Irány a Zugliget, lófogaton, vaskeréken!

A 19. század elejétől Buda főváros, Pest szabad királyi város és Óbuda mezőváros fejlődésével és lélekszámának emelkedésével megnőttek a városon belüli távolságok. Az egyes helyek közti távok bejárására csak a tehetősebbek rendelkeztek saját fogatokkal, a kevésbé vagyonos polgárok gyalogosan, vagy egy-egy útra bérelt kocsin vállalkoztak. A mai taxi „ősének” tekinthető bérkocsin való utazás a mindennapok részévé vált.
Az utast annak kívánsága szerinti időben és helyre fuvarozó bérkocsi a 18. század végén jelent meg hazánkban. Két alaptípusa honosodott meg: a durvább és erősebb kivitelű egyfogatú kocsikat konflisnak, a finomabb és elegánsabb megjelenésű kétfogatúakat fiákernak hívták. Ez utóbbiakat inkább a tehetősebbek választották, ahogyan az a korabeli, A régi mániám című dalból is kiviláglik. Mindkét járműfajtán belül évszaktól függően használtak nyitott és csukott kocsikat.
A bérkocsisok működését egy 1827-ben kiadott császári pátens ismerte el iparként, űzéséhez mestervizsgát kellett tenni hajtásból. A bérkocsisok céhek, majd ezek megszűnését követően (1867) ipartársulatok, testületek tagjai voltak.
A Zugliget üdülő- és szórakozóhelyei kedvelt célpontokat jelentettek a pest-budai közönségnek. Ezeket részben bérkocsikon közelítették meg az oda vezető, esőben is járható, köves, zúzalékos burkolatú úton. Leginkább a Laszlovszky-major melletti Szarvas fogadóhoz hajtattak, ugyanakkor a magasabban fekvő Szép Juhászné fogadó is népszerű célállomása volt az általában egyszerű és egyszínű sötétre festett kocsik utasainak.
Sokszor kaptak kritikát a bérkocsisok, mert gorombán viselkedtek az utasokkal szemben, időnként megtagadták a fuvart, vagy túlkövetelték a viteldíjat. Néha a hajtás sebessége képezte panasz tárgyát.
Az 1910-es évek elejétől megszaporodott a géperejű bérelhető gépjárművek, az autótaxik száma. A fogatolt bérkocsi-közlekedés kezdett a háttérbe szorulni.
A viszonylag drágább, egyéni utazást szolgáló bérkocsik mellett meghonosodott az egyszerre több személynek helyet adó, meghatározott útvonalon és meghirdetett időközönként induló társaskocsi, az omnibusz. Latin eredetű nevének magyar jelentése – mindenkinek – fogalmazza meg jól ennek az utazási formának a jellegét, ami a bérkocsikhoz képest olcsóbb és fix tarifáért volt igénybe vehető.
Elsőként Párizsban jelent meg omnibusz 1662-ben, majd a 19. század első harmadában Európa nyugati nagyvárosaiban (Párizs, London, Berlin és Bécs) általánossá vált a használatuk. Hazánkban először Pesten Kratochvill János városligeti vendéglős honosította meg, 8-14 személyes kocsijait a belváros és ligeti vendéglője között járatta 1832. július 1-jétől. Az új típusú társaskocsi-közlekedést a kezdeti időkben a pesti és budai, majd óbudai bérkocsis céhek, valamint egyéni vállalkozók látták el.
Zugligetet eleinte budai kiindulási pontokról: a Dunán fekvő hajóhíd tabáni hídfőjétől – 1849 után a Lánchídtól –, a vári Bécsi kaputól és a mai Széna téren álló, vízivárosi régi Szent János Kórháztól érték el társaskocsik. Elsőként, 1832. augusztus 5-től, a budai bérkocsis céh kapott engedélyt a Laszlovszky-majorhoz és Lipótmezőre tartó forgalom lebonyolítására. A céh járművei 1833 májusától csak délután és óránként, igény esetén sűrűbben jártak.
Bevezették a jegyek használatát. A Tabánból eleinte 10, majd 12, a bécsi kaputól 6, később 8 krajcárba került egy út. 1837 és 1841 között a Bécsi kaputól Kellner József vállalkozó is indított társaskocsit magasabb, 15 krajcáros viteldíjjal a Laszlovszky-majorhoz. 1845 körül érkezett Pestről Zugligetbe az első omnibuszjárat, a pesti bérkocsis céh üzemeltetésében.1849-ben átadták a Lánchidat, és a Várhegy alatti alagút 1855-ös forgalomba helyezésével közelebb került Pesthez a budai hegyvidék. Ebben az időszakban négyes fogatú kocsik is jártak a Zugligetbe, amelyeken 27-28 utas is helyet kapott.
1864-ben a Lánchíd pesti és budai hídfőjétől, a Császár fürdőtől és a Sebestyén térről (ma: Ferenciek tere) lehetett a Zugligetbe omnibuszozni, a lóvasút 1868-as indulásáig töretlen volt a forgalom. Ebből az évből már rövidebb útvonalú járatról is van információ: az Alagúttól a hegyvidék „lábáig”, azaz a Városmajorig közlekedtek társaskocsik. Az 1874 júniusában átadott fogaskerekű vasút végállomásához a nyolcvanas években a Keleti pályaudvarról is el lehetett jutni omnibusszal.
1871 májusában alakult meg a Budakeszi-Budai Társaskocsi Részvénytársaság, amely napi 14 járatot indított a régi Szent János Kórház és Budakeszi között, 30 krajcáros viteldíjjal, másfél órás menetidővel. A budakeszi székhellyel rendelkező vállalkozás a budai társaságok sorába is felvetette magát, így nem kellett határvámot fizetnie. A cég és a budai lóvasúti vállalat között konfliktushelyzet alakult ki, mivel utóbbi szerint a budakeszi-budai omnibuszok a Zugligetbe is vittek utasokat.
A lóvasút villamosítását követően, annak „ráhordó” járataként, a Laszlovszky-majornál ért véget a társaskocsi vonala. A továbbutazni vágyók a Szarvas vendéglő előtti bérkocsi- és omnibuszállomáson szállhattak át a Szép Juhászné vendégfogadó érintésével Budakesziig haladó társaskocsikra. Egyúttal a végállomásról indult a Szép Svájcinő bérnyaraló és a Diogenész-falva üdülőtelep vendégeit fuvarozó omnibusz, a Fácán üdülőszálló és nyaralótelep érintésével, a Csillagvölgyi útig, a Zugligeti úton át. A Szarvas vendéglőnél lévő állomáshelyet használva 1905–06 körül Engelhardt Lénárt, Rudvig Sebő, Lenz Sándor és Szakál Lukácsné tulajdonosok helyi bérkocsikkal fuvaroztak a Zugligetben. (Szakál Lukácsné ekkor a Szarvas vendéglő tulajdonosa is volt).A gépkocsi megjelenése és elterjedése során kialakították az automobil tömeges személyközlekedésre is alkalmas változatát. A korabeli autóbusz, ami inkább egy nagyobb taxira hasonlított, a budai hegyvidék forgalmában is megjelent, a Svábhegy és a János-hegy között járt 1909-ben, a Phőnix Automobil Rt. üzemeltetésében. Valószínűleg hasonló kivitelű buszokkal indulhatott az 1911-ben engedélyezett autóbusz-forgalom Zugliget és Budakeszi között.

Balázs–Krizsán