A hazavárás ünnepe Kárpátalján
Kárpátaljáról és annak magyar közösségéről az elmúlt években kedvezőnek egyáltalán nem mondható információk kapcsán hallhatnak nemzettársaink. Tagadhatatlan, hogy a mindennapok legalapvetőbb szükségleteinek fedezése egyre nagyobb terhet jelent nemcsak Kárpátalja, de az ország minden lakója számára, s hogy valóban sokan keresik külföldön a boldogulást, nem csak a magyar nemzetiségűek közül.
Igaz, hogy a fővárosból érkező hírek folyamatosan borzolják a kedélyeket, de azok, akik Kárpátalján élnek, igyekeznek, hogy a mindennapjaikra ne nyomja rá bélyegét teljes erővel a nemrégiben több megyében bevezetett hadiállapot. Apropó, hadiállapot: bár tanárok, kutatók, egyszerű utazók is nem egy esetben döntöttek úgy az elmúlt hetekben, hogy saját biztonságuk érdekében mégsem jönnek el Kárpátaljára, aláhúznám: Kárpátalján béke van.
A legmagyarabb városként emlegetett Beregszászban mára hagyománnyá vált, hogy az itt székelő civil szervezetek, történelmi egyházak és a város vezetése hétről hétre közösen gyújtják meg a főtéren felállított adventi koszorú egy-egy gyertyáját, így készülve karácsony ünnepére, emlékeztetve hagyományainkra, erősítve az összetartozás érzését ember és ember között.
Szüleink, nagyszüleink mosolyogva emlékeznek saját gyerekkorukra, amikor szaloncukor helyett aranypapírba gondosan bebugyolált diót, kockacukrot, kenyérdarabot akasztottak a fára. Néhol szalmát szórt a gazda a földes padlóra, abba rejtette a kántálóknak szánt jutalmat – pénz vagy csokoládé helyett diót.
A hagyományos étkek közt az ünnep előtti hetekre időzített disznóvágások „gyümölcsei”, az almás/mákos/diós bejgli, az összetört magvakból (tök, napraforgó stb.) a bejglihez hasonlóan készített urdás béles mellett szerepel a gombaleves, amely igen egyszerűen készül: a disznóhúst megfőzzük, majd a vízbe (savanyú) káposztát, füstölt kolbászt, paradicsomlevet, gombát és esetleg héjától megtisztított búzát teszünk.
Ha visszaugornánk a gáztűzhelyek térhódítása előtti „korokba”, ott találnánk az elmaradhatatlan karácsonyi étkek közt a bobájkát (guba) is. Tepsivel ma is reprodukálható: a kelt tésztát ujjnyi vastagságúra nyújtjuk, felvagdaljuk, majd megsütjük (a tésztacsíkokat össze is sodorhatjuk sütés előtt kis rudakká). Amikor pirosra sülnek, forrásban lévő vízbe dobjuk, megfőzzük, leszűrjük, végül megöntjük, vagyis leöntjük tejjel, vagy összekeverjük pirított vajjal, disznózsírral vagy szalonnatepertős (töpörtyűs) zsírral, végül túróval, dióval, mazsolával vagy darált mákkal a tetején tálaljuk.
Falvaink karácsonyeste, -éjjel még ma is a kántálók, betlehemezők énekétől hangosak. A gyerekek kántáló csapatai már a délutáni órákban elindulnak, míg a felnőttek inkább az éjféli misét követően kántálják meg a legközelebbi családtagokat. Mennyből az angyal, Az Istennek Szent angyala, Mennyből jövök most hozzátok, Krisztus Urunknak áldott születésén – ezek a magyar közösség leggyakoribb kántáló énekei. Nyolc-tíz fős, családtagokból, barátokból, egyházi közösség tagjaiból álló társaságok köszöntik ezekkel rokonaikat, ismerőseiket.
A Beregszászi járásban található Mezővári településnek bábtáncoltató betlehemes játéka van, ami vidékünkön különleges és egyedülálló, s több nemzetközi betlehemes találkozón is nagy érdeklődéssel övezve mutatták be. Ennek a játéknak hat résztvevője van: egy angyal, két pásztor, két öreg és a bábtáncoltató. Mindegyik szereplőt megjelenít egy báb is, ezekkel a bábtáncoltató eljátssza azt, amit a többi szereplő „élőben”.
Szintén a Beregszászi járás egyik településén, Bátyúban ismert a szokás, miszerint kántálni nem karácsonykor, hanem Újév alkalmából járnak. Az új esztendőt harangszóval és a következő énekkel köszöntik: „Mutasd meg nagy irgalmadat, szent Isten, jó atyánk,/mi volt, mi lesz, te alkotád, vigyázz tovább is ránk./Adj boldog újévet nekünk, ó, hallgass meg, nagy Istenünk./Őrizd meg földi népedet, áldd meg jobb kezeddel,/oltalmazó szárnyaidat fejünkről ne vedd el./Adj boldog újévet nekünk,/ó, hallgass meg, nagy Istenünk.”
Éjfélkor megszólaltak a templom harangjai, és az összegyűlt emberek énekeltek, boldog új esztendőt kívántak egymásnak. Az egykori Ugocsa vármegye részét képező Akli településről származik a következő köszöntő: „Jézus Betlehemben, mikor földre jött,/egy kincset hozott: békét, örömöt./Lehozta hozzánk a Mennynek kincseit,/melyhez hasonló nem volt, s nem is lesz itt./Mind boldog, aki őt befogadta már,/mikor kopogtatott szíve ajtaján./Jézussal új élet költözött oda,/s lelki fény, mit vihar el nem ért soha!/Testvér: itt a földön nincsen jobb barát,/tárd ki hát előtte szíved ajtaját!/Ne félj, nem bánod meg soha tettedet,/hiszen ajándékul hozza üdvödet.”
Egy hétgyermekes görögkatolikus családban a készülődés kritikus pontjai az idő és az energia. Az édesanya, Nóra meséli, hogy adventi koszorút majd’ minden évben készítenek, bár ez nálunk egy újabb keletű, csak az elmúlt néhány évben megjelenő szokás. Esténként imádkoznak, kántálnak a gyerekekkel, és természetesen napközben is szó esik róla, kinek a születését is várjuk annyira…
Az otthon feldíszítése nem tartozik a család szokásai közé, de legalább egy szál gyertya ég az asztalon, jelképezve a világosságot, amit Jézus a földre hozott. A mézeskalács elmaradhatatlan része az ünnepi készülődésnek, amelyet az idén már a nagylány készít. Szenteste napja szigorúan böjtös nap. Ilyenkor főleg hal és valamilyen leves van terítéken. Az ünnepre hazaszállingóznak mind a Magyarországon tanuló vagy dolgozó gyerekek, s az éjféli mise után mindig együtt költik el az ünnep első étkeit.
Az idei karácsony, bármit is hozzon, más lesz, mint az eddigiek. Közösségeinkben azonban megmaradtak a keresztény értékek, a távol lévők úgy követik majd a hazautat, mint napkeleti bölcsek a csillagot, és az adventi gyertyák közül is talán a remény lángja lesz most a legfontosabb. Közösségeink számára a vallás és az egyházi hagyományok mindig is megtartó erőként voltak jelen, akár hangos szóval dicsérték az Istent, akár otthon, a négy fal között, csendesen, az ártó fülektől távol. Legismertebb köszöntésünk az eddigieknél is jobban kifejezi reményeinket az ünnepen: „Dicsőség mennyben az Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek!”
Espán Margaréta