Főhajtás az áldozatok előtt

A magyarországi németek kitelepítésének 72. évfordulóján megemlékezést tartott a XII. kerületi német nemzetiségi önkormányzat és a Svábhegyi Hagyományőrző Egyesület az Eötvös úti Német Keresztnél.
„1946. január tizenkilencedikén indult el az első tehervagonokból álló szerelvény a budaörsi pályaudvarról, rajta mintegy ezer ember – kezdte Meskó Gyula, az egyesület egyik alapítója, nemzetiségi önkormányzati képviselő. – Február elejére Budaörs már teljesen kiürült, és hamarosan hasonló sorsra jutottak országszerte a svábok lakta települések százai. Több mint kétszázezer magyarországi német, »magyar sváb« jutott erre a sorsra. A kitelepítés – németül: Vertreibung – a magyarországi svábok kifosztását és elűzését jelentette.”
A történészek szerint a hazai németség kollektív alapon történő megbüntetése – vagyonjogi szankciók alkalmazásával, kitelepítéssel – vélt vagy valós második világháborús szerepvállalásukon túl több tényezővel is összefüggött. A nagyhatalmak, a „kis győztesek”, de a legyőzött országok is, köztük a magyar kormány, lehetőséget láttak nemzetállami homogenitásra törekvő programjaik végrehajtására. A szovjet megszálló hatóság, élén Vorosilov marsallal, külön nyomást gyakorolt ez irányban.
Fontos befolyásoló szempont volt az 1945 márciusában meghirdetett magyar agrárreform. A szegény parasztok, agrárproletárok földhöz juttatását részben a magyarországi németek birtok-, ingatlan- és ingóságállományának igénybevételével kívánta megvalósítani az állam. Politikai nyomást jelentettek a szomszédos országokból az anyaországba menekülő határon túli magyarság, a bukovinai székelyek több mint tízezer fős csoportja, a felvidéki magyarok is, akik a Csehszlovákiával 1946-ban megkötött lakosságcsere-egyezmény során kényszerültek lakóhelyük elhagyására. Letelepítésük zömében a németek által lakott dunántúli vidéken zajlott.
A kitelepítési névjegyzékbe az 1941-es népszámlálás során magukat német anyanyelvűnek vagy német nemzetiségűnek valló emberek kerültek. Az elűzetés végrehajtása felszínre hozta az érdekellentéteket a koalíciós pártok között, amelyek igyekeztek mentesíteni a kitelepítés alól a potenciális szavazóbázisukba tartozókat. A kisgazdák a módosabb német parasztgazdák, a kommunisták a német ajkú munkásság és a bányászok kivételét kívánták elérni. A szociáldemokrata párt, élén Kéthly Annával, kezdettől fogva ellenezte a kollektív bűnösség elvének alkalmazását.
Egyházi személyiségek – Mindszenty József hercegprímás, Shvoy Lajos székesfehérvári püspök – mellett a magyar szellemi élet reprezentánsai, Fenyő Miksa és Parragi György a kitaszítás ellen tiltakozva a magyar társadalomhoz fordultak. Az eredmény: a belügyminiszter 14 napra betiltotta a Magyar Nemzetet a tiltakozó cikk közreadásáért.
Meskó Gyula a megemlékezés koszorújának elhelyezése előtt így fejezte be beszédét: „Elismerés és dicsőség azoknak, akik segítették a bajbajutottakat. Kegyelet, méltó emlékezet az áldozatoknak, főhajtás az ártatlanok emléke előtt.”

Balajthy Anna