Közelítések a folyosógalérián

Breznay András festőművész Közelítések című kiállítása látható a polgármesteri hivatal folyosógalériáján. „Breznay Andrást nem kell bemutatni a kerületben; a Budai Rajziskolában tanít, a MOME-n is oktat, és az önkormányzat által fenntartott Hegyvidéki Nemzetközi Művésztelepnek 2003 óta ő a művészeti vezetője – kezdte köszöntőjét Fonti Krisztina alpolgármester a tárlat megnyitóján. – A kiállítás előtt beszélgetve így vallott nekem koncepciójáról: »Azért a közelítés gondolata, mert a huszadik századi művészet, bár sok vizuális eredményt hozott, kiváló játékosságot, mégis az elidegenedés évszázada volt. Mára a szétesőben lévő társadalomban, a megbomlott egyensúlyú természetben újra előtérbe helyeződnek a hagyományos értékek. Nincs más út, mint az egyszerű szeretet, ami megtarthatja a világot.«”
Feledy Balázs művészeti író azzal kezdte méltatását, hogy bevallotta, ezúttal nem képes objektív és tárgyszerű lenni: „Ha kiejtjük a magyar művészeti életben ezt a nevet, hogy Breznay, először Breznay József jut eszünkbe – aki az elmúlt évben lett volna százéves –, és egy nagy család, kilenc művésszé lett gyermekkel. Közülük hétnek az itt jelen lévő híres festő, Gánóczy Mária az édesanyja, aki pár hónap múlva tölti be a kilencvenedik életévét. András a főiskolán Gerzson Pál növendéke volt. A Mednyánszky Társaság elnöke 2007 óta, a szétszóródó magyar művésztársadalomban fontos szerepe van ennek a közösségnek. Mostani kiállítása az emberek közötti kapcsolódásról, közelítésről és távolodásról szól, átszőve sajátos térmegközelítésén, amely most kevéssé a rá jellemző, felülről láttató »angyal perspektíva«. Úgy érzem, hogy a képeinek szokatlan, négyzetes formájába beleképzelhető kör szimbolikusan megjeleníti a világszellemet, az anima mundit.”
Az alkotó így kommentálta műveit: „Tavaly nyáron tanítványaimmal, ellátogattunk Selmecbányára. Megragadott, hogy egyetlen vízszintes utcája sincsen – köztudomásúlag ferde városképeket festek, mely a kizökkent világérzést hivatott kifejezni. Selmecbányán délután ötkor a hegyek eltakarják a napot, az éles fények beesnek a házak közé. Ezek a festmények most a kedvenceim. A többi képen emberpárokat ábrázolok, vagy alkotásban elmélyült személyt a térben, »mindenki a saját hangszerén játszik«, de közben közelítenek a találkozáshoz. Azt vallom, az alkotás a fontosabb, de ha kiállít az ember, fejezze ki a felvetett témát minél egységesebben és teljesebben.”

(Balajthy)