Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Parizs_es_a_Montmarte_hangulata

Párizs és a Montmartre hangulata

Edith Piaf dalai örök értékek. Felejthetetlenné tették a francia énekesnőt, több évtizedes sikert hoztak a színészi pályájától a napokban elköszönő Vári Évának – Nem bánok semmit sem című előadói estjével –, és nem hagyják érintetlenül a fiatal generációt sem.
„Sanzont énekelni a világ legszebb mestersége. Nem hiszem, hogy létezne nagyobb, teljesebb öröm, mint a művészé, aki érzi, hogy néhány refrénnel saját gazdagságából ad át valamit hallgatóinak” – mondta egykor Edith Piaf. Ezek a dalok a maguk módján intimek – személyes közelséget igényelnek, hogy általuk egyfajta bensőséges párbeszéd alakuljon ki a hallgató és az énekes között. Kárász Eszter szombaton este 10-kor a kisszínpad meghittségében adja elő kedvenc Piaf-dalait, Padam címmel.
A művésznő gyerekszínészként a Szamárköhögés című filmmel vált ismertté, játszott színházban, tagja volt a Magyar Rádió Gyermekstúdiójának, számos hangjátékban szerepelt. Megszűnéséig szereplője volt a Szabó családnak és a Darálónak. Érettségi után a Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete főiskoláján végzett konduktor–tanító szakon, majd a Színház- és Filmművészeti Egyetem drámapedagógia szakán másoddiplomázott. Az Óz, a nagy varázsló főszerepével tért vissza a színpadra, és jelenleg is színészként, énekesként dolgozik.
Lassan húsz éve a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány tagja, dr. Bigyó bohócként budapesti és vidéki kórházakba jár kollégáival a beteg gyerekeket megnevettetni, ezáltal a gyógyulásukat elősegíteni. „Mindig szerettem volna összefonni a színházat és a gyógyító munkát, a gyerekekkel való foglalkozást. A sors különös ajándéka volt, amikor 2002-ben találkoztam a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvánnyal, és megtudtam, hogy létezik egy hivatás, amely a kórházi falak közé zárt gyerekeknek viszi el a nevetés gyógyító erejét” – mesélte el korábban lapunknak „bohócsága” történetét Kárász Eszter.
Jelenleg is rendszeresen hallható az MR1-Kossuth Rádió Vacka Rádió című hangjáték-sorozatában mint Pötty Zorka. Edith Piaf emlékét idéző Padam című francia sanzonestjével tíz éve járja az országot és külföldet. Színházi munkái és fellépései mellett zenés foglalkozásokat tart kisgyerekeknek. A Dalolka – zenés játék gyermekeknek 2007-ben született. Gyerekzenekarával, az Eszter-lánc mesezenekarral 2012-től muzsikál az ország és a világ számos pontján. Két lemezük jelent meg a Gryllus Kiadónál, mindkettőt felterjesztették Fonogram-díjra.
A mostani Hegyvidéki Napokon a komoly oldaláról ismerhetjük meg Kárász Esztert, hiszen a száz éve született Edith Piaf emlékére közismert és közkedvelt Piaf-dalokkal és kevésbé ismert sanzonokkal eleveníti fel Párizs és a Montmartre hangulatát.