Fantasztikus játszótéri pillanatok

Stílusosan a MOM Kulturális Központ Csörsz utcai játszóterén mutatták be Maros András Játszótéri pillanatok című új könyvét. A szülők és az érdeklődők a füvön üldögéltek, a hangszóróból halk zene szólt. A szerzővel Király Levente költő beszélgetett.
Maros András így jellemzi önmagát; „Budapesten születtem, Hollandiában, az USA-ban, Angliában, Magyarországon jártam iskolába, közgazdász diplomám van. Voltam címügynök, betanított munkás, takarító, angolnyelv-tanár, matematikatanár, utcai hegedűs, furulyás, újságárus, festő-mázoló, teniszező, teniszedző, reklámszövegíró, kreatív igazgató. Talán ezek miatt (is) lettem író.”
A szerző nyolc prózakötetet, színdarabokat, forgatókönyveket írt, angolból fordított drámát. Kérdésemre elmesélte, hogy mint egyébként is otthon dolgozó író, második gyermeke születése után ő vállalta kislánya gondozását, így „találtak rá” a játszótéri élmények. „Hogyan viselte a megbízatást?” – kérdeztem. „Hullámzóan… Minden elismerésem a nőké” – válaszolta.
Király Levente így mutatta be barátját: „András egy igazi leselkedő, nagyon vigyázzanak vele – kávéházakban, játszótéren kihallgatja mások beszélgetéseit, és gonoszul leírja! Fantasztikus pillanatokat kap el, néhány mondatban benne van egy sors, egy párkapcsolat esszenciája. A kötetből sokat megtudhatunk a szülő-gyerek kapcsolatról. Nekem úgy tűnik a gyerekek a normálisabbak, inkább a szülőkkel van a baj.”
„Nem terveztem ezt a könyvet, ahogy a korábbit, a Kávéházi pillanatokat sem. Ültem a játszótéri padon, és történt valami, amiről azt gondoltam, ilyen nincs” – emlékezett vissza Maros András, aki fel is olvasott egy történetet.
„Mászóka, házikó, csúszda. A csúszda előtt torlódás, a kis Timi sorára vár, lentről a mama bátorító arccal int neki. Hangsúlyos operettprimadonnás belépővel megérkezik a nagymama. – Hol az én kis unokám? – dalolja harsányan. – Fönt van, mamikám, mindjárt lecsúszik – mondja Timi anyja. – Édes kicsikém, drága Timike, gyere nagymamihoz! – Izgatottan beszökken a homokozóba, fiatalos törzsdöntéssel lenyúl a homokban földet érő kislányért, felkapja, a levegőben megforgatja, agyoncsókolja. – Édesem, de jó látni téged, édes kicsikém! Annyira örülök neked! – Timi anyja halkan megjegyzi: Csak most fog lecsúszni.”
Az is kiderült, hogy nagyon oda kell figyelni a játszótéren, mire üljön fel a gyerek: „Tisztelt Szülők! A rugós katica felújítása előre nem látható okok miatt hosszabbra nyúlt a tervezettnél. Láthatják, a munkálatok a mai napig nem fejeződtek be. Ezért kérjük, hogy továbbra se engedjék fel rá a gyerekeket. A felújítás idejére a katicáéhoz hasonló élményt nyújtó, hason csúszkáló teknőst javasoljuk, amely a kettéhasított abroncsos hinta szomszédságában található. (Kérjük, az abroncsos hintát se használják, jelen állapotában életveszélyes!) Megértésüket köszönjük.”

Balajthy Anna