Szeretet, tudás és összetartás – 160 éves a Jókai iskola
Okosok, kedvesek, és hatalmas a szívük; a tánchoz, a zenéhez és az irodalomhoz éppolyan érzékük van, mint a humorhoz – ez derült ki a Jókai iskola diákjairól, akik a MOM Kulturális Központban gálaműsort adtak annak tiszteletére, hogy a hegyvidéki tanintézmény a 160 éves fennállását ünnepli.
Százhatvan esztendő nagy idő. Tudják ezt a Svábhegyi Jókai Mór Általános Iskola és Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulói is, akik színpompás gálaműsorral tisztelegtek a jeles évforduló előtt. „Igazi mérföldkő! Nemcsak nekem, de a többieknek is felemelő érzés tudni, hogy egy ilyen nagy múltú iskolába járhatunk” – mondta büszkén a hatodikos Mihály, aki napok óta izgatottan várta az ünnepség kezdetét.
A fiataloknak köszönhetően igazi időutazásban lehetett részünk a MOM Kulturális Központban. A produkciók nemcsak tökéletes megkomponáltságuk miatt voltak különlegesek, hanem azért is, mert mindegyik darabban megelevenedett az az egyedülálló életérzés, ami a közösség mindennapjainak része.
Az ifjú hegyvidéki fellépők megmutatták, hogy a táncban és a zenében éppúgy brillíroznak, mint az irodalomban és a sportban. Másoké mellett a Jókai Néptánccsoport előadása, a gyönyörű énekcsokor és a Bajza Gréta által előadott balettszóló is megérintette a szíveket, míg a humoros pillanatokban gazdag Régi idők tornája a rekeszizmokat mozgatta meg jó alaposan. A nosztalgikus testnevelésórán a gyerekek múltidéző dresszben hemperegtek, gúlába tömörültek, feszítettek, lazítottak, végül pedig stílusosan nyolc ütemre fogadták az elismerő tapsot. A produkciót az iskola egykori diákja, jelenlegi testnevelője vezette.
– Mikor döntötte el, hogy tanárként is a Jókaiba szeretne járni? – kérdeztem Duchon Pétert.
– Itt, a hegyen nőttem fel, ide jártam iskolába. Akkor is itt éltem, amikor befejeztem a Testnevelési Főiskolát. Eredetileg csak fél évre jöttem helyettesíteni, de aztán további huszonöt évre a Jókaiban ragadtam.
– Emlékszik még a diákéveire?
– Rengeteg a felejthetetlen élmény, ám most mégis a mait tudom kiemelni. Nagyon megható volt látni a közönség soraiban egykori igazgatómat, Zoltai Jenőt, aki immár kilencvennégy éves, valamint az osztályfőnökömet, Cseke Lajosnét, vagy ahogyan mi szólítottuk, Marika nénit. Szinte semmit nem változtak…
– Milyenek a mai gyerekek?
– Jóval energikusabbak, de rengeteg örömet okoznak! Nemcsak nekem, a kollégáimnak is nagyon fontosak; megpróbálunk mindent megtenni értük, hogy minél értékesebbek legyenek az iskolaéveik.
A jókedv az előadások közti szünetben is meghatározó volt. A hetedikesek a színpad előtt vették át jelenetük legfontosabb elemeit.
„Még új tanuló vagyok, de hamar sikerült beilleszkednem. Állandóan jó a hangulat, az órákon viszont fegyelem van. Az egyik legszebb élményem az Egy nap az iskoláért program volt. Minden osztály vállalta, hogy tesz valamit a Jókaiért: volt, aki falat festett, és olyan is, aki virágokat ültetett” – mesélte Kamilla, aki társaival együtt Karinthy Frigyes Tanár úr, kérem karcolatfüzéréből a Röhög az egész osztályt vitte színpadra.
A százhatvan esztendőről ízekkel is megemlékeztek, a növendékek kedvenc receptjeiket gyűjtötték csokorba, hogy aztán süteményeskönyvet készítsenek belőle. „Hagyományos családi és saját maguk által kitalált ételleírásokat sorakoztatnak fel a könyvben a diákok. Vannak benne édes sütemények, torták, sós finomságok, valamint glutén- és laktózmentes desszertek is” – sorolta Vadon Ildikó könyvtáros a Nemzedékek Süteményeskönyve című kötet tartalmát, amelyet kolléganőjével, Pálffy Mariannal együtt álmodott meg. A csengetések közti szünetekről is szólt néhány szót: „A könyvtár igen közkedvelt pontja az iskolának. A gyerekek szeretnek olvasgatni, nyitottak a tudásra.”
Hellnerné Nádor Ildikó igazgató elmondta, hogy az iskolának felkészült pedagógusai vannak, akik szeretik a munkájukat. „A diákok korszerű, versenyképes tudással gyarapodnak, szorgalmasak, szeretetteljesek, befogadók és nyitottak. Aki ide jár, könnyen bejuthat a legjobb középiskolákba. A szülőkkel együtt neveljük a gyerekeket, fontosnak tartjuk, hogy egészséges felnőttek váljanak belőlük. Erényeink közé tartozik a hagyományok tisztelete és megélése” – fogalmazott. Hozzáfűzte, büszke arra, hogy a jókaisok versenyeredményeiknek, kiemelkedő tudásuknak köszönhetően az országos élvonalhoz tartoznak.
A nagy napon az ötödikesekkel is beszélgettünk.
– Milyen az élet a Jókaiban? – érdeklődtem.
Botond: Nagyon jó a közösség, reggelente örömmel kelek fel, szeretek iskolába járni. A tanárok mindenkire odafigyelnek, sok érdekességet tanulunk.
Anna: Így van! Itt mindenki szeret mindenkit!
– Hogyan telnek a tanórák közti szünetek?
Ábel: Beszélgetünk, játszunk, készülünk a következő órára. Ha valakinek megnyomja a hátizsák a vállát, akkor megmasszírozzuk. Jó barátok vagyunk az iskolán kívül is.
– A csínytevésekkel mi a helyzet?
Anna: Az osztálykirándulásokon olykor előfordul, de egyébként nem szoktunk rosszalkodni. Egyszer egy tanyán jártunk. Nem szabadott volna bemenni a szalmás részre, a nyulak közé, de mi nem bírtuk megállni. Belopództunk, és játszottunk egy jót velük.
– Kiderült?
– Nem! – vágta rá Anna.
– Akkor ezt a részt kihagyom a cikkből…
– Nem kell, nyugodtan megírhatod! Egyszer úgyis elmondtuk volna…– nyugtattak meg a gyerekek, akik fantasztikusan sikerült bemutatójukkal minden bizonnyal feledtették a tiltott nyuszis kalandot.
Boussebaa Mimi