Gyerekzsivajtól hangos, mesebeli hangulatú Városháza tér

Az időjósok esőt mondtak május utolsó hétvégéjére, ám a felhők szerencsére nagy ívben elkerülték a Városháza teret, így az mennydörgés helyett gyerekzsivajtól volt hangos két napon át. S bár a fővárosban megannyi program várta az apróságokat, sokan mégis úgy döntöttek, hogy a megszokott helyen ünnepelnek.
„Egy ideig vacilláltunk, merre menjünk, de végül maradtunk a kerületben – és milyen jól tettük!” – mesélte Dorottya, aki ötéves kisfiával érkezett. „Nagyon jól érzem magam! A legjobb a hinta, kár, hogy nincs itt mindennap, mert ha itt lenne, akkor én is mindig itt lennék!” – lelkendezett Kristóf.
A kosaras körhinta szinte mindenkit magával ragadott. Itt találkoztunk Vajkkal is, aki addig-addig ügyeskedett, amíg kipróbálhatta a hintahajtást.

– Melyik a jobb? Ülni a kosárban, vagy pörgetni? – kérdeztem a kisfiút.

– Nekem a pörgetés jobban tetszik, csak az a baj, hogy nagyon sok erő kell hozzá. Az elején úgy meg akartam pörgetni a többieket, hogy sikítozzanak, de nem sikerült.

– Hogy tetszik a többi program?

– Tetszik minden, de ez a kedvencem. Néha odamegyek a színpadhoz is, ha látok valami jót.

– Néha…? Mióta vagy a téren?

– Elég régóta, de már nem sokáig. Korán jöttünk, mert azt hittük, hogy esni fog az eső. De szerencsére jó az idő, és minden oké. Most megyek vissza pörgetni, mert anya már szólt, hogy lassan indulnunk kell haza. Majd legközelebb tovább beszélgetünk! – zárta rövidre Vajk, aki annyira rohant, hogy közben megfeledkezett valamiről… „Mit beszéltünk meg?” – kiabált utána az édesanyja. „Jó, iszok vizet…” – mondta morcosan az apró erőművész, majd néhány nagyobb korty után elviharzott. „A pörgetéstől kicsit felpörgött. Este biztos, hogy nem kell majd altatni” – állapította meg Vajk anyukája.
A Mintakincstárnak köszönhetően a művészpalánták is megtalálták az egyéniségükhöz leginkább illő elfoglaltságot: egyebek mellett ujjbábut, könyvjelzőt és egy igen különleges képet is készíthettek.
„Tudok varázsolni! Nézd! Most fekete-fehér, ráfújok. Csiribá, csiribá és tádám! Színes lett! Ez a varázskép – mutatta nem mindennapi alkotását Kamilla, aki a trükköt is azonnal elárulta. – Itt egy fólia, amin csak egy fekete filcrajz van. Alatta pedig egy fehér lap, az alatt ott a színes kép. Ha kihúzom, akkor olyan, mintha varázsoltam volna.”
„A gyerekek nagyon aranyosak! Jó látni, hogy érdekli őket a kézműves-foglalkozás. A családok örülnek, hogy közösen alkothatnak. Az ilyen pillanatok miatt szeretem annyira a munkámat!” – fogalmazott Sevella Zsuzsanna, a Mintakincstár vezetője.
A színpadon egymást követték a jobbnál jobb produkciók. Mások mellett felléptek a közkedvelt Folkfonics zenekar, a Batyu Színház és a mozdulatok szakértői, a pantomimesek is, akikkel – bármennyire is hihetetlen – még beszélgetnünk is sikerült!

– Nem először járnak a Hegyvidéken, és mindig hatalmas sikert aratnak. Mi a titkuk? – kérdeztem Dvorák Gábor pantomimművészt.

– Igen, visszajáró vendégek vagyunk, a Virányosi Közösségi Ház megnyitásakor is ott voltunk. 1982 óta vagyok hivatásos pantomimművész, de más interaktív darabot is szoktunk játszani a Dvorák Patka Színházzal. Most például egyebek mellett a Békakirályt is színpadra visszük, ami nem fehér arcos játék.

– Innen, a nézőtérről olyan könnyednek tűnnek a mozdulataik, de a fehér festék alatt rengeteg izzadtságcsepp van.

– A mostani előadás felért egy nyolc kilométeres futással! A tárgyakat ugyanis csak úgy tudjuk megjeleníteni, ha megfeszítjük az izmainkat. Fizikailag egyáltalán nem könnyű.

– Érdekes volt látni, hogy a legfélénkebb gyerekeket is sikerült felcsalniuk a színpadra, a kicsik közül pedig mindenkit megnevettettek.

– A pantomimnak két része van. Az egyik a tárgyteremtő mozdulatok, amiket szorgalommal meg lehet tanulni. A másikat pedig mindenki tudja, hiszen a humánetológia az alapja.
A tudósok felismerték, hogy genetikailag minden ember mintegy kétszáz gesztust örökletesen hordoz magában, ezeket olvasni is tudja. Mi ugyanazokkal a mozdulatokkal játszunk, mint amiket a tűzföldi indiánok is használtak egykor. A feladatunk csupán annyi: úgy kell előadnunk egy történetet szavak nélkül, hogy azt mindenki megértse.
„Kifejezetten olyan programokat szerveztünk, amiket kedvelnek a hegyvidéki családok. Nagyon örülök, hogy az anyák napjához hasonlóan a gyereknap is sikert aratott!” – értékelte a kétnapos rendezvényt Herczeg Józsefné Eszter, a Jókai Klub és a Virányosi Közösségi Ház igazgatója, aki kollégáival és a MOM Kulturális Központ munkatársaival közösen több hónapig dolgozott azon, hogy május utolsó hétvégéjén feledhetetlen élményekkel ajándékozzák meg a gyerekeket. A sok-sok vidám arcot látva kétségtelen: erőfeszítésük nem volt hiábavaló.

BM.