Az alkotásra hívott zseni

Az erdélyi örmény gyökerű magyar festőművész, Hollósy Simon nevét 2013 óta emléktábla is őrzi a róla elnevezett hegyvidéki utcában. Az alkotó 160 éve, 1857. február 2-án született, ebből az alkalomból a Budapest XII. kerületi Örmény Nemzetiségi Önkormányzat koszorúzással tisztelgett az emléke előtt.
Az ünnepségen részt vett Issekutz Sarolta, az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület elnöke is. A megemlékezést követően Hegedűs Annamária és Béres László Attila, a helyi örmény nemzetiségi önkormányzat vezetői a festőművész életéről, műveiről, művészetpedagógiai munkásságáról szóló vetített képes előadásra invitálták a megjelenteket.
Hollósy Simon (1857–1918) Máramarosszigeten gazdag örmény kereskedőcsaládban látta meg a napvilágot. Édesapja a szabadságharc hatására vette fel a Korbuly helyett (ami hollót jelent) a Hollósy nevet. Az ifjú a tanulmányait Székely Bertalannál kezdte el a budapesti Mintarajziskolában, majd a müncheni akadémián tanult, ahol 1881-ben ezüstéremmel tüntették ki. Itt festette 1885-ben Tengerihántás című képét, amellyel külföldön és itthon is nagy sikert aratott.
Magániskolát nyitott 1886-ban, és eltávolodott az akadémiai stílustól. Főleg a Bastien-Lepage képviselte, plein air világítású, francia „finom realizmus” volt rá hatással. Diákjai közt tudhatta Csontváry Kosztka Tivadart és Rudnay Gyulát is. Tanítványaival, barátaival, Réti Istvánnal, Ferenczy Károllyal, Thorma Jánossal, Iványi Grünwald Bélával 1896 nyarán megalapították a nagybányai művésztelepet.
Hollósy az általa oktatott szabadtéri napfényes tájfestéssel évtizedekre meghatározta a hazai festészet fejlődésének útját. 1901-ben kivált a nagybányaiak közösségéből, a teleket továbbra is Münchenben, a magániskolájában töltötte, nyaranta pedig diákjaival Fonyódon, Vajdahunyadon, majd Técsőn dolgozott. 1902-ben Técsőre helyezte át iskoláját.
Szuggesztív ember, lenyűgöző egyéniség volt, s nagyszerű tanítómester. Nem volt termékeny művész, a hangulatokat kereste. Korai munkái az 1870-es évek magyar kultúrájának népies hagyományait és a müncheni zsánerfestészet jegyeit viselik magukon: Meditáló szerzetes (1883), Nevető leány (1883), Jó bor (1884). Impresszionista elemeket felmutató képei: Az ország bajai (1883), Zrínyi kirohanása (1895).
1902-től haláláig a técsői tájat, a Tiszát, a Nereszen hegyet festette. Utolsó festői periódusának fő műve és egyik legmegrázóbb alkotása az Önarckép 1916-ból.
A mai magyar művészet modernizmus felé haladó korszakának kulcsalakja volt. Németh Lajos művészettörténész szerint a korabeli hazai festők közül úgy, mint Hollósy Simon, senki nem tudta megközelíteni a klasszikus mesterek tudását.
Állandó anyagi gondokkal küszködött, a művésztelep működtetéséhez kért állami támogatást a kultuszminisztérium elutasította. 1917-ben már nem nyitotta meg iskoláját, egy év múlva hunyt el. Halálakor Ady Endre emlékezett meg róla a Nyugatban: „Már megint egy átkozottan magyar és tragikus távozás. […] Alkotásra hívott zseni volt és nagyszerű pedagógus. […] Még öreg sasnak se mondhatom, mert nem volt öreg. […] Élete nem volt terméketlen, s hogy brutálisan végezzek vele, mint az élet: most lesznek csak igazán kelendőek a Hollósy-képek.”

(B.)