Csodagyerekből csodafelnőtt lett

Vukán György zongoraművész-zeneszerző 1969-től haláláig a Hegyvidéken lakott. Hatalmas életműve, munkássága elismeréseképpen számos magas kitüntetésben részesült, átvehette a Kossuth-, az Erkel Ferenc- és a Balázs Béla-díjat is, mégis különösen nagyra értékelte szűkebb pátriája elismerését, a Hegyvidék Díszpolgára címet, amelyet 2012-ben kapott meg.
Egy hideg, szeles, esős novemberi délutánon zenésztársak, rajongók és a Hegyvidéki Önkormányzat képviselői gyülekeztek a Határőr út 19/b alatti társasház előtt, amelyben negyvennégy évig élt a muzsikus. Itt, ahol szinte minden fontos alkotása született, a ház falán helyeztek el most emléktáblát tisztelői.
A trió felállás volt a zongoraművész kedvence. Mind a Super Trió, mind pedig a Creative Art Trió bőgőse Berkes Balázs volt, aki több mint ötven éven keresztül kísérte őt koncertek százain, lemezek tucatjain – a mostani ünnepségről sem hiányozhatott. A hazai jazz jeles mestere, Balázs Elemér dobos is megjelent, akivel ugyancsak szoros barátságot kötött, a korkülönbség ellenére. Kőszegi Imre dobos és a Vukánnal számtalan alkalommal fellépő Kossuth-díjas zongoraművész, Szakcsi Lakatos Béla tévészereplés miatt nem lehettek jelen, üzenetüket Berkes Balázs tolmácsolta a jelenlévőknek.
Természetesen Vukán György számos barátja is ott volt az eseményen. Gyémánt László már az 1960-as évek elején megismerte a fiatal orvostanhallgatót, aki kiváló zongoratudásával hívta fel magára a figyelmet az éppen beinduló fővárosi jazzvilágban. Hat évtizedes barátságuk során Vukán sokszor játszott a Kossuth-díjas festőművész egy-egy kiállításának megnyitóján.
Dr. Freund Tamás agykutató – már csak a korkülönbség miatt is – jóval később kötött barátságot a művésszel, és kitűnő amatőr klarinétosként többször részesült abban a megtiszteltetésben, hogy játszhatott egy-egy Vukán-produkcióban. A városmajori templomban megtartott gyászünnepségen 2013. szeptember 2-án ő volt a nyilvános megemlékezők egyike.
Az emléktábla-avatón Fonti Krisztina alpolgármester felidézte első találkozását Vukán Györggyel, amikor 70. születésnapja alkalmából a Hegyvidéki Önkormányzat díszpolgári címet kívánt adományozni neki. Mint elmondta, a neves zongoraművész közismert szerénysége és zárkózottsága miatt szinte véletlenül tudták meg, hogy évtizedek óta a XII. kerület hűséges lakója, a városmajori plébániatemplom gyakori látogatója, és minden hétfőn a Maros utcai Mezzo étteremben játszik. Ott keresték meg őt, több alkalommal beszélgettek vele, élvezték remek játékát.A díszpolgári címet 2012 júniusában a MOM Kulturális Központban vehette át – a következő év augusztusában aztán váratlanul, tragikus hirtelenséggel hunyt el a páratlan tehetségű muzsikus. Az alpolgármester meghatottan idézte fel azt a felejthetetlen koncertet is, amit a Vukán trió a MOMkult-ban adott 2013. április 5-én, röviddel a művész halála előtt, és amiben elhangzott a Last Message (Utolsó üzenet) című dal is.
Berkes Balázs „Helló, Papikánk!” felkiáltással kezdte ünnepi megemlékezését – Vukán György szólította így a kollégáit. „Csodagyerek volt, és csodafelnőtt lett belőle” – folytatta a bőgős. Színes, sokoldalú egyénisége, tehetsége, muzikalitása, hihetetlen munkabírása a magyar zene kiemelkedő képviselőjévé tette. Berkes beszélt első találkozásukról is, 1962-ben a legendás Dália klubban, ahol egy „vidéki fiú” egyszer csak arra kérte, hogy játszhasson vele néhány számot duettben. Ott és így kezdődött barátságuk és a több mint fél évszázadon át tartó együttműködésük.

Márton Attila