A globalizáció válsága
Az „Élet a megtelt Földön” címet adta Kerekes Sándor egyetemi tanár annak az elgondolkodtató előadásának, amely a Klímabarát esték című hegyvidéki programsorozat második összejövetelén hangzott el. A baljós számok mellett sokféle nézőpontból beszélt a túlnépesedés és az egyenlőtlen gazdasági helyzet következményeiről, valamint arról is, hová vezet a munkanélküliek unalma a globális társadalomban, továbbá az, ha a robotok elveszik az emberek munkáját.
A túlnépesedés nem kizárólag az elmúlt évtizedekben foglalkoztatta a tudósokat. A témában jártas gondolkodók már akkor hangot adtak aggodalmaiknak, amikor még csak egymilliárd ember élt a Földön.
A probléma ma halmozottan fennáll, hiszen 1971 és 2004 között a világ népessége megkétszereződött, kilenc-, tízévenként plusz egymilliárd fővel nőtt. Afrikában belátható időn belül ötmilliárdan élnek majd, amit sem társadalmilag, sem gazdaságilag nem bír el a kontinens, főleg nem akkor, ha a kínaiak ott akarják megtermelni az országuk számára szükséges élelmiszereket.
Mindez a Hegyvidéki Önkormányzat zöld irodája és a Klímabarát Települések Szövetsége által szervezett Klímabarát esték beszélgetéssorozat – amelynek házigazdája Kovács Lajos alpolgármester, a Klímabarát Települések Szövetségének elnöke – második összejövetelén hangzott el, a Barabás Villában, Kerekes Sándor előadásában.
A világ egy főre eső GDP-je 1999 és 2011 között megduplázódott, míg a népessége 20 százalékkal nőtt, vagyis az éhezés és a nyomor nem a túlnépesedés következménye – mondta az egyetemi tanár. Nagy gond, hogy óriási a különbség az ugyanazért a munkáért járó fizetések között a különböző országokban. Amíg 2009-ben az első helyen álló Norvégiában 53,89 dollár volt az órabér a termelői szektorban, az USA-ban pedig 33,53, addig Szlovákiában 11,24, Magyarországon 8,62, Kínában 1,36, Indiában pedig 1,17 dollár.
Kerekes Sándor egyik példája szerint amennyiben a bangladesi nőket nem harmincöt centért dolgoztatnák óránként, hanem mondjuk két dollárért, akkor lehet, hogy gyermekeik iskolába járnának, és lányaik nem szülnének nyolc-tizenkét gyereket. Jelenleg azok biztosítják a foglalkoztatásukat, akik a neoliberalizmus jegyében azt gondolják, miért adnának többet, ha ők ennyiért is elvégzik a munkát. Ennek köszönhető az is, hogy minden annyira olcsó, és a multik versenyképesek.
Mivel egyre több ember születik bolygónkon, a munkatermelékenység sokkal gyorsabban nő, mint a foglalkoztatottság. Már a múlt század eleje óta több tudós rámutatott arra, hogy nem a kapitalizmus, hanem a globalizáció válsága jelenti az egyik valós problémát.
Igaznak bizonyulnak Montesquieu szavai is, miszerint a demokrácia egyenlő „a javak nem túl egyenlőtlen elosztásával”. A világban egyre növekszik a bizalmi válság a kormányzatokkal és az üzleti világgal szemben. Kerekes Sándor külön kiemelte az indiai születésű, amerikai író, Fareed Zakaria gondolatát is, mely szerint „a gazdasági és társadalmi aktivitás globális, a politikai hatalom viszont lokális”.
„A teljes és örömteli élethez nemcsak a testi szükségletek kielégítésére van szükségünk, hanem arra is, hogy mindig legyen kihívást jelentő tevékenységünk, amely megóv bennünket az unalomtól.” Ez az idézet attól a magyar származású, amerikai Scitovsky Tibortól származik, aki a jóléti közgazdaságtan területén szerzett kimagasló érdemeket, és akit a múlt század száz legnagyobb gondolkodója közül az első húszba sorolnak.
Scitovsky szerint az unalom ugyanolyan súlyos probléma, mint az éhezés, mert míg az éhezők ételt keresnek, az unatkozók izgalmakat, és azt gyakran a vandalizmusban találják meg. Az unatkozók nem mások, mint a mélyszegénységben élők, a tartósan munka nélküliek vagy az alkalmazásra alkalmatlan emberek, akiket a megfelelő nevelés hiánya tett munkaképtelenné. A közgazdász azt is kimutatta, hogy az anyagi fogyasztás kevésbé teszi boldoggá az embereket, mint az emberi kapcsolatok, azaz szeretetből kellene többet „fogyasztani”.
A Nobel-díjas Jan Tinbergen azt vallotta, hogy „csökkenteni kell a harmadik világ országainak függőségi kapcsolatait”, Arjun Appadurai amerikai kultúrantropológus szerint pedig „az egyik oldalon a mai világ tényleges nomádjai találhatók – művészek, üzletemberek, turisták –, akik állandóan és magától értetődő természetességgel, minden korlátozás nélkül mozognak ebben a sajátjuknak tekintett globális világban”, míg „a másik oldalon azok a csoportok állnak – vendégmunkások, menekültek, emigránsok –, akik csak azért vannak úton, azért változtatják meg (lakó)helyüket, mert életük addigi vagy korábbi – gazdasági, politikai vagy kulturális – kereteit elviselhetetlennek tartják”.
Míg a huszadik század a fizikáé volt, a huszonegyedik század a neurobiológia és a digitalizálás évszázada lesz, amelyben a számítógép képes lesz helyettesíteni mindazt, amire az emberi agy bal féltekéje képes. A komputerek főként olyan munkát tudnak majd átvenni az emberektől, amiben nagy tömegek dolgoznak. Igazzá válik a matematikus–közgazdász John Maynard Keynes 1933-ban leírt jóslata, miszerint a technológia kiszorítja az embert a munka világából.
Kerekes Sándor megfontolandónak tartja Vida Gábor gondolatát is: „Áldozatokat és a jelenleginél jóval nagyobb erőfeszítéseket igényelne a jövőre való felkészülés. A »jövő«nem egy választási ciklus, és nem is ötven év, hanem néhány évezred. Az ember alakítja a földtörténetet, de még nem érezzük igazán az ezzel járó felelősséget.”
V. K.
A Klímabarát esték következő előadása szeptember 21-én lesz a Barabás Villában (XII. Városmajor utca 44.). A belépés díjtalan, regisztrációhoz kötött.