Egy batyuval jöttek, egy batyuval mentek

Az országgyűlés 2012-ben határozott arról, hogy minden évben január 19-én méltó módon emlékezzünk meg a magyarországi németek elűzetéséről, tisztelettel adózva mindazok előtt, akik a megaláztatások áldozatai voltak. Hetvenegy évvel ezelőtt ezen a napon indult el a kollektív bűnösség igaztalan vádjával megbélyegzett, kisemmizett sváb magyarokat szállító első vagon Budaörsről, és vette kezdetét a mintegy 250 ezer embert érintő kitelepítés.
Óriási veszteség érte Magyarországot, hiszen a németség kultúrája már beleolvadt a mienkébe. Ezeknek az embereknek a saját hazájukat kellett elhagyniuk, azt a hazát, amiért három generáció küzdött meg. Ahogyan megfogalmazták, az elsőé volt a „tod” (halál), a másodiké a „not” (szükség), és csak a harmadik generációnak jutott a „brot”, azaz a kenyér.
Az akkori politikusok évszázados gyökereiktől fosztották meg egyetlen tollvonással a hazai németeket, és tették szegényebbé a magyar nemzetet. A második világháború után a svábok nem dönthettek a sorsukról, mások határozták meg a jövőjüket.
Szinte egyik napról a másikra mindössze tíznapi élelemmel és ötvenkilónyi, batyuba kötött csomaggal kellett elhagyniuk az országot. Erre utal Kovács Imrének, a Nemzeti Parasztpárt politikusának a Szabad Szó 1945. április 10-i számában megjelenő kijelentése: „A svábság egy batyuval jött ide, egy batyuval is menjen. A svábok önmaguk szakították ki magukat az ország testéből, minden tettükkel azt bizonyították, hogy együtt éreznek a hitleri Németországgal. Most hát osztozzanak Németország sorsában.”
Ahogy egykor Magyarországon, úgy új, kijelölt hazájukban is a svábok mindent a nulláról kezdtek, a semmiből építették fel az életüket, mégis helytálltak. Szorgalmuk fogalommá vált Németországban.Évtizedeknek kellett eltelnie ahhoz, hogy a hazai svábok visszakapják önbecsülésüket, és ismét szabadon ápolhassák hagyományaikat, kultúrájukat. Ezt az örökséget adja tovább a következő generációknak a XII. kerületi Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Svábhegyi Hagyományőrző Egyesület: a két szervezet tagjai ismét közösen tartottak megemlékezést az Eötvös úti feszületnél, hogy így tisztelegjenek a kitelepített németek emléke előtt.
A koszorúzáson Budáné Veszi Mária Terézia idézte fel a hetvenegy éve történteket. A Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnázium népismerettanára arra emlékeztetett, hogy a magyarországi németek 1946-ban megtapasztalták a kitaszítottság érzését, az igaztalan kollektív bűnösség bélyegét. Családi tragédiák kísérték a kitelepítést, sokan évtizedekre elvesztették a rokonaikat. Számtalanszor előfordult, hogy testvéreket a későbbi Kelet- és Nyugat-Németországban helyeztek el, s ilyenkor különösen felértékelődtek a magyarországi kapcsolatok, hiszen sokan hosszú ideig csak itt találkozhattak egymással.
A kitelepített svábokra az Istenhegyi Szent László Plébániatemplomban misével emlékeztek.

-os