Kortárs szakrális válaszok

„Puritanus – tiszta művészet” címmel kortárs alkotók munkáiból nyílt kiállítás a Hegyvidék Galériában. A tárlat kapcsolódik a tizedik Ars Sacra Fesztiválhoz, amely kilenc napon át kínál gazdag művészeti programot. Ugyanakkor – ahogyan Pokorni Zoltán polgármester a köszöntőjében fogalmazott – visszhangra talál benne az 500 éves reformáció szellemisége is.
A tizenhat művész alkotásai egy metszőpontban találkoznak, ez pedig az a lényegre koncentráló művészi hozzáállás, ami által a kiállítás „nem a művekről, hanem az alkotó emberről szól. Még pontosabban az emberről. Úgy, ahogy van, minden sallang nélkül, őszinte mezítelenségében” – ezt már dr. Békési Sándor teológus, egyetemi docens mondta megnyitóbeszédében.
Körösvölgyi Zoltán művészettörténésznek, a szeptember 22-ig megtekinthető tárlat kurátorának célja az egyedülálló válogatással, hogy bizonyítsa: a progresszív művészet és a vallásos tartalom nem zárja ki egymást, a szakralitás, a teljesség megfogalmazása a legminimálisabb eszközökkel is tökéletes lehet. A kiállítás több gondolati egységből áll – érdemes az alkotásokat a mellettük lévőkkel együtt is, távolabbról szemlélni.
A galéria bejáratától jobbra olyan művek találhatók, amelyeken a betűk, szavak, jelek hordozzák készítőik gondolatiságát. Pasitka Róbert sorozatán messianisztikus, ószövetségi szövegek kerültek a vászonra, míg Kovács Tamás betűszobrán a héber ábécé kiemelt fontosságú, a Mindenható nevében kétszer is szereplő hé betűje háromdimenzióssá alakul. Benczúr Emese ugyancsak a szavak erejét megmutató, sörösdoboznyitókból kirakott nagy konceptalkotása több szinten is üzeni, érdemes nyitottan gondolkodnunk.
Hegedűs Gyöngyi videomunkáján a képernyőn azt a versét olvashatjuk, amelyet Esterházy Péter betegségekor írt, ám a szöveg zárószavában i betűként pulzáló kurzor a halhatatlanságot, a jelenidejűséget érezteti, a kép pedig a készítő lélegzetvétele szerint él, mozog – soha meg nem állva. A készülék jobb oldalára az egyébként orvos-művész Szlovéniában készült fekete-fehér fotója került, valószínűleg egy anyát és lányát ábrázolja, amint a fejük fölött lógó esernyő alatt ülnek. A mű címe: Képére és hasonlatosságára. Az alkotók legfiatalabbika, a mindössze 22 éves Luzsicza Fanni négyzetes, több képből álló fotográfiáján kopt gyerekek csuklójának – letörölhetetlen jelként jelen lévő – kereszttetoválásait rögzítette.
A kiállítótér bejáratával szembeni falon a minimálisra redukált színek erejét érezheti meg a néző. Losonczy István a tökéletes szín mellett a tökéletes forma megtalálására is kísérletet tesz képsorozatában, egyetlen réteg festékkel és a kifeszített vászon textilszálai alkotta négyzetek kiemelésével. Erdélyi Gábor Színeváltozás című munkája kísérletező, meghökkentően bátor mű, a balról jobbra halványodó erős vörös színt fehér selyemrétegek tompítják alig érzékelhetővé.
Szűts Miklós Rózsaszín felhő című képén a rózsaszín kifejezetten hangsúlyossá válik a feketéből kiemelkedve. Váli Dezső, a legidősebb kiállító a harminc éve festett műteremsorozatának egy darabjával szerepel, amely saját szavaival „az elviselhetőség határáig unalmas”. Ő azt vallja, hogy minden jó festmény szakrális, számára az alkotói folyamat kitüntetett állapot, amikor „akár csak villámvillanásnyi időre is sikerül meglátnia Isten köpönyegének a szegélyét”.
A kiállítótér ablak felőli oldalán kapott helyet Zoltai Bea fiktív ablaka, amelynek festett függönye mögött ott lebeg a színekből szőtt titok, egy szinte érzékelhető fuvallat, ami meg-meglibbenti a fényt. Veszely Beáta hatalmas agyagnyomata Arabelláról, a művész lováról egy lovas „torinói lepel”, mellette pedig Szőcs Géza soproni grafikus munkája egyszerre rézkarc és dombornyomat.
Vásárhelyi Antal, a magyar grafika kiváló mestere digitális nyomatán három sík olvad egy képpé: a rodoszi kolostorrészlet, a moldvai templomkapu és mintegy személyes névjegye, a munkáin rendre felbukkanó geometrikus forma. Szemközt Herbert Anikó Szándékos vakság című sorozatának két darabja látható; papírból hajtogatott formái a természet csodáit imitálják-alakítják apró, személyes univerzummá.
A kiállítás utolsó blokkjában Votin Dóra „deszkás” alkotásaiból tűnik fel kettő. A vallásfilozófus művész a használt fa erezetében-sérüléseiben találja meg a benne rejlőt, hogy akár egy félrebukott fej, akár egy keresztre feszítés rajzolatában láttassa azt. Az illusztrátorként is ismert Bódi Kati Örökség című munkájában egy gyerek- és egy férfikéz emelkedik ki a rogyasztott üvegből, közöttük egy kulcs lebeg. Ugyancsak az övé az a felnagyított, gazdag erezetű, szép júdásfalevél-formát őrző grafika is, amelyet ha sokáig nézünk, felsejlik benne egy kéz is, a teremtés szimbóluma.
A bemutatott művek sorát egy idézet zárja, nem véletlenül. „Istennél van a megfejtés” – szól a bibliai ige. Ahogyan azt a kurátor hangsúlyozza, a szakralitás nem a múlt kiváltsága, jelen van a kortárs alkotók műveiben is. Csak időt kell adnunk, hogy a képek beszélhessenek hozzánk, miközben szabad teret engedünk a gondolatnak, az imádságnak.

FNÁ