Karácsony Vajdaságban: csendben, családi körben

Édesanyám vajas bablevesének az illata. A várakozás, ami körülvett minden karácsonyt. Gyermekkoromban természetesen az ajándék várása, ma már a saját gyermekem csodavárásának a csodálata. A fa díszítése karácsony böjtjén. Az alma, a dió, a fokhagyma – mézbe mártva. A közös karácsonyok, a család szentsége, az egymásra figyelés. Erről szólt és szól nekem ma is a karácsony. Itt, Vajdaságban, Szabadkán.És erről szól nagyon sok vajdasági magyarnak. A karácsonyra való készülődést valamilyen különleges hangulat lengi körbe. Ilyenkor mind egy kicsit csendesebbek vagyunk, és türelmetlenül várjuk advent első vasárnapját. Édesanyámmal a mai napig közösen készítjük az adventi koszorút, amelyre nagyon sok vajdasági családban, a hagyományokhoz híven, lila és rózsaszínű gyertyák kerülnek. Sok emberhez belopta már magát a „trend”, mi azonban nemigen engedünk a divatnak, amikor a hagyományos ünnepeinkről van szó. Ezért az adventi koszorú visszafogott és főként termésekkel díszített.
Az adventi időszakban a Mikulás az, akinek cipőt pucolunk, és aki apró ajándékokat hoz: gyümölcsöt, édességet, rosszabb esetben virgácsot. Nagyon nehéz megmagyarázni most már a saját gyermekemnek, hogy a Mikulás nem a piros ruhás Télapó, és ha nem ő, akkor a Télapó mikor jön, mert hozzánk Télapó nem érkezik.
Vajdaságban, így nálunk is, szenteste a Jézuska hozza az ajándékot. Van, akinél a fenyőfát hozza, ajándékkal pedig a családtagok lepik meg egymást. A fenyőt viszont mindig együtt díszítjük, méghozzá karácsony böjtjén, általában valamikor napközben, miközben fő a vajas bableves, és készül a cukros öntet a mákos gubához, illetve édesapám bekeveri a mézes pálinkát. A vajas bab mellett talán a mákos gubát várom a legjobban karácsonykor.
A karácsonyfát minden évben máshogy díszítjük fel, hozzáadunk, vagy elveszünk belőle valamit. A vajdasági magyar nép rendkívül hagyománytisztelő, ami az ünnepeit illeti, de a karácsonyfa díszítése kapcsán nálunk is megjelentek a különféle színű gömbök, és már nagyon kevés családnál, talán faluhelyen van jelen a hagyomány: miszerint angyalkával, arany- és ezüstfényezésű dióval, mogyoróval, guráblival díszítik a fát. Ahhoz viszont ragaszkodunk, hogy a fenyőt semmiképp sem díszítjük fel napokkal, végképp nem hetekkel karácsony előtt.
Amikor elkészült a vajas bableves és a mákos guba, még nem ülünk asztalhoz. Sok vajdasági családban ez az ebéd, nálunk, az én szabadkai családomban addig nem eszünk karácsony böjtjén, amíg le nem megy a nap. Amikor ez megtörtént, asztalhoz lehet ülni, de a bab előtt még egy fontos ételsor áll: az alma, ami a család egységét szimbolizálja, és annyiba vágjuk, ahányan ülnek az asztalnál, a dió, ami az erőt és a termékenységet, továbbá a fokhagyma, ami az egészséget biztosítja az előttünk álló évben. Mindenből fogyasztunk, mézbe mártva. Közben beszélgetünk, és mintegy lelkileg átadjuk magunkat az előttünk álló estének. A bableves és guba után többeknél sült hal, vagy halászlé kerül az asztalra. Kinek ebédre, kinek vacsorára, de a hal szerves része a karácsonyi vacsoráknak.
Ezt követően jöhet az ajándékozás és a közösen eltöltött este. Sokan ellátogatnak az éjféli misére. Mi nem tettük, és nem tesszük ma sem. Viszont azon az estén szinte minden karácsonykor együtt, összebújva a nappaliban, megvárjuk az éjfélt és valamelyik szentmise közvetítését.
Karácsony napján az első dolgunk, hogy ébredés után odaüljünk a terített asztalhoz, amelyet előző este nem szedtünk le. A tányérokat mosatlanul rajta hagyjuk, az előttünk álló év bőségében reménykedünk ezáltal. Ezen a napon egymáshoz látogatnak a családtagok. Míg a szenteste a legszűkebb családi körben zajlik, addig a karácsony napja már az ünneplésé, egymás meglátogatásáé. Ilyenkor pulyka, kacsa kerül az asztalra a legtöbb háznál, de elengedhetetlen a töltött káposzta és sok háznál a bejgli is. És akkor a többi süteményről még nem is szóltam: karácsonykor szinte minden háznál készül zserbó, a már említett gurábli és magyarica is (szerbül a magyarica magyar nőt jelent).
S még valami: Szabadkán boldog ünnepeket kívánunk egymásnak, mindegy, hogy a szomszéd – pravoszláv lévén – majd csak két héttel később ünnepli Jézus születését. Mi csendben, családi körben ünnepeljük a karácsonyt, a szerbek tölgyfaégetéssel a főtéren. És ez így van jól. És süteményt viszünk egymásnak. Ez már csak így szokás minálunk.

Tómó Margaréta

A karácsonyfa-állítás szokása másként alakult a Vajdaságban, mint azokon a helyeken, ahol a fenyőfa adott volt – mondja Raffai Judit néprajzkutató. A mi vidékünkön, Szabadkán 1855-ben Völgyi Lajos óvó bácsi állított először fát. A falvakban nagyon sokáig különböző ágakat állítottak. Volt, ahol glédicságat, Oromhegyesen tollkarácsonyfát, volt, ahol kökényágat. Ezeket krepp-papírral, aranydióval és kreppből készült angyalkákkal díszítették. Volt rajtuk alma, gurábli, mézeskalács, felfűzött pattogatott kukorica is, Horgos környékén pedig pirospaprika. A harmincas évektől terjedtek el a különböző díszek, gyertyák, égők. Az, hogy a Luca napján ültetett búza minden fa alatt ott van még ma is, és maguk ültetik a családok, figyelik is, hogy ki hogyan gondozza, teljesen természetes. Betlehemezésre is volt példa, és vannak olyan helyek, például Muzslya, ahol a kántálás, vagy kóringyálás a mai napig élő népszokás.