő, hogy az egy háztartásban élők számáról nem tudják kiadni a megfelelő hatósági igazolást, mert egy címre – annak pontatlansága miatt – esetleg többen vannak bejelentve, mint ahányan valójában ott laknak.
A vonatkozó kormányrendelet alapján a Hegyvidéken is zajlik a címek felülvizsgálata: az összes kerületi címet leellenőrzik, szükség esetén pedig a jegyző javítja az adatokat. A legtöbb esetben a társasházi lakások címeit kell pontosítani; előfordul például, hogy a lakcímnyilvántartásban nem az alapító okirat szerinti lakásszámozás szerepel, nincsen átvezetve egy-egy lakás szétválasztása vagy egybenyitása, hiányzik a szint megnevezése, esetleg hibásan adták meg a lépcsőház, illetve az épület szám- vagy betűjelét.
Társasházanként változik, milyen arányban kell javítani a lakcímeket. Egy Alkotás utcai háznál, például, a nyolcvannyolc bejelentett személy közül csak négy esetében volt szükség címkorrekcióra, míg a Diós árok egyik épületénél harmincötből tizenkilenc cím szorult pontosításra.
A XII. kerületi kormányablak vezetője, Bálint Erika elmondta, hogy az önkormányzat városrendezési és főépítészi irodájának jelzései nyomán az év eleje óta már több mint száz új lakcímkártyát bocsátottak ki. A hatósági döntés miatti lakcímkártyacsere korábban is illetékmentes volt, 2017. január 1-je óta azonban, törvényi felhatalmazás alapján, hivatalból elvégzik a cserét, ezt tehát már nem az ügyfeleknek kell kérelmezniük. A régi lakcímkártya érvénytelenítésével egyidejűleg a kormányablakban azonnal legyártják és postára adják az újat, így az érintett lakóknak az érvényes igazolványt csak a kézbesítés idejére kell nélkülözniük, ami a tapasztalatok szerint nem több két-három munkanapnál.
z.