Cziffra Fesztivál 2018 – egy hét zene három helyszínen

A csaknem elfelejtett magyar zseni, Cziffra György kultuszának újjáélesztésében Balázs János Liszt-díjas zongoraművészé az érdem. Az ő hihetetlen munkabírása, szervezőkészsége és a művészi interpretációban való tevékeny részvétele nagyban hozzájárul az idén már harmadik alkalommal megrendezett Cziffra Fesztivál sikertörténetéhez.

A programok immár három helyszínen zajlottak: a MOM Kulturális Központ és a Zeneakadémia után ezúttal a MüPa Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterme is otthont adott koncerteknek. Ezek száma is évről évre emelkedik, először négy, aztán hat, most pedig már nyolc kiváló produkciónak tapsolhatott a közönség. A további tervekről még korai beszélni, de 2021-re, Cziffra György születésének 100. évfordulójára a szervezők, több külföldi helyszín bekapcsolásával, még rangosabb nemzetközi ünneppé szeretnék tenni a fesztivált.
A nyitókoncertet, amit a Bartók Rádió egyenes adásban közvetített, megtisztelte jelenlétével Áder János köztársasági elnök és Pokorni Zoltán hegyvidéki polgármester is. Balázs János beszédében röviden méltatta Cziffra György érdemeit, és beszélt a tervekről, valamint arról a széles társadalmi összefogásról, ami reményt ad arra, hogy a zenei esemény minden évben tovább bővül.
A hagyományokhoz híven a megnyitón ezúttal is a Cziffra Fesztivál Kamarazenekara játszott Kállai Ernő Junior Prima díjas hegedűművész, koncertmester irányításával. Elsőként Mozart közkedvelt Divertimentóját hallhattuk, amely századokkal ezelőtti nemes „szórakoztató zene”. Ezt Weber Klarinét-kvintettjének vonószenekari változata követte, ebben a szlovén vendégművész, Darko Brlek játszotta a klarinétszólamot.
A „második félidőben” három izgalmas mű szólalt meg. A két bravúrdarab – Ernest Bloch Nigun és Maurice Ravel Tzigane című szerzeményeinek – előadója Gwendolyn Masin hegedűművésznő volt, aki magyar édesanyjától vette az első leckéket. Az estét Cziffra és Balázs János kedvence, Chopin Andante spianatója és Nagy polonéze zárta. Az első rész – nevéhez híven – egy gyönyörű, megnyugtató zongoraszóló volt, majd a polonéz előadásába a kamarazenekar is bekapcsolódott.
A közönség vastapsa nem engedte a koncert befejezését, így két ráadásszámmal gazdagodtunk. Először Dinicu közismert Hora staccatóját adta elő Masin hihetetlen virtuozitással, Balázs János zongorajátékával, majd utóbbi szólójában Chopin Cisz-moll nocturne-jével fejeződött be a nyitóhangverseny.
A második napon a tavaly óta ugyancsak hagyománnyá váló, stílszerűen ZongOpera névre keresztelt zenei „projekt” következett. Egy éve Rost Andrea, most pedig a világhírű koloratúrszoprán, Miklósa Erika adott nagy sikerű koncertet Balázs János zongorakíséretével. Minden számot vastaps követett, aminek csak az egyébként szellemesen konferáló díva tudott véget vetni azzal, hogy a következő darabról mondott néhány kedves szót.Mozart-, Verdi- és Gounod-operák legkedveltebb áriái mellett híres filmdalok és a magyar népdalkincs gyöngyszemei is elhangoztak. A fellépők Violetta áriáját a Traviatából, Adélét a Denevérből vagy a nálunk kevésbé ismert Astor Piazzola Maria de Buenos Aires című, tangóelemekből felépített operájának egyik nagyáriáját adták elő, ez utóbbit igazi latin temperamentummal. A zongoraszólók, mint például a Rigoletto parafrázis Liszt Ferenc, vagy a Denevér című nagyoperett részletei Cziffra György átiratában, továbbá Balázs János magyar népdalokra kreált saját improvizációi is zajos tetszést arattak.
Miklósa Erika korábban Másképp címmel készített lemezt, amely a „könnyű műfaj” irányába tett kirándulásáról szól. Most is elbűvölte a hallgatóságot Edith Piaf Himnusz a szerelemhez című dalával, vagy a Casablanca örökzöldjével, az As Time Goes By-jal, de az A csitári hegyek alatt is lenyűgözően szólt az előadásában.
A következő két nap fókuszában a klasszikus zene állt. Két világhírű zongoraművész tisztelgett a fesztivál névadójának emléke előtt, aki maga is számos alkalommal játszotta ezeket a darabokat koncerteken, lemezfelvételeken.
Előbb a szentpétervári születésű, Grammy-díjas zongoravirtuóz, Arkagyij Volodosz a 19. századi német romantika zenei repertoárjának lírai darabjaiból válogatott programmal kápráztatta el a MüPa publikumát, mellőzve a konvencionális megoldásokat.
A zongoraművész pályakezdését is a szokásokkal való dacolás jellemezte. Az utóbbi évtizedekben minden nagy művész karrierje rangos nemzetközi versenyeken indult, ő azonban tudatosan kerülte ezt, de a szerencse mellé szegődött, és egy nagy lemezcég producere felismerte rendkívüli képességeit. Játékát a kritikusok Vladimir Horowitzéhoz hasonlítják. A 45 éves orosz művész Schumann Pillangók című sorozatát, Schubert utolsó B-dúr zongoraszonátáját és Brahms Nyolc zongoradarabját adta elő. Utolsó ráadásként, kifejezetten Cziffra György tiszteletére, egy Vivaldi-művet is eljátszott.
A Zeneakadémia nagytermében az idei másik sztárvendég, a francia Pierre-Laurent Aimard Grammy- és Siemens-díjas zongoraművész koncertjét élvezhettük. (Ezt a díjat olyan ikonikus zeneművészek kapták már meg, mint Leonard Bernstein, Benjamin Britten vagy Daniel Barenboim.)
A hangverseny első részében Beethoven B-dúr szonátája, a közismert Hammerklavier című terjedelmes mű hangzott el, majd három orosz zeneszerző kompozíciói kerültek sorra: a Szarkazmusok Prokofjevtől, Obukhov Revelationje, végül Szkrjabin szonátái. Az utóbbiak technikai kihívásait zseniálisan oldotta meg a művész.
Az improvizáció az előző fesztiváloknak is egyik kedvenc témája volt, hiszen ebben Cziffra György is igazán otthonosan mozgott. Tavaly Freund Tamás neurobiológus professzor rendhagyó tudományos előadása ismertette, mi játszódik le a művészek agyában a zenei rögtönzés során, majd Lajkó Félix és Balázs János „illusztrációiban” gyönyörködhettünk. Az idei műsor a műfaji nyitottság jegyében óhajtotta bemutatni az improvizáció művészetét és gyakorlatát.
A Zeneakadémián három pianista kalauzolta a nagyérdeműt a hangok és műfajok birodalmában: Balázs János a klasszikus, Presser Gábor a pop- és rockzene, míg Szakcsi Lakatos Béla a jazz területéről érkezve mutatta be az improvizáció mibenlétét. Két zongorán osztoztak meg hárman: Balázs János és Szakcsi négykezest játszott, Presser „saját” hangszert kapott.
Beethoven Holdfény szonátájától az Over the Rainbow-ig terjedt a repertoár, amelyben a helyszínen született kompozíciók is helyet kaptak. Olykor egyedül, de természetesen a lehető összes kombinációban játszott a három kiváló muzsikus. Szenzációsak voltak Szakcsi improvizációi a közkedvelt Presser-slágerekre.
Szombat (február 24-én) délelőtt vidám gyermekzsibongástól volt hangos a MOM Kulturális Központ kupolaterme. Hangszerbemutató koncerten ismerkedhettek az óvodások és kisiskolások szüleik és nagyszüleik társaságában az akusztikus gitárral és az azon játszott fülbemászó zenedarabokkal. Akadt, aki a saját hangszerét is elvitte, és megmutatta Eötvös József Liszt Ferenc-díjas gitárművésznek.
Igazi interaktív program volt, a mester olykor játékosan, kérdezz-felelek módszerrel hozta intim közelségbe a hangszert és a zenét. Heitor Villa-Lobos a brazil népzenén alapuló műveivel kezdte, az egyes tételeken megmutatva a kifejezhető hangulatokat. Bartók Béla Gyermekeknek című művét játszva a kicsik a magyar népdalkincs olyan közkedvelt darabjaira csodálkozhattak rá, mint a Kis kece lányom, vagy a Süss fel, nap.
Eötvös saját, 14 évesen írt, A békakirály lakodalma című munkáját követően Bachtól a Goldberg variációk áriatétele következett, majd 18 éves tanítványát, Szalai Lottit is a pódiumra szólította a gitárművész. Vivaldi Kettős mandolinversenye szólalt meg két gitáron, s a gyerekek megismerhették a zenei monológ és párbeszéd lehetőségeit a hangszeres zenében. Szalai Lotti szólóban adta elő a spanyol Francisco Tárrega Alhambra és Gran Vals című virtuóz darabjait, majd Eötvös József egy francia tangóval és egy argentin milongával búcsúzott lelkes hallgatóságától.
Ugyanaznap este Cziffra Györgynek olykor kényszerből, de mindig szívesen gyakorolt tevékenységére emlékeztünk a Báresten. A múlt évben Szulák Andrea és Sárik Péter triója idézte fel a „boldog békeidők” fülbemászó hazai slágereit, az idén pedig a Kossuth-díjas Hot Jazz Band autentikus tolmácsolásában tettünk hasonló időutazást.
Ifj. Sárközy Lajos Junior Prima díjas hegedűművész zenekara tavaly is, most is a zenei palettáról oly’ nagyon hiányzó cigányzenét interpretálta, felvillantva a régi vendéglők, éttermek felejthetetlen hangulatát. A Bárest tiszteletére a színházterem széksorai helyére most is kerek asztalok kerültek, a kisebb-nagyobb társaságok úgy helyezkedhettek el, mint egy „igazi” mulatóhelyen.
Jó ötlet volt az is, hogy felváltva játszott a két zenekar, mégpedig három fordulót. A Hot Jazz Band a trombitás-énekes Bényei Tamással az élén olyan népszerű régi slágerokat adott elő, mint az Este fess a pesti nő, az Egy kis édes félhomályban vagy az Egy tisztes őszes halánték. Az Odavagyok magáért és a Kellene egy kis hacáré-hacacárét már mindenki együtt énekelte. Bényei Tamás táncra biztatta a közönséget, és valóban, olykor tíz-tizenkét páros is keringőzött, vagy járta a foxtrottot.
A virtuóz prímás, ifj. Sárközi Lajos vérpezsdítően játszó zenekara számos közkedvelt magyar nótát adott elő, a keringők, csárdások és operettrészletek dallamait pedig itt is közösen énekelték, vagy dúdolták a jelenlévők. Persze, náluk sem hiányoztak a táncos lábú vendégek. A Túl a Tiszán faragnak az ácsok, a Jöjjön ki Óbudára vagy a Vörösbort ittam az este mellett Bihari János meseszép verbunkos zenéje is emelte a hangulatot.
Végül a két zenekar együtt játszott el néhány dalt, ezzel is illusztrálva a műfajok átjárhatóságát. Seress Rezső világslágere, a Szomorú vasárnap és a Meseautó című filmdal csendült fel Bényei Tamás énekével és Sárközi Lajos gyönyörű hegedűszólójával, majd a Mézga család főcímzenéjével zártak. A vastaps „kényszere” alatt eljátszották Gershwin ’S Wonderful című sztenderdjét is, ezzel zárva a remek Bárestet.
Ugyancsak visszatérő fesztiválprogram A jövő generációja címet viselő előadás, amelyben a legtehetségesebb fiatal művészpalánták adnak ízelítőt művészetükből, hiszen az esemény névadója is „csodagyerekként” tűnt fel annak idején… A Virtuózok és a Junior Prima díjasok csapata magas színvonalú játékában gyönyörködhetett a MOMkult színháztermét zsúfolásig megtöltő közönség. Kiemelkedőnek bizonyultak Kristóf Réka szopránremeklései, Szabó Marcell zongorajátéka (aki számos hangszerest is kísért) és Bonino Anna-Sofia hegedűszólója. Hambuch Gerda, a MOMkult igazgatója ezen a programon adta át az ajándékokat a Cziffra Kód nevű vetélkedő nyertes csapatainak.
Az Hommage á Cziffra gálahangverseny színhelye ezúttal is a Zeneakadémia nagyterme volt, az ünnepi eseményt szintén egyenes adásban közvetítette a Bartók Rádió. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere ünnepi beszédében bejelentette: március 1-jén helyezik el az alapkövét az Országos Roma Kulturális és Oktatási Központnak, amely több mint kétmilliárd forintból valósul meg, és Cziffra Györgyről nevezik el.
Balázs János üdvözlőszavai után a fesztiváldíjak átadása következett. Az Ifjú Tehetség-díjakat Antalóczy Máté és Tichiti Naim, a Tehetség-díjakat Devich Gergely gordonkaművész és Horti Lilla operaénekes, míg az Életmű-díjakat Csonka András, a Zeneakadémia programigazgatója és Ránki Dezső zongoraművész vehette át.
A műsor első részében Brahms D-moll hegedű-zongora szonátája hangzott el Balázs János és a francia-holland Cosima Soulez Lariviere hegedűművésznő, a tavalyi Bartók Világverseny győztese tolmácsolásában. A szünet után két Liszt-mű következett: a Les Préludes és az Esz-dúr zongoraverseny. Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész-karmester vezényletével ezúttal is remekelt a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, a zongoraversenyt pedig Balázs János tolmácsolta. A rádiózenekar többször játszott Cziffra Györggyel az 1970-es években, olykor ifj. Cziffra György vezényletével, Vásáry Tamás pedig személyes barátságban állt velük.A gálakoncert lelkes közönsége is több ráadást „harcolt ki”, amit a tervezett műsoridőn túl is közvetített a rádió. Balázs János először Liszt VI. Magyar rapszódiájából játszott, majd a Kék Duna keringő parafrázisa következett, végül – némi célzást sem nélkülözve – az „Elindultam szép hazámból…” zárta a programot.
Szólni kell még Bősze Ádám rádiós műsorvezetőről, zenetudósról, a fesztivál házigazdájáról is, aki kifogástalanul, igazi rátermettséggel konferálta végig a hangversenyeket, különösen a Báresten sziporkázott, és adott „előzetest” saját estjéből. A rendezvénysorozatot ugyanis egy rendhagyó műsor zárta, Cziffra „After” #Szeretnekahallgatók címmel. Ebben Bősze Ádám egy eddig nem létező műfajt mutatott be, amely a stand-up alapjaira építve nyújtott tartalmas szórakozást a zeneszerető közönségnek.
Egy fesztiválnak velejárója számos kisebb-nagyobb program, apró, de nem lényegtelen külsőség is. Sok más mellett immár hagyományosnak mondható a MOMkult épületében az emeletre vezető lépcsősor melletti fotókiállítás is: ebben az esztendőben tizenhárom nagyméretű fénykép idézte fel a névadó emlékét. A többi között látható volt Cziffra György híres portréfotója, ami az elmúlt három évben számos fesztiválkiadványban megjelent.
Érdekes személyes képek nagyításai is a falakra kerültek: a Cziffra házaspár konflisban a római Szent Péter-bazilika előtt, Cziffra György otthonában és a még felállványozott senlisi kápolnában, vagy tizenéves fiának zongorajátékát hallgatva. Ez utóbbi igazán megható a kiváló zongoraművésszé és karmesterré cseperedett ifj. Cziffra György tragikus halálának ismeretében…Vásáry Tamás, Balázs János, Dráfi Kálmán és Mocsári Károly részvételével mesterkurzus is tarkította a programok sorát. A Szamos cukrászda zongoraklaviatúrát formázó tortaszelete és a Takler Pincészet nedűi (különösen a Rubato névre hallgató cuvée) szépen fogytak a helyszínen, az utóbbi palackban hazaszállítva is.

A rendezvény valóban grandiózus zenei ünneppé nőtte ki magát három év alatt, mi mással is búcsúzhatnánk tehát: jövőre találkozunk a negyedik Cziffra Fesztiválon!

Márton Attila