„Vizgyógyintézettel összekapcsolandó nagyszerű mulatóhely”
Johann Karl von Stettner udvari tanácsos birtokainak határát a Tündér-hegyen még ma is mutatja két régi határkő, rajtuk 1724-es dátum és a J. St. monogram. A mai Szilassy út 3. helyén épült fel az a major, amelynek főépületét egy sugaras istenszem-jelkép díszítette. Az egyik – legvalószínűbb – magyarázat szerint innen kapta nevét a hely. Mások úgy vélik, hogy a kertjében fénylő, karsztforrások táplálta tavacskát nevezték „Isten szemének”.
A vendéglőt kezdetben németül ismerték, „Zum Auge Gottes” néven, azonban nem kellett sok idő, hogy a magyar „Istenszeme” elnevezés váljék elterjedtebbé. Az 1760-as években már fogadó működött benne, de a kortársak a 19. század első harmadáig nem jegyeztek fel róla semmi rendkívülit. Talán ezért is találta alkalmasnak a helyet Kossuth Lajos 1837 májusában, hogy oda vonuljon vissza pihenni. A május 4-ről 5-re virradó éjjel itt fogták el őt a császári udvar emberei.
Kovásznai Kovács Zsigmond 1839-ben lett a Disznófőt és az „Isten szemét” is magában foglaló birtok új tulajdonosa, s nagy terveket szőtt a környék felvirágoztatására. A Hírnök című lap így ír erről: „Budapest, oct. 19. A’ Zugliget’ úgynevezett »Disznófő« részét Kovásznai Kovács Zsigmond tbiró ur megvevé ‘s vizgyógyintézettel összekapcsolandó nagyszerű mulatóhellyé szándékozik azt változtatni, melly czélból néhány nap múlva Graefenbergbe fog utazni egy itteni kedvezőleg ismert orvossal Priesznitzhez, szükséges tanácskozás végett az elrendezés iránt, melly hihetőleg olly gyorsan menend előre a’ tisztelt vállalkozó’ nagymódu tehetsegihez képest, hogy talán még jövő évben meg is fog nyittatni e’ jótékony intézet, ‘s nemcsak betegeknek, hanem egészségeseknek is rég óhajtott menedékül szolgáland a’ fővárosi por, zaj ‘s egyéb kellemetlenségek elől. A’ vállalkozó szellemű vevőnek legjobb sükert kívánhatni, ‘s fővárosink’ lakosi különösen hálára kötelezetteknek is érzendik magokat iránta.”
Valószínűleg ekkor építették át az egyszerű, tornácos fogadót. A kibővített épület 1846-ban leégett, de igen hamar újjáépítették, és „Isten szeme” is visszakerült a homlokzatára. A Hölgyfutár így élcelődött 1850 tavaszán: „Nyári lakok mindenfelé hirdettetnek, s mondják, hogy legolcsóbbak a szállások az »Isten szeme« cimü majorban. Elhisszük, hogy oda nem igen mernek sokan menni, mert féltik keblök valódi érzelmeit.”
A fogadó 1864-ig működött, akkor a svájci születésű Haggenmacher Károly (1835–1921) gépész, malomipari szakember vásárolta meg a birtokot. Ő a bátyjával, Henrikkel (1827–1917), a magyar sörgyártás egyik legjelentősebb alakjával együtt az 1850-es években telepedett Magyarországra, mindketten sokat tettek a hazai élelmiszeripar fejlődéséért.
Haggenmacher Károly az épületet és annak környékét is teljesen átalakíttatta, a család utolsó itthon élő leszármazottja szerint „az a ház színes, berakott üvegablakaival, régi svájci kályháival olyan volt, mint egy ékszer az erdő mélyén”. A férfi idős korára megvakult, 1921-ben öngyilkos lett. A villát unokahúga, Dreher Jenő sörgyáros felesége, Haggenmacher Bertha Luisa örökölte, majd a fővárosnak adományozta.
A főváros, bevételt remélve, bérbe adta az ingatlant. Az utolsó lakó gróf Andrássy Gyuláné volt, aki egészen haláláig, 1949-ig használta. Azt követően az épületből gyermekotthon lett. A Kossuth Lajosról elnevezett nevelőintézetben családi tragédiákat elszenvedő kisfiúk éltek.
A bentlakásos egészségügyi-nevelési intézmény számtalan profilváltáson esett át. A gyermeklétszám átlagosan 40-50 fő volt, az oktatás az átszervezésektől függően változott. Kezdetben a zugligeti iskola tanárai jártak fel oda tanítani, később a felsősök mentek le naponta az iskolába, majd az intézetben folyt az oktatás saját tanárokkal, az iskolában csak vizsgát tettek a gyerekek.
Az intézet nevelői 1955-ben kis házi múzeumot rendeztek be Kossuth Lajosról, és emléktáblát is avattak, de mindkettőnek nyoma veszett. Egy „felújítás” során, 1961-ben levésték a homlokzatról a klerikális jelképnek kikiáltott sugaras „Isten szemét”. Télen a gyermekotthon lakói és a környék lakossága is előszeretettel használta jégpályaként a befagyott tavat, azonban az 1990-es években az Istenszeme-forrást és a Disznófő-forrás vizét is bekötötték a csatornába, így a tó lassan kiapadt.
Az épület 2000 tavaszán életveszélyessé vált, a gyerekeket a tanév közepén kiköltöztették. Bár a főváros nyomban műemlékké nyilvánította, azóta üresen áll a ház.
Balázs–Saly