A csikófark, a citromsármány és a törpe
Mire jók az út menti, parkolók közötti, járdák találkozásánál kialakított, sokszor csak néhány négyzetméteres zöld területek? Például arra, hogy örökbe adják ezeket a környéken élőknek, akik aztán gondjukat viselik, vagy olyan nagyszerű programok részeivé váljanak, mint az „Ébredj egy szebb kerületre!” című kerületjáró vetélkedő.
Az éjszakai játékra száznál is többen regisztráltak, sokan pedig egyszerűen csak elmentek a polgármesteri hivatal előtt felállított rajthoz, hogy egyedül vagy barátaikkal, családjukkal közösen járják végig az állomásokat. Így tett e sorok írója is, aki kislányával együtt vágott bele a kalandba.
Előzetesen Rózsa Zoltán, a szervező hegyvidéki zöld iroda vezetője elmondta, szeretnék jobban ráirányítani a figyelmünket azokra a kisebb zöld szigetekre, sávokra, amikről hajlamosak vagyunk nem tudomást venni, pedig fontos szerepük lehet abban, hogy még komfortosabban érezzük magunkat lakókörnyezetünkben. Ezt a célt szolgálja a mostani, a Városi Zöldövezetek Program (Interreg CE Urban Green Belts) keretében meghirdetett és a tematikus városi sétákat szervező Hosszúlépéssel közösen lebonyolított játék, amin a Hegyvidék különleges növény- és állatvilága mellett néhány örökbefogadókra váró zöld területet is bemutattak. A kiválasztott öt helyszínen nemcsak izgalmas, interaktív feladatok vártak minket, játékosokat – a megoldásokat a rajtnál kapott menetlevélbe kellett beírni –, hanem egyedi installációk is. Ezek másnap délutánig díszítették a közterületeket, így a hegyvidékiek valóban egy szebb kerületre ébredhettek.
Mindjárt az első állomáson kiderült, hogy van egy növényünk, amelyik Budapesten csak a hegyvidéki területen él: a közönséges csikófark. Eszmei értéke 100 ezer forint, két termőhelye a Sas-hegy és a Gellért-hegy, az egyiken kizárólag porzós, a másikon termős példányok nőnek. Tízéves kislányom meg is jegyezte, hogy akkor miért nem ültetik közelebb egymáshoz őket – bár ilyen egyszerű lenne!
A Hollósy Simon park Böszörményi úthoz közeli végénél megszólaltak a hegyvidéki madarak, a feladat az volt, hogy a hangot párosítsuk a megfelelő fajhoz. Bár a hollót és a fecskét eltaláltam, a harkály véleményes volt, azonban a legszebb hangú madarat, a citromsármányt, sajnos, nem ismertem fel. Nem úgy, mint a jelenlévők, akiket velem együtt elbűvölt az éneke. Közben a helyi televízió megkérdezte a lányomat, mit szeretne látni a kihasználatlan zöld területeken, ő pedig rávágta, hogy kecskesimogatót, mert az jó a gyerekeknek, és a füvet sem kell nyírni többet.
Nem nehéz megtippelni, hogy a hegyvidéki kecskékre még sokat kell várni, lugasok viszont akár el is férnének egy-egy helyen. Lehetne mindjárt kétkarú vagy váltott karú redélylugas építésén gondolkodni. Előbbiről dr. Merényi Károly nyomán a németvölgyi állomáson megtudtuk, hogy „ugyanabban a magasságban nem egy, hanem két kar ágazik el jobb és bal irányban”.
Innen már lefelé vitt az utunk. A Kiss János altábornagy utcában, a gyerekek legnagyobb örömére, a hegyvidéki törpe nyomait kutattuk. Gyorsan rájöttünk, hogy nincs olyan pontja a kerületnek, ahol ne járt volna, aztán magabiztosan soroltuk a fotókon látható épületek, közterületek nevét. Egészen addig, amíg egy sokablakos valami került elénk. A Déli, netán egy irodaház? Egyik sem, ez becsapós kép volt – egy áthaladó buszt örökített meg…
A végén a Csörsz parkban megtanultuk, hogy a vadon élő állatokat sem illik zavarni. Aki elég halkan közeledett hozzájuk, találkozhatott – legalábbis fotón – a vörös mókussal, a nyesttel vagy épp a denevérrel. Ez, persze, megint a kicsiknek ment a legjobban, ők nem zavarták fel az idegenre hangosan brekegő békákat. Így zárult a kerületzöldítő játék, amelynek résztvevői az önkormányzat jóvoltából egy Hosszúlépés-sétajeggyel gazdagodtak.
sm.