Az életöröm és a szép nők festője

Vetítéssel egybekötött előadás-sorozatban mutat be híres művészeket a Hegyvidék Galéria. Elsőként – születése 150. évfordulója alkalmából – Vaszary János festőművészre (1867–1939) emlékezett Danyi Orsolya művészettörténész.
Vaszary a képzőművészek körében debattőr hírében állt. „Ha katonaiskolába járt volna, hadvezér lett volna” – írták róla pályatársai. Halálával töretlenül megőrizhette helyét a közönség szívében, nem kellett időskorában „politikai akrobatamutatványokat” végeznie, mint néhány neves, nagy öregnek – fogalmazott az előadó.
Özvegye, Rosenbach Mária (Mimi) áldozatkészen ápolta emlékét, 1941-ben kiadott három nyelven egy szép kivitelű albumot. Sajnos az általa létrehozott alapítvány és Vaszary-díj bejegyzését a háború, majd az 1947 utáni politika megakadályozta.
Vaszary János tanulmányait nagybátyja, Vaszary Kolos hercegprímás támogatta. 1885–87-ig a pesti Mintarajziskolába járt, Székely Bertalan és Keleti Gusztáv tanítványa volt; 1887-ben a Müncheni Akadémián tanult, de nagyobb hatással volt rá Hollósy Simon és köre. 1889-ben Párizsban a Julian Akadémiára járt, ám szerinte maga a színes, ragyogó francia főváros volt az iskolamestere. „Bastien-Lepage volt az első, aki a szabadban körültekintő naturalizmusával az első csapást mérte az akadémikus festészetre” – írta naplójában.
Nagybátyjával 1891-ben Rómába utazott, meg is festette az ő arcképét, ezzel mutatkozott be a Műcsarnok 1893. tavaszi tárlatán. Korának egyik legtehetségesebb festőművésze volt, briliáns technikai tudással kísérletezett a stílusokkal. Sikeresen festett életképeket (Részes aratók, Leányka veteményeskertben), megérintette a németországi szecesszió és szimbolizmus (az Aranykor a Magyar Nemzeti Galériában látható).
Az első világháború idején készült művein érezhető leginkább a német expresszionisták hatása. Gobelin- és plakáttervezéssel is foglalkozott (Tejet öntő lány, Jegyespár). Impresszionista korszakának jellemző munkái a Napernyős hölgy, a Báli jelenet vagy a Fürdőző nők.
A Képzőművészeti Főiskola tanára, a Szinyei Társaság, a Képzőművészek Új Társasága, az Új Művészek Egyesülete meghatározó jelentőségű vezéralakja volt 1920-tól 1932-ig. Nagy hatással bírt a fiatalokra, megszállottja volt a festői fejlődésnek. Ekkor alakult ki jellemző stílusa, eszközei leegyszerűsödtek, áttetszően levegős színei nagyvonalúságot, eleganciát tükröznek (Fekete kalapos nő, Pesti korzó). Élete utolsó éveiben festett képei – a Dinnyés csendélet, az Ősz – kolorizmusának káprázatos erejét mutatják.
A kérdésre, vajon miért övezi őt a mai napig töretlen szeretet a közönség részéről, Danyi Orsolya az alábbi választ adta: „Vaszary alapvetően az életöröm és a szép nők festője volt.”

Balajthy Anna