Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Bucsu_a_regi_Hegyvidek_Galeriatol

Búcsú a régi Hegyvidék Galériától

A „Folyt. köv. – Két korszak határán” című tárlattal és benne 61 alkotás bemutatásával búcsúzik a Városmajor utcai kiállítótértől a Hegyvidék Galéria, amely tizennyolc év alatt 180 kiállításnak adott otthont: csoportosnak, egyéninek, családinak, évfordulósnak. Szomorúságra azonban nincs ok, hiszen ahogy Balázs Attila, a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény és Galéria igazgatója köszöntőjében megfogalmazta, nem véletlen a válogatás címe, „folytatása következik”, a Királyhágó téren már megnyitotta kapuit az új Hegyvidék Galéria.

Feledy Balázs művészeti szakíró úgy vélte, szép gesztus, hogy el lehet köszönni a helytől, amelynek fluiduma van, amely őrzi a valaha itt kiállítók szellemét. „E falak között az elmúlt tizennyolc évben a képzőművészet, iparművészet, fotográfia, a teljes magyar kortárs vizuális kultúra eleven műhelye működött. Köszönet az alapító igazgatónak, Gergely Katalinnak, akinek munkáját Balázs Attila folytatta” – mondta.
A szakíró szerint nem lenne élettere a kortárs magyar művészetnek, ha a budapesti és vidéki önkormányzatok nem vállalnának szerepet a helyi galériák működtetésében. A Hegyvidék Galéria előnyös helyzetben van, bátran válogathat az országos hírű alkotók és – jó lokálpatriótaként – a kitűnő helyi művészek között.
Feledy Balázs a művészekről szólva először azokat említette, akik már nincsenek köztünk: mint Barcsay Jenő, A. Tóth Sándor, Reich Károly, Vigh Tamás, Fóth Ernő, Ferdinánd Judit, Dobrányi Ildikó, Oláh Tamás, Koczogh András, Deim Pál. Utalt a Kossuth-díjasok – Háger Rita, Fekete György, Finta József, Schrammel Imre – munkáira, és egyenként méltatta a többi festő, grafikus, szobrász, textiles műveit, nem megfeledkezve a kiállító családokról, mint a Csíkszentmihályi család, valamint Véghseő Klára és leányai, Osgyáni Ranvig Róza és Osgyáni Sára.
Balázs Attila örült, hogy ilyen színvonalasra sikerült a búcsú, s hogy mások mellett sok Kossuth-, Munkácsy- és Ferenczy-díjas művész is megtisztelte részvételével a március 10-ig nyitva tartó tárlatot. A jövőről szólva megjegyezte: „Úgy szeretnénk kialakítani az új Hegyvidék Galéria programkínálatát, hogy a kiállítások mellett azokhoz kapcsolódó programok is szerepeljenek benne: filmvetítések, tárlatvezetések, művészettörténeti előadások felnőtteknek, múzeumpedagógiai foglalkozások gyerekeknek. Az új hely előnye – tette hozzá –, hogy utcafrontos, hatalmas kirakatokkal, így reméljük, könnyebben bevonhatók azok is, akik véletlenül találnak ránk.”

Balajthy Anna