Egy angol Budán

Akár Dave Holland jazzbőgősről is szólhatna Sting világhírű slágere, az An Englishman in New York. A mindössze 22 éves angol zenészt ugyanis 1968-ban Miles Davis fedezte fel egy londoni jazzklubban, és azonnal magával vitte New Yorkba. Az éppen akkor alakuló új – fúziós jazzt játszó – együttesébe szerződtette, amellyel olyan emblematikus, jazztörténeti fontosságú lemezeket készítettek, mint az In A Silent Way, vagy a Bitches Brew. Dave Holland így került be az amerikai jazzelitbe, amelynek öt évtized után is oszlopos tagja.
Miközben számtalan híres jazzművésszel játszott, saját formációi a legváltozatosabb felállásban léteztek, a duótól a nagyzenekarig, és otthonosan mozogtak minden stílusirányzatban, a postboptól az avantgárdig. Hősünk legendás kísérletező kedvéről ismert – nemcsak mint hangszeres, de mint zeneszerző is.
A hazai jazzrajongók népes tábora nagy érdeklődéssel várta Dave Holland két éve alapított különleges trióját, amelyben régi partnere, Kevin Eubanks játszik elektromos gitáron, és a legifjabb afro-amerikai jazznemzedék képviselője, Obed Calvaire dobol. Külön-külön mindhárman felléptek már hazai színpadon. Dave Holland kvintettje óriási sikert aratott a győri Mediawave fesztiválon 2006-ban, Eubanks a Szegedi Jazz Napok sztárvendége volt 2011-ben, Calvaire játékát pedig két éve a Budapest Jazz Clubban csodálhattuk meg.
A mostani, MOM Kulturális Központban bemutatott, kétórás, egybefüggő zenefolyam elsősorban Holland és Eubanks szerzeményeit sorakoztatta fel, a több mint tíz kompozíció megállás nélkül kapcsolódott egymáshoz. Még tapsolni is csak egyik-másik bravúros szóló után tudtunk, egyébként lélegzet-visszafojtva figyeltük ezt az egyedülálló produkciót. A bőgős a koncert kezdetén elmondta, hogy a háromhetes európai körút utolsó állomása ez a fellépés, és a kiérlelt zenei anyagot hazatérésük után lemezre rögzítik.
A három művész olyan – olykor rockos elemekkel is fűszerezett – modern mainstream kamarajazzt mutatott be, ami alighanem a műfaj legartisztikusabb minőségét képviseli. Az alapjában kísérő instrumentum szerepét betöltő bőgő dallamhangszerré nemesült, és Holland vezető szólistává emelkedett, hiszen virtuozitása révén úgy játszott rajta, mintha akusztikus gitár lett volna. Megcsodálhattuk különleges hangszerét, amely a megszokott bőgőtest kétharmadánál is kisebb, de hangzása rendkívül kellemes, meleg tónusú.
Dave Holland játékát szépen felépített dallamok és a társaival folytatott csodás zenei párbeszédek jellemezték. Kevin Eubanks összetéveszthetetlen gitársoundja lenyűgöző volt, akár a meseszép balladákban (mint amilyen a ráadásszám is volt), akár a rockos, olykor torzított hangszínű, lendületes számokban, amikben eksztázisig fokozott futamoknak és lebilincselő összjátéknak lehettünk tanúi. A szenzitív dobos, Obed Calvaire hihetetlen alkalmazkodóképességgel idomult a két szólista játékához, bemutatva azt, hogy nem csupán a ritmushangszer-arzenál kezelője, hanem egyenrangú alkotóművész, aki dallamokban gondolkodik.
A felejthetetlen koncert méltó zárása volt az idei év kiemelkedő jazzrendezvényeinek, amiket a Get Closer koncertiroda szervezésében láthattunk.

Márton Attila