Kerámiaedények a kertben

Az agyag természetes anyag. Ott van nagyon sok helyen, közvetlenül mégsem gyakran találkozunk vele, mert rendszerint a felszín alatt bújik meg. Ha túl sok van belőle a talajban, akkor nyúlós, nehezen kezelhető lesz a föld, romlik a vízháztartása, ami a növények számára sem ideális. Ha egy rétegben halmozódik fel a felszín alatt, akkor elzárja a víz útját, és összegyűjti azt.
Ahol pedig az ember megtalálja, ott téglát vet, vagy a mindennapi használati edényeit készíti el belőle. Az edények tartósítása érdekében kiégeti azokat, miáltal a nyers agyag kemény, könnyebb, porózusabb szerkezetté válik. A növények pedig kedvelik a lélegző, nedvességet mérsékelten áteresztő közeget.
Az utóbbi évtizedekben már nemcsak az edény, hanem sokszor maga a „föld” is agyagból készül, azaz apró agyaggolyók között nevelik a növényeket, s mivel azok az agyagból nem tudnak tápanyagot felvenni, ezért tápoldattal öntözik őket. A legtöbb példány nem „földhözragadt”, megfelel neki ez a föld nélküli életmód.
Az agyaggranulátumokra itt csupán a gyökerek megtartásának szerepe hárul, azaz azért szükségesek, nehogy a nagyobb növények kiforduljanak a tápoldatos edényből. Különösen irodákban, kórházakban elterjedtek, ahol a mikroorganizmusok esetleges káros hatása miatt nem kívánatos a föld jelenléte.A magyar nyelv szépsége, hogy a szobai növényeinket cserépbe ültetjük – az ültetésre szánt sárgásvörös agyagedényt tehát pont ugyanúgy hívjuk, ahogyan az anyagot, amiből készül. Nagyszüleink még csak terrakotta színű cserepeket használtak, aztán – mint az élet más területein – itt is gyorsan teret nyertek a műanyagok.
Ma már hírnek számít, ha egy növény nem egy könnyű, olcsó, tiszta műanyag edényben, hanem valódi cserépben él. Persze, érthető, hogy a kertészetekben a praktikum sokszor elsődleges, de otthon már nem biztos, hogy az egyre gyakrabban reklámhordozóként is használt, vékony, szinte már fóliaszerű „cserepeket” akarjuk nézegetni.
Aki vállalja a pluszköltségeket és a fáradságos cipelést, válogathat a valódi agyagcserepek között. A leghagyományosabbak mellett ezernyi ötletes, egyedi forma áll rendelkezésre, csak egy kicsit utánuk kell járni. Ha nem is egyedi, de legalább egyéni darabokat sok keramikus készít, és a kertészeti árudákban is találunk tetszetőst.
Gyakoriak a klasszikus kertkultúrát idéző amforák, korsók, tálak, sok a görög, vagy olasz mintával díszített tárgy. A különlegesebbek alul kis csúcsban végződnek, ezért fémtartót kell tenni alájuk, hogy ne dőljenek fel. Más vonalat képviselnek a zsebes kerámiák, amelyekbe fűszernövényeket vagy egynyáriakat szokás ültetni. Egy-egy ilyen akár ötféle növénynek is helyet biztosíthat.
Aztán vannak viccesek, például a törött amfora – ahol a hiányzó darab helyén nőhet a növény –, a cipő, a csiga, a sündisznó vagy más állatforma. A mázakról pedig még nem is beszéltünk, ezek a legkülönfélébb színeket kölcsönözhetik a natúr kerámiáknak, tovább bővítve a választékot.
Ha a cserepet a teraszra szánjuk, akkor a beszerzésnél egy dologra mindenképpen érdemes odafigyelni: a fagyállóságra! A cserép anyagába beférkőzik a víz, és ha megfagy, lassan megrepeszti a leggyönyörűbb edényt is. A déli országokban gyártottaknál nem cél a fagyállóság, hiszen ott elég ritkák a mínuszok. A máz részben véd a nedvesség ellen, de ritka a teljesen fagyálló cserép, ezért ősszel érdemes behozni a szobába.
Sajnos a rendszeres öntözés hatására a cserepeken is kiüt a vízkő, ami elcsúfítja a máz nélküli edényeket. A porózus felületekről nehéz eltávolítani a rárakódó rétegeket, ezért ha nem kifejezetten ilyen rusztikus darabokra vágyunk, előbb-utóbb meg kell válni az egyre „színesebb és mintásabb” agyagedényektől.
De talán pont a természetes anyag elhasználódása adja neki azt a többletet, amitől szerethetőbb, mint a műanyag. És a természetből származva a növényeknek is otthonosabb környezetet biztosít, amit azok meg is hálálnak.

(Barta)